Egyre kevésbé túlzás azt állítani, hogy a mai világ folyamatai, főleg a politikában, teljesen értelmezhetetlenek. Sok okosságot lehet ugyan hallani állítólagos bennfentesektől, szakértőktől, elemzőktől, mindentudó megmondóktól, de sehogy sem áll össze egy világos kép a valódi ellentétekről, törekvésekről, veszélyekről.
Egyre rosszabb a közérzetünk, feszültségek nyomasztanak, lélekben lassan már háborúra készülődünk, de az egész valahogy totálisan irracionális. Se füle, se farka. Álhírek, összeesküvés-elméletek keringenek, egymásnak ellentmondó kijelentések. Amíg a polgároké volt a közösségi média, ez nem jelentett problémát. Nem tudhatunk pontosan semmit, beszélünk hát egymásnak összevissza mindenfélét. De erre is rátelepedett a politika, még nagyobb káoszt okozva a fejekben.
A politikusok nem visszafogják magukat, hogy ha már nem közölhetnek semmi lényegest, jobb, ha a gondolataikat is magukban tartják. Posztolnak, kommentelnek orrba-szájba, és ezekből a szabadszájú zagyvaságokból lesznek aztán hírek, szópárbajok.
Nem igazán segítenek a világmagyarázó elméletek sem. Klímaválság, fegyveres konfliktusok, populista előretörés. A baloldal előveszi antikapitalista tételeit, és próbálja róluk lefújni a port. Helyes. Ám a globális világ örvényében már nem hangzik olyan meggyőzően, hogy a tőkések a piacokért harcolnak minden eszközzel. Nemzetközi formációkról van szó, mégis nemzeteket uszítanak egymás ellen. Nem kopott el teljesen a képlet, de a jelenkori sajátság pár tényezője hiányzik belőle. A konzervatív világmagyarázat pedig arról beszél, hogy jelenleg civilizációk harca folyik. Meghatároz ötöt, hatot, hetet, lehet vitatkozni a helyes számon, és akkor ezek most birkóznak. Pont most, amikor minden eddiginél több szál köti össze őket. Amikor a feltételezhető hatalmi központokat már nem fedi le a világot tagoló, államokra épülő politikai struktúra. És a képlékeny civilizációs határok sem.
Ellentétes erőterek
Fel lehet persze vázolni pár erőteret, amely szemben áll egymással, és éppen alakítja át a világrendet, csak éppen nem világos, mekkorák ezek az ellentétek, és mi a cél. A hitleri Németország esetében iskolásoknak is szépen el lehet magyarázni, hogy nemzetállami struktúrában vagyunk, a németek igazságtalannak érezték az első világháború utáni békét, és soviniszta ideológiával belevágtak egy fegyveres terjeszkedésbe önmaguk felvirágoztatására. A hidegháború kapcsán ugyancsak jól el lehet mondani, hogy két ellentétes, egymással ideológiai szinten is rivalizáló társadalmi berendezkedés feszült egymásnak politikai és gazdasági téren. Világos. De miért indít Oroszország háborút Ukrajna ellen a XXI. században? Fél szomszédja NATO-tagságától, az Egyesült Államok expanziójától a világ egyik katonai szuperhatalma, amely csak magának köszönheti, ha eltékozolja gazdasági lehetőségeit? Putyin elnöknek hatalma megtartásához nem elég a propaganda, százezreket kell hozzá harcba küldenie? Vagy valóban hisz az orosz eszmében, hogy országának küldetése van, amit most fegyverrel kell érvényesítenie? Komolyan veszi a keleti szlávok közös életterének mítoszát? Nyolcvan évig a világ vezetői felelősen gondolkoztak a nagyobb háborús konfliktusokról, a tömegpusztító fegyverekről, és akkor ő most fittyet hány erre? A fenti célok bámelyikéért?
Donald Trumpot újra megválasztották az Egyesült Államok elnökének. A világ minden tekintetben vezető hatalmáról van szó. Erre ő agresszívan elkezd küzdeni azért, hogy az USA igenis a világ vezető hatalma legyen. Ha ő békét akar Ukrajnában, béke lesz, mindegy, milyen. Ha Grönlandra vagy a Panama-csatornára lenne Amerikának szüksége, meglesz, mi több, Kanadának is az Egyesült Államokban lenne a helye. Az amerikai piacot védeni kell, amúgy meg a világ szuverenista erői ne hagyják magukat, vagyis támogassák őt. A világ leggazdagabb embere, Elon Musk pedig ott pedálozik mellette, hinti a szabados, diszkriminatív látomásokat a közösségi médiában, a saját tulajdonú X platformon támogatásáról biztosítja európai szélsőjobboldali vezetőit. Mire jó ez? Csak így lehet érvényesíteni egy elit kör érdekeit?
Az ügynök hálója
De maradjunk a mi kis szeretett hazánkban! Itt sem tiszta a kép. A Fidesz mindig szívesen pengetett külföldinagytőke-ellenes (régi kifejezéssel antiimperialista) hangokat. Majd rábökött Soros Györgyre, és felépített belőle egy olyan figurát, akiről kijelenthető, hogy a világ ura akar lenni, pénzével kézben tartja az Európai Uniót, óriási nemzetközi ügynökhálózatot épített ki. Össze akarja olvasztani a nemzeteket, hogy könnyebben uralkodhasson. Ennek a Fidesz ellenáll, mert a magyar nemzet nem hagyja magát megsemmisíteni, akik mást mondanak, mint az ellenzéki politikusok (plusz a fél ország), azok Soros ügynökei.
Le a transzatlanti gyarmatosítással! Keleten lehet hozzá találni komoly szövetségeseket, például Oroszországot és Kínát.
Mondjuk sosem volt világos, Soros hogyan, vagy pontosan kikkel szövi a hálót, vagy hogy a putyini birodalom miért nem imperialista, de rendben, legyen így. Majd megjelenik Donald Trump. A magyar miniszterelnök szövetséget ajánl neki, szinte már a barátságáért hajlong, szurkol neki a választásokon, ünnepli győzelmét. Elon Muskot, a legtőkésebb tőkést is isteníti, apparátusa polgárjogi harcosnak, a szegény jobboldali média védelmezőjének állítja be. Ez a kapcsolat fölvállalt, egyértelmű tényként kezelhető. Most akkor ki az ügynök? Vagy már nem vagyunk a transzatlanti, globalista tőke ellen? De akkor miért nem szakítunk Oroszországgal? A két konkurens hatalom a világrend állítólagos átformálásának idején át fogja ölelni egymást a nacionalizmus testvériségében? Vagy a szuverenitás azt jelenti, hogy mindegyik nagyhatalom zsákmányoljon ki minket? Valahogy nem áll össze ez a történet, bár impozánsak a motívumok.
Virtuális térben
A zavaros jelenségekről sokáig csak zavarosan lehet gondolkozni, főleg, ha napi szinten kell reagálni rájuk. Fölvethető például, hogy jelenünk technológiai forradalma fölerősítette a virtuális valóság terét. Korábban világos, fizikai határok jelezték, mikor lépünk át a valóságból egy virtuális, szellemi világba. A moziba, színházba be kell menni, elsötétül a nézőtér, az újságot, a könyveket lapozzuk, kinyitjuk, becsukjuk, a tévé egy láda, be kell kapcsolni, odaülni elé, mindezek az átállás kisebb-nagyobb szertartásai. Az interneten, főleg a mobiltelefon használatánál viszont könnyen összemosódik az igazi és a virtuális valóság. A játékok, a kulturális produkciók, a közéleti megszólalások, a hírek őrült tempóban kapcsolódnak egymásba, hol hivatalos platformokról, hol a közösségi hálóról érkezve. Gyakori, hogy összejönnek barátok, rokonok, és olykor mindannyian a telefonjukat bámulják. És ilyenkor is úgy érzik, együtt vannak. Vagyis egy időben léteznek egy valóságos és egy virtuális térben. Ha tehát a politika rá akar csatlakozni erre a világra, a programját, a propagandáját annak megfelelő formákba kell csomagolnia. Sztorikat, „szappanoperákat” kell gyártania, szinte naponta jelentkező „epizódokkal”. Nem kell feltétlenül a hálón megjelennie vele, elég, ha az ráugrik, és pörgeti. A szálaknak nem kell pontosan összeérniük, csak legyen világos, ki a jó, és ki a gonosz. Ez a típusú politikai aktivitás paradicsom a narcisztikus figuráknak, akiket a hatalom szédítő, őrült érzetébe tud kergetni.
Elon Musk számára a közösségi háló birtoklása, formálása azt a képzetet keltheti, hogy a világ ura. Az emberek az ő vezényletére ugrálnak. És ehhez nem kell országokat elfoglalnia.
Trump attitűdjében ugyanez köszön vissza. Elég, ha nagy dolgokat mond, a virtuális tér erre mozdul, és a tudatban valósággá transzformálja, reakciókat vált ki. Miközben az igazi valóságban alig történik változás. De nem baj, ha az emberek élettere áthelyeződik a virtualitásba, azt kell mozgatni. A mai nyugati populizmus elsősorban hatalomtechnikai forma. A tőkés elit játékszere, olyan tartalmakkal működteti, amelyek éppen nagyobbat szólnak. És amíg az emberek nem teremtenek újra rendet az életterükben, nem jelölnek ki új, világos határokat az igazi és a virtuális valóság között, a politika így fog szórakoztatni minket. Ha nem zavarodik bele önmaga is ebbe a struktúrába. Az orosz vezetéssel már megtörtént. Putyin őrült hatalmi kábulatában egyszer csak nem a saját játékprogramja katonáinak adott parancsot Ukrajna lerohanására, hanem a hadseregének. És máris itt van egy valódi, véres háború, amelynek semmi értelme, de magával ránthatja Európát vagy akár a fél világot is.
