„Észak-Karolina pecsétnyomóján a Szabadságot és a Bőséget látjuk, latin mottója pedig egy szép klasszikus idézet: esse quam videri, inkább lenni, mint látszani. A mottónak két lehetséges forrása is van. Cicero De amicitia című értekezésében ezt írja: virtute enim ipsa non tam multi praediti esse quam videri volunt, nem sokan vannak, akik inkább akarnak erényesek lenni, mint annak látszani. Néhány évvel később, Sallustius a Bellum Catilinae című munkájában ezt mondja ifjabb Catoról: esse quam videri bonus malebat, inkább akart jó lenni, mint annak látszani”. (Köszönet Ledán M. Istvánnak az idézetekért.) Csodálkoznánk, ha a kormányfő nem ismerné ezt a latin mondást, amit nem először, s gyanítom, nem is utoljára idézünk itt. Már csak azért is, mert korunkra jellemző, hogy többet mutat, mint amennyit ér önmagában. A látszatkeltés korszakában élünk, ezért is elgondolkodtató ez a jelszó.
A brüsszeli többség szerint ez a háború „a mi háborúnk is”, amely kapcsán annyi a vitás kérdés, hogy mennyire vegyenek benne részt. Ezzel szemben az a magyarok álláspontja, hogy ez két szláv testvérnép háborúja, és arra kell törekedni, hogy a konfliktus ne szélesedjen ki – mondja a kormányfő. Megtanulta a leckét, minél többször ismétli, annál biztosabb, hogy beleragad az emberek fülébe, de ettől még úgy nem igaz, ahogy van. Az orosz-ukrán háború ugyanis a legkevésbé két szláv testvérnép háborúja, nem valamiféle polgárháború, bár a putyini propaganda szeretné annak bemutatni. Az igazság azonban sokkal egyszerűbb. Az orosz fél megtánadta Ukrajnát, mert fel akarja számolni annak függetlenségét, állami szuverenitását, részévé akarja tenni az orosz birodalomnak, amelynek újjáépítéséről az orosz elnök sohasem mondott le. Ugyanez áll a Nyugatra is, ami egybevág a magyar kormányfő víziójával is – ami kiegészülve Kirill pátriárka látomásával, nem más, mint egy keresztény fundamentalista állami berendezkedés. Az ukránok háborúja a mi háborúnk is, mert európai háború, a Nyugat védekezése az orosz terjeszkedés ellen.
A kornányfőnek ezt látnia kellene, ha a látszat akarása nem nyomná el benne a lenni valóságát. Isten óvjon bennünket attól, hogy a miniszterelnök lelki mélységeibe akarjunk alámerülni, elégedjünk meg annyival, amennyit ő maga mondott legutóbb, a kormányinfón: ne akarjunk többnek látszani a valóságosnál. Pedig erről, mintha ő is hajlamos volna időnként megfeledkezni, amikor a világpolitika szereplői magukkal sodorják. Ilyenkor már-már Európa megmentőjeként látja magát, csak mert beengedték Donald Trump előszobájába. – Megvan a nemzeti önbecsülésünk, tudjuk, hogy lecserélhetetlenek és nélkülözhetetlenek vagyunk, de Magyarország a békemisszióval messze az erején felül vállalt, többek között morális okok miatt. Jön az új amerikai elnök, és ő megy elől – hangsúlyozta a miniszterelnök. A vendégség a vendéget és a vendéglátót amúgy egyaránt minősíti.
„Biztosak lehetünk benne, hogy a következő években olyanok fognak történni, amelyek korábban még nem” – jegyezte meg a miniszterelnök. Ez pedig akkora okosság, hogy jobb mielőbb elfelejteni.