A kormányzat szereti személyekre kihegyezni külpolitikai támadásait. Rosszul teszi, mert ugyanezt fogja visszakapni. Amúgy mindenkit hülyének néz, amikor szubjektív okokkal próbálja magyarázni az objektív érdekellentéteket, átlátszó hazugsággal leplezni a valóságot.
Van ennek hagyománya Magyarországon. Jó száz éve Clemenceau francia miniszterelnökről terjesztették, hogy magyar menye, fia rosszul sikerült házassága miatt utálja a magyarokat és ezzel próbálták magyarázni a trianoni döntést. Nyilván, mert nem akarták a nagyközönség előtt elemezni Nagy-Magyarország kisebbségpolitikáját, etnikai összetételét vagy a győztes európai hatalmak geopolitikai játszmáit.
Egy évtizede André Goodfriend ideiglenes ügyvivő volt „a magyarok” ellensége. Ugyanis szóvá tette, pontosabban az Egyesült Államok külügyminisztériuma az ő szájával jelezte, hogy mintha korrupció lengné körül a magyar gazdasági döntéseket.
A megfontolás ma is hasonló. Ki ne emlékezne, hogy volt, amikor az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber még nem gyűlölte „a” magyarokat, sőt, nagyon is jóban volt Orbán Viktorral és a Fidesszel. Akárcsak Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Ursula von der Leyen, az EU Bizottságának elnöke és még jó pár konzervatív politikus. Ahogyan azonban Orbán kihúzódott a szélsőjobb – kevésbé előkelő nevén az újfasizmus – felé, mindegyikről kiderült, hogy baloldali. Végül is, onnan nézve, tényleg úgy tűnhet.
Orbán legelső kormányzása alatt, 2001 telén Nancy Goodman Brinker nagykövet lett kegyvesztett, amiért meghallotta a Csurka István MIÉP-je felől érkező antiszemita hangokat.
Aztán jött négy év, amelynek az a legemlékezetesebb momentuma, hogy Donald Trump New York-i ékszerkereskedőből lett nagykövete, David Cornstein és Orbán Viktor bizalmas viszonyukra való tekintettel alsóneműre vetkőzve diskurált egy hosszú repülőúton.
A hétfőn végleg hazautazott David Pressman nem részesült ekkora kiváltságban. Sőt, a magyar miniszterelnök egyáltalán nem volt hajlandó fogadni, és Szijjártó Péter külügyminiszter is csupán informálisan, egy étteremben ült le vele beszélgetni. Az Amerikában ismert ügyvéd és jogvédő, a legjobb hollywoodi társaságban forgó és diplomatamúlttal is rendelkező Pressman kinevezését a hazai kormánykörök eleve sértésként fogták fel. Elvégre a pedofília elleni fellépés örve alatt éppen akkoriban nyújtották be a homofób törvényt, erre ideérkezik egy két apából és két gyerekből álló család, amelynek már a puszta léte is cáfolja a melegellenes kampány üzenetét.
De mindez nem lehetett volna ok arra, hogy a kormánysajtó az első pillanatól kezdve alpári hangon támadja – érdemes kiírni a titulust – az Egyesült Államok Budapestre kinevezett rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. A verbális agresszió látszólag lepergett a követről – tartotta magát a szakmai szabályhoz: diplomata csak akkor sértődik meg, ha erre otthonról utasítást kap.
Nem sokkal távozása előtt aztán jött Washingtonból egy személyre szóló lépés, a Rogán Antal ellen korrupció miatt bevezetett szankció. Ugye mondtuk, hogy a világpolitikában rossz ötlet a személyeskedés...