Nem azt kell nézni, milyen állapotok uralkodnak egy gyerekotthonban, hanem hogy milyen nevelés folyik - ez ma egy hivatalos miniszteri vélemény, és természetesen még mindig miniszter az illető. Ez egyben azt is sugallja, hogy nem is kell felújítani ezeket az intézeteket, jó ez, ahogy van, végülis „csak” egy árvaház. Mennyivel jobb volt a hóviharban az autósoknak küldött SMS, hogy üljenek át egy másik autóba. Egy ország röhögött rajta, de azért ismerjük el, a jószándék vezette.
De szóba került az utóbbi években a szociális temetés is: majd a hozzátartozók megássák a sírt. Szerencsére a lakosságnak több érzéke volt a valósághoz, így udvariasan hallgattak, és kivárták, míg elmúlik. Erre nem is lehetett mit válaszolni, viszont tökéletes tükre a valódi életszínvonalnak. Nem kell ehhez sikerstatisztika, elég volt ez a príma kormánypárti ötlet.
Másfél évtizede rekvirálták a magánnyugdíjkasszát, most következik a még meglévő megtakarítások elé húzott mézes madzag: add oda a pénzed az önkéntes nyugdíjpénztárból is, viszont nem kapsz érte semmit.
Aztán a felülmúlhatatlan bombahír: az onkológusból lett egykori miniszter szerint a Tízparancsolat majdnem tökéletes népegészségügyi program. „Nem 70-80, hanem 90 százalékban lehet ugyanis megelőzni a betegségeket a Tízparancsolat által. Az a népegészségügyi program, amit most a minisztérium összeállított, az a Tízparancsolatból következik.” Döbbent csend az ülésteremben, négy év múlva pedig újraszervezett egészségügy. A hit nem vitaképes. Kinek van, kinek nincs. Én az akadémikus orvoslás híve vagyok, túlélői tapasztalattal.
Szakorvosból sehol nincs elég, de háziorvos hiány is van országosan. Erre a praxisok átalakításával törvényesítik a hiányt, praxis közösségeket szorgalmaznak, talán vándor orvosokkal, holott a háziorvoslásnak pont az a lényege, hogy az orvos a páciens egész élet- és betegútját ismerje. Valakik valamiért akadályozzák a hatékony átalakítást, sok a kísérlet és a magyarázat, de addig is ömlik a pénz a különböző tanulmányokra, programokra, számítógépes rendszerekre, és ki tudja, mire még. Elképesztően sok az ötlet, csak a beteg nem számít, várja ki az átszervezést. Hajrá doktor internet, öndiagnózis, öngyógyítás! Ha meghal, hát miért nem ment orvoshoz?!
A sztrájkjogukkal élő, ezért elbocsájtott pedagógusok nyerik a pereket. A jogos százezer forintok helyett súlyos tízmilliókat kell majd egyszer nekik kifizetni. Remek jogászaik lehetnek a hivataloknak, hogy ilyen nagyvonalúak a pénzünkből. De a rendőrminisztériummal szemben senkinek sem lehet igaza. Csorbulna a tekintély. Olyan ez, mint az országgyűlési házelnök büntetései, melyeket a nemzetközi bíróság látványosan sorra megsemmisít. Végülis kinek a tekintélye csorbul? Meg kellene végre válaszolni.
A termőföld védelmi törvény szellemében lebetonozott területekről hektáronkénti rekordtermés várható autókból, gumikból, akkumulátorokból, majd pár év múlva azok feldolgozásából származó hulladékokból, azok elhelyezéséből. Kivesszük a részünket Európa zöldítéséből, az átlag ugyan jó lesz, csak nem mi leszünk zöldek. Viszont lesznek pályázatok zöldíthető feldolgozókra, lerakókra, megsemmisítőkre. Állami, azaz adófizetői támogatásokkal.
A mezőgazdaságban hihetetlenül terjed a robotika, a hollandok ebben a műfajban messze vernek szinte mindenkit. Lenne feladata az új agrárkamarai vezetésnek, az új iparkamarai vezetésnek, csak nem elsősorban nekik, hanem a tagságnak kellene utaznia, nézni, látni, tanulni, igényeket támasztani, a korszerűt követelni. Erre szívesen látnék nem kevés pályázati kiírást és hozzárendelt summát.
Úgy tudjuk, munka alapú és nem tudás alapú társadalmat építünk, minek sopánkodni a siralmas PISA tesztek eredményein? Hallani persze lózungokat az oktatás fontosságáról, de hogy a korszerű tudás legyen mindennek az alapja, az nemigen hallik az égig.
De legalább tagjai és fő finanszírozói vagyunk a Türk Tanácsnak. Részei vagyunk egy üzbég krumplikutató intézetnek is, miközben itthon botrányos minőségű a burgonya, ráadásul többségében import portéka, mint a zöldségek, gyümölcsök zöme is. Valamikor legendás volt a hazai zöldségtermesztés. Külföldön szervezünk, itthon átszervezünk, meg sem áll a lendület a tudományos akadémiáig.
Volt egy hihetetlen sikeresnek bemutatott vadászati világkiállítás, a járvány közepén. Ugyan több tízezer ember hobbiját tükrözte, de más szükség nem volt rá - viszont irgalmatlanul sokba került. A nyilvános elszámolás szerint persze sikeres volt. A Churchillnek tulajdonított - valójában inkább német eredetű - mondás szerint okos ember csak azt a statisztikát hiszi el, amit ő maga hamisított. Hamar túl is léptünk rajta, egy tán onnan kiszabadult herélt aranyszarvas pedig Budapest egyik legforgalmasabb helyén ágaskodik optimistán, a „a távolságot mint üveggolyót” keresi a bioszférában. Szimbolikus.
Úgy hallani, ezúttal tényleg pályázni fogunk az olimpia megrendezésére. Borítékolható, hogy újabb hivatalokat is alapítunk, végezzék el ők a már meglévők feladatát. Öntjük a pénzt a sportcsapatokba, sportrendezvényekbe, stadionokba, magánutakra. Mindig jut majd kastélyokra, szállodákra, jachtokra, meg nem épült csúcskórházra, a vízpartot elfoglaló balatoni lakóparkokra, a strandokat a köznépnek nevezett adófizetők elől elzáró kerítésekre. Kúriára és új Néprajzi Múzeumra, a Vár teleépítésére és ezért új Nemzeti Galériára, debreceni Közlekedési Múzeumra és Természettudományi Múzeumra, tanárképző janicsáregyetemre. Nem sorolom tovább, mindenki látja, tudja, tűri, fizeti.
Némelyikre lehet, hogy valóban szükség van, de talán nem az évek óta tartó veszélyhelyzet és a háborúsnak nevezett infláció, a külföldnek tulajdonított rekord hiány idején. Mert így valami nem igaz. De folyamatosan épül a Patyomkin díszlet, ki számolja már, hogy vezetőink hányadik ciklusban kápráztatják el a népet. Negyven százalékkal kétharmad. Ha fikarcnyi veszély fenyeget, már tervezik is a választókörzetek átrajzolását, a választási rendszer átírását. Mi mindenre jó az a kétharmad.
Például a mindenki által ismert, látott, de simán letagadott bosszúra Budapest ellen. Pedig a vidékfejlesztés nem egyenlő a főváros kiüresítésével. Nemigen van ilyesmire példa a világban. Mi itt is úttörők vagyunk. Habár nem egy főnyeremény a fővárosi vezetés sem, sokba is kerül a huszonnégy budapesti önkormányzat, de másfél-kétmillió emberrel és az ország nem is akármilyen szépségű fővárosának infrastruktúrájával játszanak, akiknek állandóan Budapest kivéreztetésén jár az eszük.
Ellenőrizetlenül (pontosabban: nagyon is ellenőrzötten) folyik, ömlik kifele a pénz, közben látványosan leállítanak beruházásokat, azaz megszorítanak. Az elmúlt másfél évtizedben legalább néhány ügyben illett volna meghallgatni a szakértőbb szakértők véleményeit is. Példa erre a vasút, amely nem most gatyásodott le, legalább ötven éves adósság a fejlesztés elmaradása, de évtizedekre előre tekintő építkezés helyett csak a kapkodást, ész nélküli látványcselekvést, koncepciótlanságot látni.
A pénzügyi nehézségeket elsősorban a prioritások rosszul megállapított sorrendje, az aránytévesztés és sok esetben a nem, vagy nagyon nehezen érthető nagyvonalúság okozza. No meg a mérhetetlen korrupció, a folyamatos, szinte kötelező programmá vált túlárazás, amelyekből néha látványos perekkel mutatnak be egyet-kettőt, mintegy demonstrálandó: tesszük a dolgunkat, nyugalom, az igazságszolgáltatás a helyén van. Igen - csak a kassza üres, a córesz növekszik.
Egy kérdés a végére: mikor leszünk mi, magyar adófizetők a nemzet kitüntetett állampolgárai? Mikor fognak bennünket illendően megbecsülni? Erre azért gyenge érv a három éves bérmegállapodás, a szociális szféra 2026-ban kezdődő bérfelzárkóztatása vagy a pedagógusok kaotikus életpályamodellje. ’26-ban választások lesznek, minden ígérethez jó az időzítés. Ez a választási befektetés. Még szerencse, hogy a jövő év a miniszterelnök szerint a csoda éve lesz.
A szerző agrármérnök.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.