Az mindig utólag, a visszaemlékezők hangulata és a hallgatókban visszahangzó mondatok alapján derül ki, hogy egy beszéd már a vég kezdete, vagy a kezdet vége. Volt-e jelentősége, kiindulópontja volt-e a változásnak, vagy az elhangzottak elszállnak a szélben.
A király dadogásának csillapítását felidéző, „A király beszéde” című film nem lett volna akkora siker, ha a britek emlékezetében nem úgy maradt volna meg a háborúba lépésről 1939. szeptember 3-án elmondott szónoklat, mint ami egységbe forrasztotta a Hitler ellenes háborúra készülő alattvalókat. Ahogy az emlékezet utólag „egybevonta” Churchill két híres beszédének (1940. május 13. és 1940. június 4.) mondanivalóját: azt, hogy „nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket”, illetve „…megvédjük szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a partokon, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat.”
Így lesz ez Magyar Péter újévi beszédével is, ami az „államfői idősáv” megüresedését kihasználva legalábbis rendkívüli szemfülességet árult el.
PRELŰD. Talán nincs szükség arra, hogy emlékeztessem az olvasókat a tavaly februárban kirobbant kegyelmi ügy minden részletére és fordulatára, amely „a fejéről a talpára állította” Magyar Pétert. A Bírósági Határozatok Gyűjteményéből véletlenül előkerült dokumentum nyomán egymást hátba taszítva dőltek a dominók. Beáldozták a sok munkával kifaragott arcélű igazságügyi miniszter asszonyt és államelnök asszonyt, csak hogy a botrány ne érjen el a maffiafőnök gyóntatóján, a református püspökön keresztül a főnökig.
Az asszonyok szoknyája mögül bátran előkacsintgató, egy Alaptörvény-módosítást is előhúzó főnök gyáva gesztusa olyan érzelem kitörést váltott ki az igazságügyi miniszter asszony volt férjéből, Magyar Péterből, hogy meg sem állt a Partizán stúdiójáig. Aztán gördült minden tovább, az általa megszervezett március 15-i tüntetésig és szónoklatig, majd a gátszakadást látva a pártalakításig és a vidéki kisvárosok terein teherautóplatóról megtartott gyűlésekig.
Ezek mutatták, hogy ugyan még nem mondható karizmával is rendelkező személyiségnek, de lábizma az van, hiszen bírta erővel és szuflával a közel 200 helyen elmondott kritikus beszédeket, a nép közé keveredést, a közvetlen kontaktusok építését. Amire az ellenzéki pártok vezetői – a 2022-es választások alkalmával elvérzett Jakab Péter kivételével – nem voltak képesek. Magyar Péter megtalálta a hangot, a nép pedig hitetlen Tamásként körülvéve őt meggyőződött arról, hogy a Fidesz közelében szerzett sebei valódiak, szövege meggyőző. Fokozatosan „lehasadoztak a fekete vásznak” róla, amelyeket fidesznyikként öltött föl.
Így vált egyre szókimondóbbá, a külpolitikai semlegesség részben taktikai okokból vállalt pózát feladva kezdett kinyílni, és az EP-választáson váratlanul elért 30 százalékos szavazatarány birtokában még jobban felbátorodott. Azt írtam néhány hete, hogy igaza van a kritikusainak, Orbánhoz hasonlóan beszél. Ám mást mond. Azaz semmiben sem mond mást, mint amit eddig az ellenzéki vezetők mondtak (pl. Hadházy), csak másként mondja. A saját fegyverükkel, a saját módszereikkel veri meg a NER-t. Épp úgy, ahogy hirdeti, „lépésről lépésre, tégláról téglára” tanul és tanít. Olyan, mint a faluba érkezett első tanító, aki csak néhány betűvel tud többet, mint a tanítványai: a nép. Együtt tanul, együtt józanodik ki a NER hazugságaiból.
A tíz hónapos előjáték az újévi beszéddel véget ért. Amennyit egy néptribunnak, a Putyin parancsára meggyilkoltatott orosz forradalmár Navalnijhoz hasonló vezetőnek meg kellett tanulnia, azt megtanulta. Most kezdődik az igazi dráma.
ELŐVÁGÁS. Magyar Péter eddig is szívesen használta ellenfele fegyvereit: előre bemondta azt a lépést, amit vele szemben terveznek, és ezzel megzavarta a kigondolt taktikájukat. Az újévi beszédben bedobott előre hozott választás ötlete sem új, hiszen a már politikailag megbukott Gyurcsány Ferenccel szemben Orbán állt elő ezzel a követeléssel 2008 márciusában. Ám a mostani húzás éppen arra alkalmas, hogy kiugrassza a Fidesz nyulakat a bokorból. Van-e olyan áruló, aki a Fidesz megfeneklett és esetleg lassan süllyedő hajójáról menekülésbe kezd?
Magyar Péter – talán anélkül, hogy tudna róla - Bem Józsefnek az 1849-es téli hadjáratban alkalmazott taktikáját vette elő. Bem azt tartotta, hogy „lábbal kell megverni az ellenséget!”, azaz űzni kell magunk előtt, amíg sorai szét nem zilálódnak, és nem szabad időt hagyni, hogy összeszedje magát. A kommunikációs tér elfoglalása azért fontos, mert látszik, hogy a maffiaállam gépezete az általa uralt médiabirodalmakból folytatott, kényelmesnek látszó értelmiségi szócsata helyett a bunkósbot, a megfélemlítés, a provokáció, a „csőbehúzás”, a hihetetlen apparátussal folytatott karaktergyilkosság taktikáját kezdi alkalmazni.
A maffiafőnök nem akar beleállni a csatába, maga helyett alvezéreivel (pl. Menczer Tamás) aláztatja ellenfelét. Az agyafúrt titokminiszter azt próbálja elérni, hogy a provokációk hatására a Tisza Párt elnöke elveszítse a fejét, hogy majd – egy esetleges tettlegesség miatti vádemeléssel - ki tudják szorítani a versenyből, vagy legalábbis a széplélek ellenzékieket meg tudják döbbenteni, hogy bizony, „ilyen a boksz”.
Ennek a taktikaváltásnak a következménye a játszma magasabb szintre helyezése is, hiszen a jogállam helyreállítása helyett - ami az uniós pénzek megszerzése érdekében lett volna szükséges - elindították a Brüsszelből távvezérelt idegen ügynök meséjét. Ennek a mesének a folyamatos ismétlésével egész szavalókórust mozgósíthatnak Magyar Péter ellen. Már a Putyin által pénzelt hálózat egészét szeretnék bevetni, remélve, hogy a holland Wilders, a francia Le Pen, a német AfD, a szlovén vagy az elnökjelöltté előléptetett román fickó együtt talán elegendő ahhoz, hogy Magyar Péter visszavonulót fújjon, vagy legalább egy olyan kiprovokált meggondolatlan lépésre szánja el magát, amely után a még csak félig megnyert magyar vidék szavazói elfordulnak tőle.
Ezzel az egyre keményedő maffiaállami taktikával szemben látszik megfelelő húzásnak az előrehozott választás követelése. Az ugyanis a maffiaállamot végképp megfosztja maradék legitimációjától („mindent és mindenkit elárultak”), ugyanakkor akár az ellenzék még megmaradt, szétforgácsolt erőit is harcba hívhatja. Nagyobb léptékben folytatódhat az országgyűlési képviselőjelöltek toborzása, míg a gazdasági-pénzügyi nehézségekkel vívódó maffia-alfőnököket (Nagy Márton, Lázár János) újabb lecke megoldására kényszeríti, habár nekik a szavazatvásárláshoz szükséges források megszerzése és a dinamikus gazdasági növekedés látszatának keltése már amúgy is a szétzilálódás rémével való birkózással ér föl.
HÁROMEZREN A NÉPPEL SZEMBEN. Az újévi beszéd vádbeszéd és harci riadó. Elsősorban nem az az újdonsága, hogy előrehozott választást követel, hanem az, hogy világos választóvonalat húzott két csoport között. Egyik oldalon áll a háromezer ember, aki rátette a kezét a haza javaira és „most is szedi a gyűlölet és a megosztás gyümölcseit”, a másikon pedig az országjárása során megismert és a beszédben megszemélyesített nép, mert „mi, magyarok kezet fogunk nyújtani egymásnak, mindenkinek, a fideszes, a baloldali, a liberális honfitársainknak is.”
Először nevezte nevén a háromezrek bűnöző államát, akik “koccintanak az újabb ellopott ágazatra, kastélyra, pályaudvarokra, reptérre, nyertes tenderekre”, és “magániskolákban, magánkórházakban röhögnek rajtunk”. Nem kímélte Orbánt és politikai családját, név szerint megnevezve, hogy Orbán “veje építhet 750 milliárd forintért felesleges irodaházakat, és a gyerekkori barátja mára ezermilliárdos lett”.
Ha Magyar Péter vádbeszéde nem is volt olyan bomba, mint Zola híres „Vádolom” (J'Accuse!) nyílt levele, ám először fordult szembe érthetően és világosan a maffiafőnökkel: „Önnek tizenöt éve volt ezt az országot rendbe tenni. Megvolt ehhez kétharmados többség, uniós ezermilliárdok, világgazdasági fellendülés, de ön nem rendbe rakta, nem fejlődő pályára állította hazánkat, hanem ellopták, lezüllesztették, kifacsarták és a végletekig megosztották a magyarokat. Önök nem jobbá tették, segítették a hazát, hanem elárulták, elárultak mindent és mindenkit, akire korábban hivatkoztak, a polgári Magyarországot, Széchenyi, Deák, Márai Magyarországát. Elég volt!”
Ez már nem a panaszok sorolójának, az ellenzéki szövegek felmondójának a hangja. Ez a nép vezérének a hangja,
amely persze, hogy populista, persze, hogy demagóg – hiszen ezeknek a jelzőknek a szótöve a nép. De a nép vezére arra szólít fel, hogy a nép szerezze vissza a hazáját a háromezertől, mert „ne feledjétek, a magyar nép áll szemben a nemzeti együttbűnözés rendszerével!”
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.