Ki tudja, talán minden januárban érdemes lenne végig gondolni, mi volt az előző esztendő legszégyenletesebb cselekedete. Jelölt akad bőven.
Lázár János döntése Horthy Miklós szalonkocsijának restaurálásáról, potom kétszázmillióért, miközben a magyar vasút felújítása minden fillért szomjaz, dobogó közelébe kerülhetne. Példája a vezetői kivagyiságnak, felelőtlenségnek, gátlástalanságnak. Akárcsak a Tordai Bence frissen épült házának lerombolásáról hozott döntés, amely pedig a kicsinyes politikai bosszú klasszikus esete. A kormánypárti szavazótábor vélhetőleg Magyar Péter valamelyik cselekedete, pl. az exfelségével folytatott beszélgetés titkos felvétele és a hangfelvétel nyilvánosságra hozatala mellett voksolna.
A legtöbb szavazatot valószínűleg mégis a pedofil bűnöző bűnsegédjének megítélt elnöki kegyelem kapná. A magyar elnökök kegyelmi politikája egyszerűen követhetetlen. Elegendő a terrorizmussal vádolt Budaházy szabadon engedését és lovas felvonulását felidézni – miközben nem kapott kegyelmet az a ma már EU-képviselő olasz hölgy, aki a vád szerint antifasiszta nekibuzdulásból, előre megfontolt szándékkal verekedést kezdeményezett, és ezért 11 év börtön várt rá. Több, mint amennyit mások olykor emberölésért kapnak. Egyáltalán: Sulyok Tamás háromnegyed év alatt egyetlen kegyelemre érdemes delikvenst sem talált a hozzá forduló 608 kérelmező között.
Röviden, elnökeink gyakran kegyelmet adnak annak, akinek nem kellene, és nem adnak annak, akinek illene. A magunk részéről ezért a képzeletbeli dobogó harmadik helyére Novák Katalin 2024 eleji elnöki kegyelmi döntését tesszük, a hozzá kapcsolódó hazudozással és gyávasággal együtt.
A második helyre az Alekszej Navalnij meggyilkolását követő történéseket tartom befutónak. Mint ismeretes, a magyar országgyűlésben egy DK-s képviselő egyperces néma felállást javasolt az elhunyt demokrata tiszteletére. A kormánypárti képviselők azonban ülve maradtak, ország-világ előtt demonstrálva: a zsarnok Putyin közelebb áll hozzájuk, mint az önkényuralom ellen elképesztő bátorsággal küzdő emberi jogi harcos.
Azt persze eddig is tudhattuk, hogy kormányunk, élén a miniszterelnökkel korunk alighanem legveszedelmesebb politikusának alázatos szolgája. De ezt a tényt épp akkor demonstrálni, amikor egy erkölcsi példakép lesz gyilkosság áldozata, külön skandalum. Majd mindennek gyalázatos indoklása: ők egy soviniszta emlékére nem állnak fel. Mintha ugyanez a politikus gárda nem fogadná el és támogatná kritika nélkül a szerb soviniszta Dodikot, a nem kevésbé soviniszta Putyint, Alijevet, Erdogant, Ficót; és mintha nem volna a magyar kormány maga is igen-igen nacionalista. Mintha Navalnijt évtizedekkel korábbi, később megtagadott sovinizmusa tette volna az orosz rezsim ellenségévé és áldozatává, és nem demokrata elkötelezettsége, a szabadság melletti kiállása.
Az első helyre mégis egy olyan esetet tennék, amely talán megosztja az olvasókat. 2012 óta mondja ki rendelet, hogy a kukákból nem szabad kivenni a palackokat, de ennek csak azóta lett jelentősége, hogy ezeket immár a Re-pontokon visszaváltva darabonként ötven forinthoz jutunk. A szabálysértési bírsággal való fenyegetőzés pusztán gyakorlati szempontból nézve is ostoba: hamar kiderült, hogy senki sem ellenőrzi és bírságolja a hajléktalanok kukázását. És vajon honnan vették, hogy majd ki tud fizetni akár sok tízezer forint bírságot egy guberáló?
Súlyosbító tényező az indoklás (a kukában lévő szemét már a hulladékhasznosító koncessziós társaság tulajdona), mert jelzi, cinizmus nélkül már egyetlen kormányzati lépés sem indokolható. A pet palackot a szemetesedényből előhalászó és a boltban visszaváltó szerencsétlen senkinek sem árt, sőt, amit tesz, környezetvédelmi szempontból még hasznos is. A bírságolás tehát környezetellenes is.
A legsúlyosabb azonban mégis az, hogy – ismét – belerúgnak a legszegényebbekbe. Vajon miért? Hogy szimpla gonoszságból, az szükséges, de nem elégséges magyarázat. Ott rejlik ebben a döntésben a már szegényellenessé formált közvéleménnyel, a közvélemény szegényellenes részével való összekacsintás. Nem elég gonosznak lenni, annak is kell látszani. És gonoszságra is kell nevelni. Ezekért gondolom az év szégyenének ezt a kukaügyet.
A szégyen magas rendű erkölcsi képesség. Aki tud szégyenkezni, még nem veszett el. Amíg van szégyen, legalább csipetnyi remény is van. De ki fog itt szégyenkezni?
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
