Egy osztrák szanatóriumban halt meg 1926. május 24-én Vázsonyi Vilmos, az első zsidó vallású magyar miniszter. Ötvennyolc éves volt. Gyógykezelésre utazott Ausztriába - írja egy népszerű közösségi oldal, de nem említi, hogy „betegségét” nem vírus okozta, hanem az Ébredő Magyarok Egyesületének vasrúdjai, amelyekkel csaknem agyonverték.
Miért éppen őt, azt az embert, akihez nem ért el korának közéleti romlottsága? Terézvárosban egymás után négyszer választották képviselővé. Ő alapította a Demokrata Pártot, harcolt az általános és titkos választójogért, hogy ne csak a lakosság 6 százaléka szavazhasson. 1926. február 26-án reggel munkába indult, munkatársaival beszélgetett, amikor lecsapott rá két ébredő magyar, és agyba-főbe verték. Csak hogy ne tudjon bemenni a parlamentbe, ne mondhassa el a kormányt elítélő beszédét a frankhamisítási ügyben. (A hamisítók a francia gazdaságot akarták meggyengíteni a pancser módon hamisított bankjegyekkel, ez lett volna a bosszú Trianonért. A dologból nemzetközi botrány lett, szégyenszemre kiderült, hogy mesterkedésükről a kormány is tudott.) Az ellenzéki képviselők Vázsonyit bízták meg közös állásfoglalásuk megfogalmazásával.
Kísérői megmentették Vázsonyi életét, aki még bement a parlamentbe, elmondta a beszédét, majd a badeni szanatóriumba utazott gyógykezelésre. Ott kapott szívrohamot. Elgondolkodhatunk rajta, hogy beteg volt-e az a szív, vagy a képviselő vette a szívére az ütlegelést?
Vázsonyit nem olyan fából faragták, hogy szemet hunyjon az aljasságok fölött, vagy hogy bűnösöket mentegessen. A vörös terrorral sem értett egyet, el is hagyta az országot, és csak 1921-ben tért haza. Elkötelezett monarchista volt, jogász, 1917-ben több kormányban is igazságügyi miniszter. Se jobb-, se baloldali diktatúrára nem vágyott, csak nyugati típusú demokráciára, vallásszabadságra, törvény előtti egyenlőségre. A családja Vázsonyira magyarosította a nevét, de vallását megtartotta. Sírja a Salgótarjáni úti zsidó temetőben van.
Harminc éven keresztül küzdött a korrupt hatalom ellen, a közélet tisztaságáért, a Mikszáth által megörökített urambátyám viszonyok ellen. Beszédeit ma is el lehetne/kellene mondani a parlamentben. „A jelenlegi választási rendszer nem a többség uralma, hanem brutalizálás. A kisebbségben lévő pártoknak nincs képviseletük, a többségek még attól a jogtól is megfosztják őket, hogy véleményüket képviseletbe vihessék. Az igazi képviseletnek a választók nézeteit arányosan kell kimutatnia. Minden nézetnek olyan arányú képviseletre van joga, amilyen arányban vannak a választók között hívei.”
Vagy amit 1897-ben még fővárosi bizottsági tagként mondott: „… a politika nem fér össze az üzlettel. Aki gránitot, keramitot akar eladni, telkekkel szeret spekulálni, részvénytársaságok alapításában találja legfőbb gyönyörűségét, annak sok szerencsét kívánunk vállalkozásaihoz, de menjen ki a városi képviseletből, mert a közélet embere az áldozatnál kezdődik; a köztérre csak az való, ki ott munkát, önfeláldozást, igazságot, nem pedig hasznot keres”.
Ő védte (pro bono) az 1904-es rákosrendezői vasutas sztrájk szervezőit, egészen a felmentésükig. A sztrájk folytatásával nem értett egyet, mivel az a néhány kiesett munkanap is óriási veszteséget okozott az áru- és személyszállításban. De nem helyeselte, hogy a sztrájk vezetőit elbocsássák, mivel panaszuk nagyon is jogos volt, és sok éven át hagyták figyelmen kívül követeléseiket.
Vázsonyi Vilmos a polgári demokrácia első fecskéje volt, aki az első világháborún, a Tanácsköztársaságon, Trianonon keresztül a Horthy korszakig tartó turbulens években szilárdan állt ki elvei, a polgárosodás, a vallásszabadság, az általános és titkos választójog, a bírói függetlenség érdekében.
A Westend bevásárlóközpont tetőteraszán egy szobor emlékeztet rá. Tisztelői elérték, hogy a Városligeti tó egyik sétányát róla nevezzék el, hiszen séta távolságban lakott a Városligettől, itt szellőztette ki a fejét, itt fogalmazta beszédeit, ismerte a fák, bokrok nevét magyarul és latinul is. Távol tartotta magát a léha, dzsentri világtól, elutasította, hogy párbajozzon az őt provokálóval, sőt kezdeményezte e középkori szokás betiltását.
De majd' 100 évvel a halála után is provokálják, igyekeznek kitörölni az emberek emlékezetéből, még a történelemkönyvekből is. Az utcanévtáblákat valakik gondosan leszerelték. Nem is tudja a turista, hogy az Állatkert főbejáratától a tóparton, egészen a Vajdahunyad várának bejáratáig a Vázsonyi Vilmos sétányon jár. Térképpel a kezében vagy internetről sem tud tájékozódni, mert némelyik oldal még a Vajdahunyad várat és a Jáki kápolnát is a Vázsonyi Vilmos sétányra teszi. Vázsonyi hívei évekkel ezelőtt barkácsoltak egy utcanévtáblát, ám az is áldozatul esett egy közműfektetésnek.
Vázsonyi Vilmosról nem emlékezik meg sem egy nyúlfarknyi sétány neve, sem két sor a történelemkönyvekben. Szégyen. Jövőre lesz a halálának 100. évfordulója. Van idő felkészülni az emlékezésre.
A szerző Podmaniczky-díjas városvédő.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
