Az autót igyekszünk száraz helyen letenni, nem sok reménnyel. A műútról a gáton át még könnyen lejutottunk a Sajó folyó jobb partjánál elterülő településen, az első tanyához érve már süppedős a sár. Innen még majd fél kilométert kell gyalogolni, hogy eljussunk Füzesi Attiláné Toldi Aranka kicsi tanyájához. Volt férjével, lányával, annak párjával és az unokájával él egy fedél alatt, egy valaha pásztorházként használt egyszerű épületben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszaújváros tőszomszédságában lévő Sajóörös határában.
Házukat még 1993-ban vették, amikor egyetlen kerítés sem választotta el a szomszédos, egymás mellett lévő majorsági épületeket. Annak idején számmal jelölt út vezetett az épületek között, amelynek egy része a 90-es évek végén megszűnt, ám az itt állatokat tartó, az épületegyüttes zömét birtokló nagygazda évtizedeken át biztosította a környékben élők és a horgászok áthaladását egy jelöletlen szolgalmi úton, amit az előző faluvezetés idején többször is karbantartottak. Csakhogy néhány évvel ezelőtt új tulajdonoshoz került az egyik tanyaépület, épp az, amelyik mellett az Arankáék által használt szolgalmi út is vezetett. Mivel ennek nem volt külön helyrajzi száma, így az automatikusan az új gazdához került: vele azonban már nem tudtak megállapodni az úthasználatról, mi több, egy kapuval el is zárta a korábban használt közlekedőfolyosót az érintett család elől.
Toldi Aranka az elmúlt három évben több alkalommal is írt kérelmet az önkormányzatnak, illetve a település polgármesterének, arra hivatkozva, hogy a családjuk immár
bő harminc éve életvitelszerűen használja a kis házat, és az út lezárása miatt az utóbbi években a szántókkal körbevett településrészen sem orvos, sem mentő, sem tűzoltó vagy a rendőrség nem tud eljutni hozzájuk, de a szennyvízszippantás vagy a tűzifa behozatala is nehézségekbe ütközik.
Ráadásul az utóbbi évek földtulajdonos-váltásai miatt többen elektromos kerítéssel is körbezárták a legelőiket, még jobban beszorítva a korábbi majorság központjában rekedt családot. Ezekre a levelekre rendszerint azt a választ kapta, hogy a korábban használt szolgalmi úttól nem messze, a tanyaközpont másik oldalán van egy helyrajzi számmal ellátott önkormányzati fenntartású út, amely ugyan szilárd burkolattal nincs ellátva, viszont „járművel és gyalogosan egyaránt járható” – indokolta egyik hivatalos levelében Szabó Gábor polgármester, akit kérésére írásban kerestünk az üggyel kapcsolatos kérdéseinkkel, de végül nem reagált.
Télvíz idején jártunk erre, így a magunk szemével győződhetünk meg arról: amit a polgármester állít, az bizony nincs úgy. Lehet, hogy a nyári szárazabb hónapokban el lehet menni azon az úton, amit a polgármester annak nevez, de ha eső esik, hó olvad, a ki-, és bejutás bizony nehézségekbe ütközik. A leginkább a környékbeli szántóföldeket használó traktorok, egyéb mezőgazdasági gépek által kitaposott „úton”, gyalogosan is bajos közlekedni, ha pedig megfagynak a nagy kerekek által kifordított göröngyök, nincs az a mentőautó, amelyik eljut a kis tanyaépületig. A családtagoknak is bajos az innen való kijutás, pedig az unokát reggelente óvodába kell vinni, a nagymama pedig rendszeresen jár munkába, takarít.
Aranka szatyornyi dokumentumot tesz elénk, amivel igazát próbálja bizonyítani, jelesül, hogy ha már elvették tőlük egy adásvétel után a korábbi utat, legalább az önkormányzatnak gondoskodnia kellene a saját útja rendbetételéréről. A törékeny asszony jogi harcát a település két korábbi polgármestere, Baranczó József és Bikki Imre is támogatja. Előbbi önkormányzati képviselőként tavaly azt javasolta a testületnek, vásárolják meg, vagy sajátítsák ki a korábban közlekedésre használt, de az új tanyatulajdonos által elzárt nyomvonal területét, hiszen így lehet takarékosabban elérni, hogy rendeződjenek az áldatlan állapotok. Egy ekkora falunak arra ugyanis érthetően nincs pénze, hogy több millió forintért leaszfaltozza, vagy szilárd burkolattal lássa el a pár száz méteres önkormányzati utat, amit egyetlen család használ rendszeresen – noha egyébként arra törvény kötelezi a települést, hogy biztosítsa a lakóházak normális megközelíthetőségét. Azt egyébként, hogy a korábbi utat egyfajta közmegegyezés alapján az itt élők szabadon használhatták, és ebben az önkormányzat is közreműködött, a volt polgármesterek szerint az is bizonyítja: 2010-ben és 2011-ben maga a település javított ennek a hajdani szolgalmi útnak a járhatóságán zúzottkövezéssel.
Annak jogosságát egyébként senki sem vitatja, hogy a lótenyésztéssel és gyerekek számára szervezett lovasoktatással foglalkozó új tanyatulajdonos joggal védi a területét és az állatait, amikor elzárja a területén átmenő utat, bár némi rugalmassággal egy nyomvonalat biztosíthatott volna a kerítésen kívül – vélik a kárt szenvedettek. A család egyébként megpróbált a bíróságon is érvényt szerezni annak, hogy az ingatlan új tulajdonosa engedélyezze nekik továbbra is az áthaladást a területén – nincs autójuk, ezért csak gyalogos vagy kerékpáros közlekedésre használnák az alig járdányi szélességű folyosót – ám a tiszaújvárosi járásbíróság elutasította a kérésüket, javarészt arra hivatkozva, amit korábban a sajóörösi önkormányzat közölt: a másik földút járható autóval. „Önmagában az, hogy a szóban forgó út földút esetleg rossz minőségű, gazos, nem szolgálhat alapul azonnali jogvédelemnek, ha a funkcióját egyébként ellátja, gépjárművel járható” – indokolták a tavaly szeptemberben kelt végzésben. A bíróság azonban nem küldött ki szakértőt, nem győződött meg a helyszínen az utak állapotáról, hanem egyszerűen elfogadta az önkormányzat érvelését, hogy az út jó és használható.
A kör így bezárult. Toldi Arankák nem tudnak elköltözni, mert nincs pénzük másik házat vásárolni. Ha nagy sár van, az unokát nem tudják óvodába vinni, s ezért attól tartanak, a gyámhatóság erre hivatkozva akár ki is emelheti a gyereket a családból, mondván, nem biztosítják az egészséges értelmi és érzelmi fejlődését.
Hiába áll mögöttük két volt polgármester, a jogi kapukon nem jutottak át, helyben pedig egy egész hivatallal szemben képtelenek harcolni, hogy legalább a korábbi, egyszerű, de talán a mostaninál kevésbé nehéz életüket továbbra is élni tudják.
