A magyar és a többi kelet-európai ország történelmének fordulópontja a megkésett és felemás kapitalista átalakulás. A feudális rendszerből polgári berendezkedésre változott, „szervesen” fejlődött nyugat-európai társadalmaktól eltérően Keleten „kettős társadalomszerkezet” alakult ki. Az egyik a nyugatihoz hasonló, modern polgári, a másik a konzerválódott „nemzeti” társadalomrész, amelynek legfőbb jellemzője, hogy kívül rekedt vagy megakadt a polgárosulás különböző szintjein.
A hazai polgárosodottsági index szerint még ma is csak a társadalom 5 százaléka él polgári létben, 25 százalék tartozik a polgárosuló csoportokhoz, de 70 százalék minden vonatkozásban távol áll a polgári életminőség szintjétől. Az egymással ellentétben álló, politikai szempontokból is elkülönülő tömbök létezése egy évszázad óta akadályozza az egységes polgári nemzet létrejöttét, és egymás elleni, meddő küzdelmekbe vezette az országot.
A társadalmi stabilitás alapját biztosító polgári középosztály gyengesége miatt a társadalmi átalakulás nem jutott el a nyugati polgári demokráciákhoz hasonló szintre. Az ennek megteremtésére történt kísérletek (Károlyi Mihály „Népköztársasága” 1918 novembere és 1919 márciusa között, majd az 1944-1946 közötti korszak demokratikus kísérlete) nem tudták, nem is tudhatták megteremteni és stabilizálni a remélt demokráciát, mert a vesztes háborúk utáni zűrzavaros viszonyok között annak sem a társadalmi, sem a politikai és a nemzetközi feltételei sem voltak meg.
A polgári fejlődés többszöri szétzúzása (a zsidóság elhurcolása és elpusztítása, a németek kitelepítése, a szlovák értelmiség áttelepülése, majd a polgárság tulajdontól való megfosztása, később a szocialistának nevezett egyenlősdi) nyomán ez a közbülső réteg elveszítette jelentőségét. A magyar társadalom emiatt egy évszázad óta a különféle jobb és baloldali politikai berendezkedések hullámzásában él, nem sikerült egy olyan szilárd nemzeti társadalmi bázist kialakítani, amely mindkét politikai és ideológiai törekvéstől mentes. Pedig a társadalom többségének mostanra elege lett abból, hogy az egymás elleni harcok, a kedvező európai feltételek ellenére ismét megakadályozzák az ország előrehaladását.
A történelem azt bizonyítja, hogy a megoldatlan problémákon nem lehet túllépni, a fejlődés kényszere újra és újra napirendre tűzi azokat. A magyar (és a kelet-európai) fejlődés elakadásának legfőbb oka a többször is megszakadt polgárosodás, egy valódi polgári demokrácia létrejöttének a hiánya. Ez nem egyszerűen az anyagi jólét megteremtését jelenti, hanem azt a kultúrát, erkölcsöt és gondolkodást is, amire egy összetartó, humánus és szilárd nemzeti társadalom épülhet. Bár az egykor modellként szolgált nyugat-európai társadalmakban különféle okok miatt a polgári demokráciák is nagy gondokkal küzdenek, csakis ez lehet az alapja a nemzet tovább fejlődésének, megújulásának.
A korábbi baloldali és jobboldali kísérletek után Magyarországon egy szilárd polgári demokrácia megteremtése a történelem által teremtett régi-új kihívás.
Erre csakis egy olyan politikai erő képes, amelyiket nem köti gúzsba a múltja, és nem ideológiák, hanem a nemzet valóságos érdekei vezérlik. Amely nem egy újabb egypártrendszert teremt, hanem olyan politikai szövetséget hoz létre, amelyben helyet kaphatnak a baloldali és a konzervatív értékek is.
A közös program alappillérei: az emberi jogok, az egyház és az állam szétválasztása, a demokrácia, a nemzeti megmaradás sorskérdései, a lépésről lépésre haladó európai integrációs igények, a környezetvédelem és a közös kül- és biztonságpolitika, de a mindenkire kiterjedő életbiztonság megteremtése és az emberi egyenlőség védelme is. Ehhez egy olyan stratégiai programra van szükség, amely integrálni kívánja és tudja ezeket az elemeket, és így teremti meg egy hosszabb távú nemzeti építkezés politikai és társadalmi feltételeit.
A történelem ma lehetőséget teremtett egy „középre rendeződésre”, a polgári demokratikus rendszer megteremtésének kísérletére. Rajtunk áll, hogy képesek leszünk-e elhagyni a biztosnak hitt régi politikai lövészárkainkat egy történelmi megbékélés reményében.
A szerző társadalomkutató, nyugalmazott főiskolai tanár.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
