Az izraeli hadsereg szombaton folytatta támadásait a Gázai övezetben – írja a Reuters. Gázavárosban a palesztin hatóságok tájékoztatása szerint izraeli légicsapás ért egy családi házat kora reggel, ebben 12 ember vesztette életét, amivel 65-re emelkedett az elmúlt 24 órában az övezetben végrehajtott támadások halálos áldozatainak száma.
Az emberek a törmelék alatt rekedt túlélők után kutattak, a mentősök szerint több gyermek is van a halottak között. A házban legalább 14 ember tartózkodott a támadás idején. A hírügynökségnek a család szomszédja azt állította, hogy mindannyian civilek voltak, többségében nők és gyerekek. Az izraeli hadsereg nem kommentálta azonnal az incidenst.
Az övezet északi részén lévő Dzsabáliában egy izraeli légicsapás három palesztint ölt meg a helyi orvosok szerint, míg korábban a nap folyamán egy másik izraeli légicsapás három emberrel végzett egy autóban. Az izraeli hadsereg felrobbantott egy katonai épületet az övezet északi részén, melyet a Hamász terrorszervezet használt.
A szombati halálesetekkel péntek óta 65-re emelkedett a halálos áldozatok száma, közölték a helyi egészségügyi tisztviselők. A hadműveletekkel párhuzamosan a 15 hónapja tartó háborúban újabb tűzszüneti tárgyalásokat kezdeményeztek katari és amerikai közvetítéssel.