Az elmúlt év mély átalakulást hozott a magyar politikában, a fordulat éve volt. Így aztán 2025 a vég kezdetének az éve az Orbán-rezsim számára, ahogy az Európai Parlamentben 2024-ben, a magyar uniós elnökség idején már megfogalmazták: „Orbánnak mennie kell!”
2024 tavaszáig a politikai tetszhalál jellemezte a hazai közéletet, egy kleptokrata autokráciával és egy látszatellenzékkel a látszatdemokráciában. Nemhogy európai típusú demokrácia nem alakult ki, de tényleges politikai élet sem folyt a pártok mélyhűtött versengése és a jól lehatárolt közélet mellett, hiszen 2010 után ciklusról-ciklusra teljesen leszorították a porondról a részvételi demokráciát. A valódi politikai versengés minden lehetősége megszűnt. A kétharmados többség birtokában és a rendeleti kormányzás világában a hatalom tetszés szerint játszadozott a választási szabályokkal és az ellenzéki pártoknak a közéletből való kiszorításával.
A növekvő gazdasági és társadalmi krízis azonban tömeges elégedetlenségre és lappangó, majd fel-feltörő politikai krízisre vezetett, amelyek kezelésére az Orbán-rezsim a 2020-as és a 2024-es választások előtt bevezette, majd pánikba esve, a 2026-os választások előkészítéseként 2024 őszétől újabb „gazdasági akcióprogramként” ismét meghirdette a válságkezelés „osztogatás-fosztogatás” jellegű stratégiáját.
A kormány a választások előtt „helikopterpénzt” szórt az emberek közé, a választások után pedig mindenféle adók és egyéb költségvetési trükkök formájában durván visszavette, amivel súlyosan meggyengítette a hazai gazdaságot, és széles körben megélhetési válságot produkált. A kormányzati fosztogatás első két menete után a gazdaság éles lejtmenetre váltott, így az osztogatás-fosztogatás most kezdődő harmadik ciklusa már csak tétova osztogatással és egetverő ígérgetéssel indult, de a beigért szép jövőben már a Fidesz szavazótáborán belül is alig hisznek.
Pedig Orbán legutóbbi szózatai már nemcsak a szép jövőt, hanem egyenesen a csodák világát ígérik 2025-2026-ra. Ez a délibábos jövőkép már belengte a magyar uniós elnökség egész időszakát, és a gazdasági semlegesség meghirdetésével nemzetközileg is megtörtént a látványos átállás Európátból a formálódó „Globális Dél”, valójában Putyin és Hszi-Csin-ping autokrata világa felé.
A három kontraproduktív gazdasági kisciklussal párhuzamosan teljessé vált az Orbán-rezsim elszigetelődése az EU-ban, ami valójában az EU-ból való „udvarias” kizáráshoz vezetett. Ez a folyamat éppen a magyar uniós elnökség idején kulminált, amikor a külső és belső válságfolyamatok látványosan felerősítették egymást. A soros elnökség pozíciója a belső ügyek, a szakpolitikák koordinálásával jár, és nem terjed ki a nemzetközi kapcsolatok intézésére.
Orbán végül maga is annak bevallására kényszerült, hogy az uniós elnökség idején nem az EU nevében és érdekében járt el világpolitikai turnéin, hanem csak pöffeszkedve kibővítette politikai színházi repertoárját a kipcsak rokonsági összejövetelekről Brüsszelen át Trumpig rohangálva, ami botrányos kezdetet jelentett az elnökségi funkcióban. Az uniós elnökség idején így kezdettől fogva felvállalta az Unió külpolitikájával való teljes konfrontációt, amit beteljesített a Nyugat Alkonya és Kelet Hajnala fikciójának állandó emlegetésével.
Mindeközben bőszen játszotta a „benn is vagyunk – kinn is vagyunk” játékot, az Unió mindhárom alapintézményével keményen összeütközött. Leglátványosabban az Európai Parlamenttel, legkeményebben az Európai Bizottsággal, legalaposabban a Tanács szakmai, kormányközi intézményeivel. Az Európai Parlamentben Orbán megnyitó beszédét botrányos világpolitikai utazása után júliusról októberre halasztották, hogy ott még a korábbinál is nagyobb és látványosabb botrányra vezessen a von der Leyennel és más uniós vezetőkkel való éles vitája. Ennek peremén ráadásul már feltűnt Magyar Péter is, jelezve a hazai válság mélyülését. A Tanács intézményeihez fűződő kapcsolatokat ekkorra már amúgyis rendkívüli módon megterhelte a jogállamiság megsértése miatti, elhúzódó és éppen az elnökségi ciklus alatt tetőző eljárás, amely az uniós transzferek teljes leállításával járt.
Az Orbán-rezsim helyzete az elmúlt év második felében a hazai terepen is látványosan romlott. A politikai vezetésnek nem tekinthető, kapkodó ötletelés nyomán az osztogatás-fosztogatás harmadik menetében az eszement tervezés, a csodák világának meghirdetése azt előlegezi meg, hogy van még lejjebb a makrogazdasági és megélhetési válságban.
Az életmód általános válságával teljes társadalmi dezintegráció indult be, amelyben rohamosan szétporlik a középosztály és egyre jobban terjed a mélyszegénység.
A kormány a politikai piacra vitte a csodavárást, és az általa teremtett nyomorúságban azzal kínálta fel a szebb jövőt, hogy sikeres politikai üzletet próbál csinálni a normalitás minimumára való visszatérés ígéretéből. Ezzel feltárult az Orbán-rezsim másfél évtizedének titka és nyitja: a politika világában pusztán szerepjátszás zajlik. A fideszes politikai vállalkozó valójában üzletet épít magának, de a publikumnak a politikust alakítja.
Ám a mélyülő válság zűrzavarában manapság már a fideszes aktivisták is a teljes zavar állapotában vannak, nem tudják eldönteni, hogy tovább kell-e szolgálni az Orbán-rezsimet a szép jövő abszurd hirdetésével, vagy ideje menekülni az összeomlás szélére sodródott rendszerből. Közben a lakosság egyre szélesebb rétegeiben merül fel a kétség, hogy a zagyva szöveget és agresszív fenyegetéseket kiáltozó egyes fideszes vezetők a tisztázó politikai viták helyett nem szociális gondoskodást vagy pszichiátriai kezelést igényelnek-e inkább.
2025 a meglepetések éve lesz az EU, az USA és Kína világpolitikai konfigurációban, mivel mindhárom hegemón hatalom viszonyai az elvárásoktól és az előrejelzésektől lényegesen eltérően fognak alakulni. Az EU minden megfigyelő szerint mélységes válságban van, de az Amerikával vívott függetlenségi háborúban radikálisan meg fog újulni. Amerika viszont a Trump által fenyegetően megfogalmazott újabb világuralmi törekvéseket illetően gyorsan kudarcot fog vallani, míg Kína a rövid ideig tartó lelassulás után gyorsabb növekedésre fog váltani, ám az ambiciózus céljait a Globális Dél dominanciájáról kénytelen lesz fokozatosan feladni.
Trump várható kudarca és Kína óvatosabb globális viselkedése nagyon rossz hír lehet az álomvilágban élő és délibábot kergető Orbán-rezsim számára, mert elveszítheti várt külső támogatóit. Idehaza pedig a gazdaság teljes csődjével felgyorsul a politikai lejtmenet az összeomlás felé.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.