„Berúgtunk és bevallottuk magunknak azt, amit józan fejjel nem merünk bevallani” – mondja az egyik szereplő a Részegekben. Talán ez az alapötlete és ily módon a lényegi logikája Ivan Viripajev drámájának. Az orosz, hazájában körözés alatt lévő, egy ideje Lengyelországban élő szerző műve részegekről szól, kvalifikált értelmiségiekről, akik egy időben mind olyan állapotba kerültek, amikor bármiről nyíltan és őszintén tudnak beszélni. Eltűntek a gátlások, a közhelyek, a sztereotípiák. Semmi sem számít, csupán az élet mélyebb értelme. Ez persze jól hangzik, Viripajev írt is belőle egy nagyon izgalmas, több rétegű, nagyszerű dialógusokat és monológokat tartalmazó darabot (Fordító: Kozma András). Nálunk először Viktor Rizsakov rendezte meg a Nemzeti Színházban, de később színre vitte Gothár Péter a Katona József Színházban, a Kamrában, nem annyira rég Sebestyén Aba Tatabányán is. Most pedig a Budaörsi Latinovits Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is úgy gondolta, hogy műsorra tűzi a Részegeket.
Budaörsön Fehér Balázs Benő rendezte és a szerző instrukciói alapján egy saras, mocskos térben (Díszlettervező: Devich Botond) játszatja a színészeket. Az első jelenetben meg is érkezik Spolarics Andrea és Rába Roland. Mondjuk inkább beesnek a színpadra, és aztán is esnek és kelnek. Spolarics szabályosan komoly torna mutatványokkal jeleníti meg Martha-t. Aztán ez az esés-kelés végig is kíséri a játékot és a többi jelenetet is. Ebben az előadásban a részegek elsősorban azzal küzdenek, hogy felálljanak, vagy meg tudjanak szólalni. A részegséget naturalista, nyers módon mutatják meg. Innen viszont adódik, hogy ez a réteg dominál végig, a mélyebb, költőibb szférával viszont adós marad a produkció. Akadnak persze jó színészi teljesítmények, mint például a Laurát megszemélyesítő Kurta Niké jelenléte, csakhogy a figyelmünk sokszor megmarad a szereplők fizikai küzdelmei szintjén.
Bagó Bertalan Székesfehérváron tornatermekben megszokott szőnyegen játszatja a színészeit, ráadásul erre még kockákra vágott szivacsokat is szórtak. A díszletet is a rendező jegyzi. Ez a tér már önmagában elemeli kissé a játékot, noha a színészeknek, már aki él ezzel, lehetőséget ad akrobatikus elemek bemutatására. Csakhogy ez az előadás nem elégszik meg ezzel, hanem keresi a költőibb, filozofikusabb rétegeket is. A színlapon feltüntették, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakos hallgatói írtak az előadáshoz zenét, amelyet egy zenekar élőben szólaltat meg. Az első jelenet Martha (Ladányi Júlia) és Mark (Krisztik Csaba) találkozása olyan is, mint egy zenemű nyitánya, a végén a finálé pedig gyakorlatilag egy kórusmű. És a kettő között lévő jelenetek mind többrétegűek. A szeretetről, életről, halálról, szabadságról, hazugságról, hitről vallanak. Az erős színészi csapatból kitűnik Sághy Tamás és Sarádi Zsolt játéka. Őket mintha nagyon megérintette volna a szerző gondolati társasjátéka. Monológjaik az előadás erősségei.
A Részegek azért nagyon izgalmas mű, mert olyan témákkal foglalkozik, amelyek mindannyiunknak nagyon fontosak és Viripajev folyamatosan csavar egyet a történeten és a jelenetek, a találkozások, a végére szépen össze is érnek. Mi nézők pedig, ha szerencsénk van, úgy járunk, mint a szereplők többsége: meghallhatjuk az Úr suttogását a szívünkben.
Infó: Ivan Viripajev: Részegek. Budaörsi Latinovits Színház. Rendező: Fehér Balázs Benő. Székesfehérvári Vörösmarty Színház. Rendező: Bagó Bertalan
