A karácsony előtti véghajrában egy gondolat bántja a magyart. Sőt nem is egy, mint Petőfit, hanem mindjárt kettő. És nincs is ott köztük „az ágyban, párnák közt halni meg” aggodalma, mert akkor már három lenne. Kevéssé romantikus korunkban viszonylag keveseket nyűgöz le a vágykép, hogy „holttestükön át fújó paripák száguldjanak”, még ha a „kivívott diadalra” is. Sokat ront a diadal örömén, ha az ember közben a harcmezőn fekszik összetiporva.
Ebben semmi cinizmus nincsen, Petőfi és a világszabadság továbbra is ott van szívem közepén. Még Orbán Balázs se győzött meg arról, hogy inkább diplomáciai úton kellett volna a megoldást keresni. De ettől még nyomasztanak az ünnep előtti, ehhez képest kisszerűnek tűnő kötelességek. Először is az a gondolat bánt mindnyájunkat: mit és miből vegyünk annak, akinek még nem szereztünk be ajándékot. Másodszor az, hogy mit kellene még gyorsan elintézni, befizetni, lebonyolítani, mert arra bizton számíthatunk, hogy jövőre még lassúbb, még drágább, még bonyodalmasabb lesz. Ha lesz. És mi lesz?
Ha nem honpolgárról, hanem honpolgárnőről van szó, akkor akad egy harmadik bántó gondolat is. Miszerint érdemes-e fenekestül felforgatva a lakást komolyabb nagytakarításba kezdeni, amikor sokéves tapasztalat igazolja, hogy karácsony után úgyis tele lesz minden az évekig rejtőzködni képes fenyőtűkkel és üres, ámde szépen kirojtozott szaloncukorpapírokkal. A takarítás mellett egyedül az szól, hogy ha megint jönnek a tűzoltók a kigyulladt karácsonyfa miatt, láthassák, milyen szép rend van a mi családi fészkünkben. Illetve milyen szép rend volt, mielőtt a lángokban álló fa felborult, és a zárlatos égők felrobbantak. Utóbbi kérdésben a személyes tanácsom az, hogy bele se kezdj semmibe, amihez porszívó vagy seprű szükséges, az első két bántalmazó gondolat esetében viszont jobb, ha a kormány ihletet adó javaslataira számítunk. Mivé is lennénk nélkülük.
Vegyük sorra!
Nos, pl. az igényes ajándékok beszerzése egy év végi törvénymódosítás segítségével pofonegyszerűvé vált. Persze egy kis fantázia azért kell hozzá. Az új jogszabály szerint – a Népszavában is olvashatták – „állami vagyonba tartozó ingóság reprezentációs célból protokolláris ajándékként ingyenesen átruházható”. Nincs korlátozás, akár múzeumi tárgyak, műkincsek is, ha mondjuk a magas méltóságok egy diktátor barátjuknak kívánnak örömet szerezni.
A rémült múzeumi dolgozók persze fellármázták a sajtót, belerondítva az ünnepi készülődés áhítatába. Nem szép, hogy Magyarországon újabban így lábra kapott az izgágáskodás, az „agresszív hőbörgés”, mint Miniszterelnök Úr oly találóan megfogalmazta a Tisza Párt meg nem nevezett elnöke kapcsán.
A nevét nem szabad kimondani, mert az rontást hoz ránk, a tehenek teje elapad, a gabonát elveri a jég, az eladó lányokat kiveri a ragya. Ez olyan, mint az „Európai Unió”, ahelyett is csak Brüsszelt szabad mondani.
De a „protokolláris ajándék”, a „reprezentációs cél” és az „átruházás” szavakat nyugodtan lehet használni, mégis szebben hangzik, mint a nemzeti kincsek ingyen lerablásának lehetősége. A Nagyfőnökök persze rablóként is az államot képviselik, viszont mi, Önök meg én, állampolgárok vagyunk, valami nekünk is jár. Ha nem is a kastélyok meg az egyetemek.
Ezért azt javaslom, nézzenek körül egy-egy múzeumban, képtárban, és protokollárisan, valamint reprezentatíve válasszanak valami szép karácsonyi ajándékot a családtagjaiknak. A vonatokat nem ajánlom, bár azok is muzeális állapotúak, de gyakran leállnak, a gyerek egy működő villanyvasútnak jobban örülne.
Én már döntöttem. A „Mária és Erzsébet találkozását” az ismeretlen M. S. mestertől mindenképpen hazavinném. Illetve elprotokollizálnám. Átruházásilag. Valahogy Szijjártó és Lavrov találkozásaira emlékeztet, olyan gyöngéden néznek egymásra. Bár utóbbi két úr határozottan nem várandós, szemben Máriával és Erzsébettel, de az a megilletődött, párás tekintet… A mihazánkos szomszédot Munkácsy Honfoglalásával lepném meg, Árpád a lovon szakasztott úgy fest, mint a lóra pattanó Budaházy az elnöki kegyelem után a börtönből szabadulván. Az unokáknak egy-két betekert múmiát vinnék a Szépművészetiből, azok mindig nagyon tetszettek nekik.
Hátravan még a második aggasztó gondolat: mi vár ránk jövőre? Ebben is eligazít újabban néhány értékes információ a kormány tájékáról. Lázár ebből a körből elsőként mondta ki: lehet, hogy elveszítik a választást. És még életben van! Jeszenszky Zsolt egyenesen egy Orbán elleni fideszes puccs rémképét festette föl, mondván: a Fideszben és holdudvarában számos további Magyar Péter bújik meg. „Adandó alkalommal gondolkodás nélkül képesek lennének megpuccsolni Orbánt... a seggüket is bármikor odaadnák annak, aki többet ígér.” Elnézést a nevében is, de hát végveszélyben nem lehet finomkodni a segg helyett popsit emlegetve.
Kezdődik. A Fideszben is többen átgondolják, hogyan, milyen áron, mikori csatlakozással biztosíthatnak maguknak valamiféle politikai jövőt.
Szóval őket is bántja egy-két gondolat. Érdekes évünk lesz jövőre. Nincs mitől félni: rosszabb úgyse nagyon lehet.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.