Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek! – nyilatkozta a hétfőn a Blikknek Orbán Viktor miniszterelnök, aki arról is beszámolt, mikor indult, s miért Délnyugat-Indiát választotta – testőrökkel és egy indiai guruval kiegészült – családi vakációja helyszínéül, s igaz-e, hogy januári nyaralása során gyógykezeléseket is igénybe vesz.
Korrekt tájékoztatás, bólintanánk, ha akkor éppen nem harmadnapja zajlott volna össznépi barkochba a kormányfői kalandozásról, kiegészítve némi puzzle-lal, melynek elemeit az Indiából érkező – a helyieknek köszönhető - újságcikkek és fotók szolgáltatták. Az orbáni tájékoztatás így sokkal inkább tűnt tűzoltásnak, megpróbálták elsimítani az év első balhéjának hullámait. Melyeket csak erősített, hogy mindössze négy nappal az indulás előtt a miniszterelnök még arról posztolt közösségi oldalán, hogy az esztendőnek ugyan vége, de a „meló soha nem érhet véget”. Ezek után pózolt virágmintás ingben tuktuksofőrök karéjában, amit még a Fideszben is nehéz diplomáciai aktusként bemutatni.
Amúgy érthetetlen, miért volt szükség a hazudozásra, hiszen elég lett volna egy háromsoros kommüniké utazás előtt, s a kutyát sem érdekelné a kormányfői vakáció, legalábbis nem politikai szemszögből. Nem véletlen, hogy az amerikai elnökök szabadságáról a Fehér Ház rendre előre beszámol. De még a hazai viszonyokra egyre jobban hajazó Oroszországban is a média és a köz nyilvánossága előtt telnek Putyin vakációi, sőt, a kormánypropaganda fotókat ad ki a természetben is jól boldoguló – vadászó, horgászó, lovagló – macsó elnökről.
A 2010-es fülkeforradalomig idehaza sem volt titok, hol és mikor nyaralnak a kormányfők, vagy minisztereik. Medgyessy Péter például 2004-es mallorcai vagy Gyurcsány Ferenc két évvel későbbi, hollandiai vakációja a sajtó nyilvánossága előtt zajlott, sőt, utóbbi esetben jó előre a helyettesítőit is megnevezték. Ezzel szemben Orbán, amint visszatért a hatalomba, rögtön ordasat kamuzott, legalábbis a kutya sem látta Bulgáriában, ahová állítólag elutazott, viszont felesége néhány hónappal később, a vatikáni látogatáskor azt mondta, mivel nem voltak nyaralni, jó egy kicsit kiruccanni. A következő évben is csak azután adtak ki nyilatkozatot, hogy a Magyar Közlönyben Semjén aláírásával jelentek meg kormányrendeletek, s a sajtó firtatni kezdte a kormányfő hollétét. Bár 2012-ben a miniszterelnök a Hír Tv-ben maga ismerte el, hogy lemerültek akkumulátorai, ezért nemcsak nyaralni megy, de a londoni olimpiát is Áder János államfőre bízza, azóta kiderült, ez volt az egyetlen kivétel, hiszen rendre mély hallgatás kísérte a jellemzően a horvát tengerparton vakációzó miniszterelnök kiruccanásait, a titkolózással néha frászt hozva a horvát hivatalos szervekre is, hiszen így – bár a Fidesz azt hangoztatta, hogy Orbán testőrök nélkül nyaral – rohamtempóban kellett megszervezni a védelmét. Igaz, mindig rendelkezésre álltak hazai testőrei is.
„A magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát, de most válasszuk inkább a Balatont" – figyelmeztette népét 2020-ban a koronavírus-válság első nyarán Orbán, majd alig egy hónap múltán a horvát sajtóból derült ki, az Adriára utazott vitorlázni. (Ahogyan ugyanezen a nyáron Szijjártó külügyér is, aki lázas munkáról posztolt fotókat a minisztériumi szobájából, miközben Szíjj oligarcha jachtján hajókázott.) Egy évvel később a kormányfő ugyan hivatalosan Rómába utazott a katolikus törvényhozók éves találkozójára, ám kisbusza, illetve az olasz fővárosba tartó repülő is feltűnt a horvát tengernél éppen az oda- és a visszaút idején. Persze hiába a fotók és a repülési adatok, semmitmondó kommüniké volt a reakció. Az is csak véletlenül derült ki, hogy 2023-ban Schmidt Mária lányának adriai nyaralójában ejtőzött, s helyi fotókból lehetett kisakkozni, hogy ’24 nyarán kétszer is elutazott a horvát tengerpartra. A kormányfői vakációkra vonatkozó kérdéseket ugyanis Havasi sajtóelhárító rendre azzal pattintotta-pattintja le magáról, hogy magánügyekről nem ad felvilágosítást.
Inkább sunnyognak, kamuznak, hazudnak. A NER-ükben van.