belső vizsgálat;felfüggesztés;Fóti Gyermekközpont;

- Szép csendben visszahelyezték a fóti gyermekotthon igazgatóját egy belső vizsgálat után

Amennyire lehetett, felfüggesztéséről is hallgattak, az pedig végképp homályos, mi is történt pontosan az intézményben. 

Gyermekbántalmazás gyanúja miatt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYFH) még szeptember végén felfüggesztette a fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatóját, Páger Pál Attilát, mivel a gyanú szerint bántalmazott egy autista kisfiút. Mindez még tavaly szeptember végén történt. Ám az igazgatót bő egy hónap múlva visszahelyezték pozíciójába - írja a Telex.

A portál még akkor megkereste az érintett szervezeteket, akik nem reagáltak. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szeptember 27-i keltezésű közleménye szerint jelzést kaptak arról, hogy a Károlyi István Gyermekközpont intézményvezetője fizikailag bántalmazott egy gondozott gyermeket. A tájékoztatást Cséplőné Gönczi Veronika, a főigazgatóság vezetője nevében adták ki, amelyben hangsúlyozzák, hogy az ügy kivizsgálása érdekében a főigazgató azonnal rendőrségi feljelentést tett, és belső vizsgálatot indított. Egyben hangsúlyozták, hogy az ügy részleteiről a vizsgálat lezárultáig nem adnak tájékoztatást.

Ám november hetedikén egy újabb közlemény jelent meg, miszerint az intézményvezető újra munkába állt - azt azonban nem tudni, mi lett a bő egy hónap alatt lezárult belső vizsgálat eredménye. A Telex újfent megkereste az érintett állami szerveket, de egyik helyről sem érkezett válasz. Egyedül a rendőrség közölt érdemi információt. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyomozott, ám ezen eljárást megszüntették, mivel arra jutottak, hogy nem történt bűncselekmény.

Eredetileg 2020-tól háromévente ismétlődő, hathavi illetménynek megfelelő javadalmazásról volt szó, amelyet jogszabályban rögzítettek volna. Azonban eddig egyetlen alkalommal, 2022 februárjában, a választások előtt kapta meg a rendvédelmi hivatásos állomány.