Római karácsony 1075-ben
Amikor a sovanai ács fia, a későbbi Hildebrand bencés szerzetes a római zeneiskolába járt, aligha gondolta, mily kalandos életet szán neki a sors. Tanárát, aki 1045-ben lett pápa, az a III. Henrik fosztotta meg címétől, aki őt befogadta. Hildebrand utóbb visszament az örök városba, s IX. Leó, majd utóda, II. Sándor fontos embere lett, végül 1073-ban közfelkiáltással pápa. VII. Gergelyként rögtön fellépett az egyház megújításáért és felsőbbségéért, újfent kiadta a papi nőtlenségről szóló rendeletet. Ezt a franciák csak kinevették, de Passauban majd széttépték papjai a püspököt, nálunk pedig meghallgatták és tovább házasodtak.
Így került sor az 1075-ös római zsinatra, amelyen bár IV. Henrik német királyt kiközösítették, de a pápa békülékeny levelet írt neki decemberben. Néhány nap múlva gyanútlanul kezdte meg karácsonyi miséjét, ám eközben egy római nemes, Cencius megtámadta, megsebezte, aztán palotájába hurcolta. A nép erre fellázadt, megrohamozta a kastélyt, s visszavitte VII. Gergelyt, aki folytatta miséjét, melynek végén még támadójának is megkegyelmezett. Ennek a bűnbocsánatnak később két helyen is szerepe lett: Szekszárdon és Canossa várában.
A magyar királynak sem könnyű...
...különösen, ha még elismertsége is kétséges, mint I. Gézának. Kényszerből és jogosan lépett föl ugyan 1074-ben az ellene összeesküdött Salamonnal szemben – éppen a hűséges szekszárdi apát, Vilmos mentette meg életét –, de még koronája sem volt, mert azt a legyőzött király magával vitte. Igaz, ő is kapott egyet saját képmásával a bizánci császártól, de a felirattal baj volt: a „Turkia hívő királya” a bizánci hűbéreseknek járó színnel került a későbbi Szent Korona alsó részére.
A pápa erről még nem tudhatott, pártolta Gézát, hiszen az IV. Henrik szövetségesét, Salamont győzte le. Követeivel ezért üzent 1075 tavaszán: „Magyarországnak saját szabad állapotában kell élnie, semmilyen már ország királya alá nem vethető, csak az egyetemes római anyaszentegyháznak, amely alattvalóit nem szolgaként tartja, hanem fiának fogadja.” VII. Gergely küldötteinek aligha fel nem tűnt a bizánci korona, s nem késett sokat a pápai reakció sem: a tárgyalások megszakadtak, az ellenlábas horvát fejedelem pedig királyi címet és jelvényeket kapott tőle, vélhetően Géza nem kis bosszúságára.
Ő azonban minden erejét a belső ügyekre fordította: legyűrte az éhínséget, megreformálta a vásártartást, szabályozta az árakat és jó pénzt veretett. Ennek hatása 1076-ra már biztosan kedvező volt.
A pápától Matild őrgrófnőig
IV. Henrik az 1075-ös római zsinati határozattól nem rettent meg, sőt. Az 1076-os zsinatra levelet küldött e megszólítással: „Én, Henrik, aki nem bitorlóként, hanem Isten akaratából vagyok király, Hildebrandnak, aki most nem pápa, csak álnok szerzetes.” Erre a pápa a zsinattal együtt kiátkozta a királyt, akinek alattvalói már az év októberében új uralkodó választásáról tárgyaltak, hacsak nem nyer bűnbocsánatot 1077. február 22-ig.
A pápa eközben megindult német föld felé, de a kemény tél és IV. Henrik serege közeledtének hírére kedves híve, Matild toscanai őrgrófnő várába, Canossába húzódott. (A kegyes hölgy érdekes életutat fut majd be: 1077-ben birtokát a pápaságra hagyja, s jutalmul II. Orbán pápa 1089-ben a 43 éves nőhöz férjül adja a 17 éves Welf bajor herceget…) VII. Gergely tehát itt töltötte karácsonyát, kétségek közt várva ellenfele seregeit.
Géza különös bűnbánata
Kálti Márk Képes Krónikája (Geréb László fordításában) így adja elő az 1076-ban történteket. „Ebben az időben Magnus (Géza) király Szögszárdon ünnepelte a karácsonyt. Kérésére Dezső érsek ünnepi misét mondott, ékes beszéddel fölindította a király lelkét, és jó békességre hajlította. Miután véget ért a mise, és mindent annak rendje-módja szerint elvégeztek, meghagyta a király, menjen ki mindenki, csak a püspökök és apátok maradjanak vissza. Ekkor a király könnyezve borult az érsek és a többi főpap elébe, vétkesnek vallotta magát, mert elfoglalta a törvényesen megkoronázott király országát. Megígérte, visszaadja az országot Salamonnak s ilyen szerrel köt békességet: igazság szerint övé lesz a korona meg az ország harmadrésze, az, ami a hercegé volt, Salamon is király lesz az ország kétharmad részében, amely előbb is az övé volt. A püspökök örvendezve adtak hálát Istennek, mert látták, hogy a királyt meglátogatta a Szentlélek kegyelme, meglágyította és megvilágosította. Ekkor Magnus király követeket küldött Salamon királyhoz.”
Eléggé nyilvánvaló: Géza a bűnbánatot előre kigondolta és megrendezte. Felmérhette, hogy IV. Henrik e pillanatban képtelen támogatni az ő Salamonját, a neki tett ígéret tehát üres szó. Ezért „ide s tova jártak hát a követek”, de „a megegyezés ügye nem haladt”. Ugyanakkor a pápának – előző karácsonya rossz emlékével szemben – kedves lehet a megtérő bűnbánó, aki viszont így törvényessé tette uralmát. A látszólag fiatal (36 éves) Gézának erre talán felfedezett súlyos betegsége miatt, s így a Lászlónak (testvérének) szánt trón céljából is szüksége lehetett. Tudjuk, négy hónap múlva „minden test útjára tért”…
Még egy karácsony
VII. Gergely számítása, hogy januárban a látványos bűnbánatot színlelő (Canossa-járás) IV. Henriknek megkegyelmezve, az majd megtér, nem jött be. Újra ki kellett közösítenie, de végül 1085-ben, halála előtt azt mondta: „szerettem az igazságot, gyűlöltem a hazugságot, emiatt halok meg száműzetésben”. Addigra már öt magyar szentet avatott: így Géza politikája jó felé mutatott.
IV. Henrik utolsó karácsonyán, 1105-ben öngyilkosságra gondolt: két fia elárulta, ő a kisebbik előtt térdre esett, s fogságában értesült a nagyobbik fiú előtti 52 herceg hódolatáról. Fia lemondatta, s bár ő elmenekült, 1106-os halála után még a megszentelt földből is kivetette: holttestét is száműzte addig, míg a canossai csalárdságért bocsánatot nem kap.
