A magyar sport nagy ünnepeként harangozták be a szervezők a hétfő este rendezett díjkiosztót, ahol (elvileg) a legjobbak teljesítményét ismerték el. A valóságban ez a gála évek óta a készítők ünnepe, aminek kiemelt célja a politikai propaganda, a Nagy-Magyarország-eszme terjesztése. Idén Bölöni László erdélyi magyar futballszakember kapott életműdíjat, pedig egyetlen percig sem dolgozott a magyar labdarúgásban.
Ha a sport ünnepe lenne a gála egy demokratikus országban és a közös örömről szólna az elmúlt év sikerei fölött, akkor nem fordulhatna elő, hogy valakit azért nem hívnak meg, mert bírálja a kormányt.
Kovács Tamás kétszeres olimpiai bronzérmes vívó, szövetségi kapitányként tanítványai 4 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet szereztek a nyári játékokon, négy évig dolgozott sportigazgatóként a Magyar Olimpiai Bizottságban. Nem tartották érdemesnek arra, hogy meghívják, mert közösségi oldalán folyamatosan bírálja a kormányt és könyv is megjelent róla, amelyben a honi vívósport visszásságairól rántotta le a leplet. Szintén politikai okokból "felejtették el" meghívni Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázót, aki még arra is képes volt, hogy bíróságon támadja meg a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésén hozott határozatokat, amikor a szervezet ülését a jogszabályok áthágásával hívták össze.
Kovácsnál és Töröknél szerényebb eredményekkel rendelkező sportvezetőket lehetett látni a gálán, akiknek hajlékonyabb gerincük biztosította helyüket az eseményen. Nem jelölték az év edzői közé Virth Balázs úszóedzőt sem, akinek tanítványa, Milák Kristóf egy arany- és egy ezüstéremmel a legeredményesebb magyar sportoló volt a párizsi olimpián.
A magyar illiberális demokráciában a hatalom dönti el, kinek van joga örülni a sikereknek és megünnepelni azokat.
Vajon meddig lesz ez még így? Mikor és minek fogunk tudni együtt örülni?