A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel fordul a Sándor-palotához, hogy megtudjuk: milyen szerződést kötöttek a párizsi luxusszállodával, hogy nem tudták lemondani a 28 napos foglalást - közölte egy lapunknak is elküldött tájékoztatásában a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője.
Mint korábban a hvg.hu nyomán mi is hírt adtunk róla, több mint 228 millió forintot fizettek ki a köztársasági elnök és delegációja szállására a párizsi olimpia ideje alatt, bár Sulyok Tamás csak három napot töltött a francia fővárosban.
Sulyok Tamás csak 3 napot töltött az olimpia idején Párizsban, de így is ki kellett fizetni a még Novák Katalin szállására szánt 228 milliós díjatSebian-Petrovszki László egyebekben azt is tudni szeretné, mérlegelték-e, hogy más szállodákban foglaljanak három napra szállást Sulyok Tamásnak, és teljesen lemondják az eredeti foglalást, illetve ki vagy kik hozták a döntést arról, hogy 228 millió forintot fizetnek ki az államfő háromnapos párizsi tartózkodásáért. Ennek a pénznek sokkal jobb helye lenne a pusztulás szélén álló egészségügyben, oktatásban és a vasúti közlekedésben - tette hozzá az ellenzéki politikus, megjegyezve, hogy a közpénzek ilyen mértékű pazarlása bűncselekmény gyanúját is felvetheti.