Szabó Szabolcs;Magyar Péter;TISZA Párt;

- „A Tisza Párt milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Élesen bírálta a Magyar Pétert a Momentum-frakció tagja

Szabó Szabolcs annyit kért, ne az oktasson ki mindenkit ellenzékiségből, aki mindenféle „NER-es pozikból” kapta a havi több milliós fizetését a Fidesztől.

A hazugságnak és a valóság meghajlításának van az a szintje, amikor kénytelen reagálni az ember – kezdte egy csütörtöki bejegyzésében a Momentum Mozgalom frakciójában politizáló Szabó Szabolcs. 

Csepel-Soroksár országgyűlési képviselője Magyar Péter kijelentését kommentálta, miszerint nem a Tisza Párt szavazta meg decemberben, hanem a Fidesz a parlamenti ellenzékkel karöltve, hogy az eddigi állami pénzeken felül 2025-re még plusz 16 milliárd forint költőpénzt kapjanak a nulla társadalmi támogatottsággal rendelkező pártocskák frakciói. 

A politikus jelezte, a Momentum nem szavazta meg ezt a javaslatot, de hasonlóképpen járt el több ellenzéki képviselő is. Bár Magyar Péter nem kérdezte, de kis tájékozódás után olvashatta volna azt is, hogy a Momentum frakció már nyilatkozott arról, hogy a többletforrást olyan módon kívánja felhasználni, hogy azzal rászoruló családokat, NER-károsult állampolgárokat tudjon segíteni - tette hozzá. Szabó Szabolcs szerint Magyar Péter mindenféle önsajnáltató állításával szemben a Tisza Párt igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez. 

Elindultak ugyanis egy választáson (mint ahogy én is, és immár harmadszor vagyok egyéni körzetben győztes jogon országgyűlési képviselő), így minden EP-képviselő kap képviselő fizetést (havi bruttó 10 802 euró, ami jelenlegi árfolyamon mintegy 4,5 millió forint). Ezen kívül kapnak egyenként havi 4950 euró általános költségtérítést, 350 euró napidíjat, utazási költségtérítést, egészségügyi költségtérítést. Ezen kívül az EP képviselők szabadon választják meg személyzetüket, melyhez az EP költségvetéséből havi 29 557 eurót biztosítanak minden képviselőnek. Valamint a Tisza az Európai Néppárt frakciójának tagja, így a frakciónak juttatott milliárdos nagyságrendű támogatásból is minden bizonnyal hozzájutnak szolgáltatásokhoz a Tisza Párt képviselői - sorolta fel Szabó Szabolcs. Számításai szerint így már milliárdos tétel jön ki, amely közpénz, ráadásul jóval nagyobb összegekről beszélünk, mint az itthoni juttatások, vagy éppen az itthoni képviselői fizetések. Szabó Szabolcsot pusztán az háborítja fel, hogy erről Magyar Péter mindig elfelejt szólni, amikor az ellenzéket ostorozza. 

„Továbbra is csak sok sikert tudok kívánni mindenkinek, aki arra teszi fel az életét, szakmai reputációját, hogy a NER-rel szemben küzdjön. Üdv a fedélzeten, és sok sikert! Csak annyit kérnék cserébe, hogy akinek ez mindössze egy éve jutott eszébe, mert előtte speciel a mindenféle NER-es pozikból kapta a havi több milliós fizetését a Fidesztől, az lehetőleg ne oktasson már ki ellenzékiségből olyanokat, akik már akkor is a barikád túlsó oldalán álltak, és tisztességesen végezték a dolgukat” - zárta sorait Szabó Szabolcs. 

A Tisza Párt elnöke szerint a házelnöknek nem áll jól a kommunistázás.