A Blikk arról faggatja a kormányfőt, hogy a vagyonnyilatkozata alapján mindössze 10 millió forintnyi megtakarítása van, miközben a családja tele van milliárdosokkal. Szóba hozza az elnöki kegyelmi botrányt is, amellyel „a Fidesz vesszőfutása” kezdődött, valamint abban Balog Zoltán szerepét. Arról is kérdez, megbánta-e, hogy Vitézy Dávidra szavazott a főpolgármester-választáson.
A Fidesz állítólagos vesszőfutását Orbán Viktor ismét azzal nyugtázta, hogy az EP-választáson az ő pártja 45 százalékot, az ellenzék 30 százalékot kapott. Balog Zoltánról azt mondta, hogy egy politikusnak nem szabad a tanácsadókra hárítani a felelősséget a botrányosan rossz döntéseiért – célzott Novák Katalin volt köztársasági elnökre. Balog Zoltán ügyét a református egyház maga intézi.
A miniszterelnököt nem zavarja az ő és a családja közti (hivatalos) vagyoni különbségek, arról beszélt, hogy van aki vállalkozónak megy, van aki mással foglalkozik, elmondása szerint őt mindig a tudomány foglalkoztatta. – Üzleti ügyekkel nem foglalkozom" - ismételte meg az évek óta ismert frázist. Az üzleti világ és a politika sokszor érintkezik, az előfordul, de összekeverednie nem szabad - magyarázta.
Van egy feleségem, öt gyerekem, egy rendes munkám, megfizetnek, mit akarhatok még? - tette fel a költői kérdést a kormányfő.