November elején Rácz Dominika egy rendhagyó előadással „lépett fel” Chripkó Lili fotóssal együtt a TEDx Liberty Women – Szembeszél című eseményén. Eltérően a hagyománytól nem a színpadon állva mondták el nyolc perces bemutatkozó előadásukat, hanem egy hangfelvételként lejátszott beszélgetésben, miközben az általuk készített streetfotókat látták a nézők. ,,A női fotós lét kérdéseiről beszélgettünk arról, hogy Lilinek, 30-as szabadúszóként, nekem anyaként, jogászként, milyen kihívásaink vannak, ki milyen témákat lát meg az utcán, különböznek–e ebben a férfiak és a nők. Engem például jelenetek érdekelnek, a humoros, olykor szürreális pillanatok, az érzelmileg megfogó mozdulatok, az elgondolkodó arcok. A sok képből aztán kirajzolódik az a kor, a város, amiben élünk, ennek a különböző szeleteit szeretnénk megőrizni fotók formájában” - magyarázza Dominika.
„A szabadság iránti vágyam nem csak a választott közlekedési módban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy ezt a megtisztelő felkérést úgy teljesítettük, ahogy nekünk az komfortos volt. Előadás helyett inkább megmutattuk, milyenek vagyunk valójában, amikor találkozunk és beszélgetünk a világ dolgairól, legyen az például a fotózás” – teszi hozzá. Dominika sok közösségi értéket hoz a családjából és a gimnáziumi évekből. „Bár egyke vagyok, édesanyám mindig úgy szervezte, hogy gyakran voltak nálunk gyerekek, barátok, a közösségi lét, a segítségadás fontos alapélményem. A jogi egyetem adta magát, nagypapám és a szüleim is ott végeztek. Az életem során mindig a for- és a nonprofit között mozogtam: dolgoztam civil szervezetnél, cégnél és ügyvédi irodában is, ahol család –és cégjoggal is foglalkoztam. Édesanyámtól jön az alapszemlélet: nem mindegy, hogy milyen bontóperes ügyvéddel találkozik az, aki válni kényszerül, fontos megtalálni a közös hangot és a folyamat során az érintett felnőttek és gyerekek érdekeit, érzéseit figyelembe venni.
A kisgyerekes otthonlét után a munkába való visszatéréskor a nőknél sokszor átrendeződnek a hangsúlyok: előtérbe kerül, talán át is alakul, hogy mi az, ami igazán fontos, olykor jobban kikristályosodik az ember saját útja is. Ezért is éreztem úgy, hogy a gyerekek óvodába kerülése után nagy megérkezés volt számomra a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány”.
A jogi szakmán belül szívesebben fordítja energiáit arra, hogy a kevésbé hallható-látható emberek jogaiért lépjen fel: „Egy jó célért, magas szakmai színvonalon és egy egymásra figyelő, egymást támogató csapatban dolgozni - nekem ezek lényegesek, és a Hintalovonnál ezt tapasztalom. A gyerekeim megszületése után a jogot, a pszichológiát és a segítést akartam ötvözni, ezért elvégeztem a mediátorképzőt. Nem sokkal később pedig csatlakoztam az alapítványhoz, ahol gyerekjogi tanácsadással, képzésekkel, digitális szülőséggel és online biztonsággal is foglalkozom, de nagyon fontosnak tartom a gyerekek médiában való megjelenítésének szabályozását is.”
Dominikát a fotózás fiatal kora óta vonza, a MOMÉ-n Gulyás Miklós streetfotós tanfolyama nyitott meg számára új víziókat. E hobbija akkor teljesedett ki, amikor a gyerekeivel otthon volt. Sokat sétáltak az utcákon, játszótereken, különböző járműveken utaztak, így több lehetősége nyílt a streetfotózásra. Most már digitális kamerát használ, de utazásnál vagy családi alkalmakon analóg gépet is szívesen vesz elő, és előfordul olyan is (például biciklizés közben), hogy a leginkább kézenfekvő eszközzel, a telefonjával örökíti meg a pillanatokat. Kis lépésekkel halad afelé, hogy ne csak hobbi legyen a fényképezés. Ez egy életre szóló tanulás, egy olyan dolog, amit mindig lehet csinálni, ahogy fogalmaz. 2022-ben lett a Budapest Street Photography Collective (BPSPC) Budapesten élő és alkotó utcafotósok közös alkotóműhelyének tagja. A kilenc fős kollektívának tavaly jelent meg az első albuma. Céljuk a streetfotózás ismertté, elfogadottá tétele, és az, hogy ezáltal az emberek is jobban figyeljék meg a környezetüket, a pillanatokat.
Szabadságvágyához hűen Dominika és közlekedésmérnök férje is kerékpárral, gyalog vagy közösségi közlekedéssel jár szinte mindenhova, nincs is autójuk, szerinte a városi létet meg lehet oldani kocsi nélkül. „Cargo (teher)biciklivel járunk, a gyerekek is abban utaznak, a csomagok is beleférnek, a nagyobb utazáshoz családi autót szoktuk kölcsön kérni, nyáron a Balatonra vagy más hosszabb utazásokra általában vonattal megyünk. Negyed órán belül bent vagyok a belvárosi munkahelyemen, ez autóval elképzelhetetlen. Ugyanúgy öltözöm, mint bárki más, a gyerekek is ezt szokták meg és nagyon szeretik: számukra ez a szabadság extrákkal.” Családjával többször vándortúrázott már vonattal és biciklivel. „Vadkempingezni egy erdő szélén, hegyi tóba ugrani vagy a sátorból kikelve a tengerben fürdeni, örök emlék és remek csapatépítő is. Ezek a kalandok másfajta hozzáállást adnak a gyerekeknek, megismerik az élménygyűjtés ilyen felszabadító fajtáját is, és talán megtapasztalják, hogy ezekkel a valódi élményekkel ismerik meg a környezetüket, magukat és később ebből tudnak igazán töltődni” – magyarázza Dominika. A mindennapokban igyekszik felfedezni a közelebbi környezetüket is. Sok hétvégi túrájuk külső kerületekbe vezet. „Sokan azt hiszik, hogy a város zsizsgő részét elhagyva nem történik semmi érdekes. Számomra legizgalmasabb képeim nem a belvárosban és nem is tengerparton készülnek, hanem például egy rákosszentmihályi kertvárosi utcában vagy Budafokon a Duna mellett.” Dominika az egyik családi biciklitúra alkalmával találta ki Instagram oldalának (midealista) nevét. Jól tükrözi, hogy igyekszik az élet pozitív oldalát észrevenni – ami egy szürke, téli, hétköznap reggel nem mindig könnyű, de hajtja az, hogy megtegyen mindent a jól létért, hogy egyensúlyban tartsa a munkát, a családot és benne saját magát is.
