- Mondhatni gyöngyszem Lakos Nóra filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet

Kontrollált és kevésbé önmegvalósító filmkultúrákban, mint mondjuk a hollywoodi vagy a francia, bevett jelenség, hogy ha nem is edukációs, de segítő célzattal készülnek műfaji filmek. Legyen szó romantikus komédiáról, párkapcsolati drámáról, vagy akár egy katasztrófafilmről, a sorok között mindig az a cél, hogy segítsen a nézőnek megküzdeni a mindennapjaival. Míg a magyar szerzői film köszöni jól van, a zavar mindig a kommersz, vagy divatosabban mondva a szórakoztatásnak szánt művek kapcsán jelentkezett. Az ó-zsáner darabok a színpadi kabaré alapokból építkeztek, míg a modernnek gondolt művek a nyugati műfaji klisék átvételével próbálkoztak, de nem találták meg „mi a magyar” – ilyen volt nemrég a rémisztően semmilyen S.E.R.E.G. című sorozat is, mely a világ bármelyik részén játszódhatott volna.

Érdekes, most vetítenek a mozikban két filmet, melyek nemzetközi alapok alapján készültek, de sikerült megtalálniuk az értelmet a magyar kommerszben. Az egyik Herendi Gábor cseh alapokon fekvő komédiája, a másik Lakos Nóra, holland alkotás tovább gondolásaként készült Véletlenül írtam egy könyvet című filmje. Utóbbi olyan klasszikus családi film, mely eddigi szinte példátlan: nem szlogeneket fogalmaz meg és dob az arcunkba a familiáris egybetartozás fontosságáról, hanem a sorok között beszél róla. Itt ugrik be a Reszkessetek betörők!-kel kapcsolatos örök kérdés, hogy „miért olyan jó és/vagy népszerű”. Mert miközben otthon hagyják Kevint, aki kicsinálja a két bűnöző bohócot, mégis arról szól, hogy a családnak együtt a legjobb. És ezen az üzeneten még gondolkodni sem kell. 

A mese főszereplője az írói ambíciókkal rendelkező tini, Nina (Demeter Villő), aki nyolc évvel ezelőtt veszítette el az édesanyját. Édesapjával (Mátray László) és öccsével (Hárs Bonca) megtalálták a továbbélés nyugodt és kiszámítható funkcióját és módját – családként – ezt a harmóniát sokáig egyedül csak a katonás nagynéni (Tenki Réka) zavarja meg olykor, de ahogy szokás mondani, „nem vészesen”. Ám egy nap Nina apja megismerkedik Dettivel (Rujder Vivien), aki egyre inkább kezd integrálódni Nina nem túl nagy örömére. Emiatt egyre többet jár át az alkotói válságban lévő szomszédban élő íróhoz, Lídiához (Zsurzs Kati) és - nem meglepetés - segítenek egymásnak, hogy mindketten kibontakozzanak. A sztori az alapokon sikeresen túllépve szól tehát sok mindenről: a gyászfeldolgozásról, az összetartozás fontosságáról és az elfogadásról, méghozzá olyannyira univerzálisan, hogy azt egy felnőtt és a gyermek is értelmezni és érezni képes.

Kritikusként muszáj leírni, hogy Lakos Nóra remekül ért a színészekhez, hiszen nem csak megtalálta Demeter Villőt, a kamerák előtt vezetni is tudta őt és ő az, aki észrevette, hogy Mátray László a leginkább filmre teremtett magyar ajkú férfi színész, aki a mászkáltatás mellett érzékenységre is képes – az efféle típust manapság nagyítókkal keresik Hollywoodban is az ő korosztályában. Szóval, aki humanista és magyar családi filmet keres, az menjen moziba – szándékosan, nem véletlenül.