nyugdíjasok;nyugdíjemelés;megélhetés;

Félmillió nyugdíjas él kevesebb mint 140 ezer forintból havonta

- Mélyül a szakadék, jövőre már körülbelül 1900 olyan ember lesz, aki egymillió forint feletti nyugdíjat kap Magyarországon

3,2 százalékos nyugdíjemelés jön.

A következő évre tervezett infláció mértékével emelkednek a nyugdíjak januárban, ami egységesen 3,2 százalék pluszt jelent, ezzel tovább emelkedik a nyugdíjasok közti anyagi szakadék. A 24.hu eddig nem publikált KSH-adatokat szerzett meg arról, miként oszlanak meg a luxusnyugdíjasok.

A KSH adatai alapján idén januárban csaknem 2 millióan részesültek öregségi nyugdíjban, saját jogon nyugdíjat, ellátást (öregségi nyugdíjat, életkoron alapuló vagy megváltozott munkaképességűeknek járó ellátást) összesen 2,272 millióan kaptak. A nemek között jelentős az eltérés: 554 ezerrel kevesebb férfi nyugdíjas, illetve ellátott van (37,8 százalék), mint nő, ennek ellenére a januári adatok szerint 400 ezer forintos nyugdíj fölött már jellemzően magasabb a férfiak aránya a nőknél. 500 ezer felett pedig már jelentősen több a férfi.

A lap kapott a KSH-tól frissebb, októberi adatokat, valamint az 500 ezer forint feletti nyugdíjakról is bontást, így az is látható, hányan kapnak milliós összegű nyugdíjat. Eszerint októberben 7448-cal kevesebben szerepeltek a kimutatásban, mint januárban, így már csak szűk 2,265 millióan voltak a nyugdíjasok és az ellátottak. A nemek közti nemi arány azonban nem változott. Néhány beszédes adat: 160 000 és 179 999 forint közötti nyugdíjat 66 456 férfi és 168 029 nő kap, 500 000 és 999 999 forint közötti havi juttatás azonban 40 793 férfinak és csak 22 405 nőnek jár. Beszédes még, hogy a nyugdíjasok, ellátottak felének, mintegy 1,33 millió magyarnak kevesebb volt a havi járadéka októberben, mint 200 ezer forint: a mediánnyugdíj értéke októberben 206 790 forint volt.

Kiderült az is, mennyien vannak az egy és másfél millió forint havi juttatás közötti luxusnyugdíjasok: 1221 férfi és 470 nő jut ekkora összeghez havonta. A 24.hu szerint a 2025-ös emeléssel mintegy 1900-ra emelkedik azok száma, akik egymillió forintnál magasabb nyugdíjat kapnak majd.

A kutatásban vizsgált 30-65 éves magyarok egy év alatt átlagosan 37 napot nem tudtak dolgozni valamilyen betegség miatt.