Az eredeti virsli péppé vert marhahúsból - bécsi frankfurti esetén disznóhússal keverve - készült, amit fűszerezés után juhbélbe töltöttek, majd fellógatták füstölni az aroma és a tartósítás végett. Ez nagyjából semmiben nem emlékeztet a boltokban ma kapható készítményekre, talán annyi a közös bennük, hogy némelyikben tényleg van marhahús, és akad, amelyiknek füstös az íze (bár ez a hozzáadott aromák miatt is lehetséges).
A jelenlegi előírás szerinti legfeljebb 69 százalékos víztartalom egyébként nem jelenti azt, hogy mindegyik típusban ennyi van, de azért a gyártók zöme törekszik rá, hogy alkalmazkodjon az előírásokhoz. Ám ha megnézzük néhány, találomra kiválasztott termék apró betűit, bizony sokszor már második helyen (tehát második legnagyobb mennyiségben) találjuk a vizet az összetevők között.
A hajdani fűszeres húspép nagy részét ma szójával, bőrkével, csontpéppel, gyártási szalonnával, cukorral, burgonyakeményítővel, stabilizátorral, savanyúságot szabályozó anyagokkal, ízfokozókkal, tartósítószerekkel és mesterséges aromákkal pótolják. A hús pedig, ami belekerül, állítólag még az élelmiszergyártók által bevallottan is olyan minőségű, hogy más formában nem lehetne értékesíteni.
A szilveszteri kínáltból csak egy hazai terméket emelek ki. Juhbélbe van töltve, ennyi közös benne az eredetivel. A címke szerint van benne sertéshús, igen kevés marhahús, étkezési só, keményítő, állati fehérje (sertés – mi lehet ez?), fűszer kivonatok, stabilizátor (foszfátok), antioxidáns (aszkorbinsav), aromák, fűszerek, tartósító szer (nátrium-nitrit). Hozzáadott ízfokozót nem tartalmaz.
Az elnevezések viszont szigorodtak: van, ami küllemre virsli képét mutatja, szépen is csomagolt, de nem szabad annak nevezni. Vannak ugyanis bizonyos előírások - pl. csontról lehúzott hús aránya -, amit be kell tartani. De lám, a szegényebbeket is el kell látni virslinek látszó termékkel.
A kérdés csak, az, miért kell annyit termelni, hogy ezt a sok adalékot, tartósítószert megegyük. Ebből következik a második kérdés: vizsgálta-e valaki, hogy az adott termékből előállított és a kasszánál kifizetett mennyiség között mekkora a különbség? Mert ami marad, az hulladék, jobb esetben valamilyen táp alapanyaga, de lényegében azt is mi fizetjük meg a bolti pénztárnál. Ez nemcsak a húsipari termékekre, hanem minden másra is vonatkozik, hasonló mértékben a kenyérnek nevezett termékekre is.
A fő kérdés: érdeke-e az élelmiszeriparnak az adalékok visszaszorítása? A fogyasztói társadalom egyenlő-e a hulladéktermelő társadalommal, egyenlő-e a megbetegített társadalommal?
Az egyik vágyam az új esztendőre az, hogy az élelmiszerek ne az időnként módosuló, itt-ott kiigazított élelmiszerkönyvnek feleljenek meg, hanem az élelmiszerkönyv feleljen meg csak és kizárólag a fogyasztó igényeinek, egészségének. Lehet, hogy kevesebbet termelnének, kevesebb lenne a profit, kevesebb lenne az adó és az extraprofit adó, kevesebb lenne a szemét, ám talán kevesebb lenne a beteg is.
Lesz-e olyan döntéshozó, aki szót emel az egészséges élelmiszerek előállításáért? Rögtön egyszerűbb lenne az egészséges táplálkozásról való igehirdetés.
A szerző agrármérnök.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
