Harvey Sachs nemrég megjelent könyvét Schönbergről azzal kezdi, hogy felsorol néhányat a világ nagyvárosainak zenekarai közül, Bostontól Bécsig, amelyek a 20218-19-es évadban nem játszottak Schönberget. Megemlíti, hogy még a Los Angeles-i Filharmonikusok sem, akik pedig elkötelezetten tűznek műsorra, 20., 21. századi zenéket. Kivétel a Berlini Filharmonikusok, akik eljátszották a Hegedűversenyt. (Kopacsinszkajával máciusban.) De azt is megjegyzi a Megdicsőült éj kapcsán, hogy az a szerző többi művével ellentétben, mondhatni a standard repertoár részévé vált.
Való igaz, Schönberg legkorábbi, nagy, 1899-es műve még éppen a 19. század szülötte, későromantikus alkotás, de már valóban vannak olyan jellemzői, amelyek a majdani nagy újítóra utalnak. Csak vonósok szerepelnek benne, Richard Dehmel költeménye ihlette, a költő a fiatal zeneszerzőre nagy hatással volt: a zenéjében egyszerűen csak visszatükrözte azt, amit bennük talált, és megérintették, felkavarták, írta a költőnek.
A programzene-szerű Megdicsőült éj története egyszerű: egy férfi és egy nő sétál éjjel az erdőben, a nő bevallja, hogy gyermek utáni vágyában odaadta magát egy idegennek, és terhes tőle.
Bűntudata van, de kedvese elfogadja a helyzetet, azt mondja, hogy szerelmük átváltoztja a gyermeket, így az mindkettejüké lesz. A zeneszerző közölte is a költeményt a partitúrában, ezt láthattuk most a színpad felett, kivetítve.
A félórás zene valóban nem különösebben nehezen befogadható - ezt igazolta a siker is a végén -, most a vonóshatosra készült mű zenekarra átírt - egy nagybőgő szólammal bővült - későbbi zenekari változatát hallottuk. Nem volt kamarazenekarnál sokkal nagyobb a vonósegyüttes, szépen szólt, az elején nyresebb drámaibb zene a megdicsőülés felé haladva fényesebb dallamosabb lett. Ezek a költemény szavait, tartalmát követő formák, dallamok, harmóniák jól követhetők voltak az előadásban, és egyetérthetünk Dehmellel, aki azt írta Schönbergnek a zene a szavak követése nélkül is elvarázsolta.
Előtte egy pár perces rövidke vonószenekari tételt szólt, Massenet-től A Szűz utolsó álma címmel, amely A Szűz című oratóriumának népszerű részlete: Mária mennybemenetelét vizionálja, tehát ez is egyfajta - igaz szakrális - megdicsőülés. Vashegyi fel is hívta a figyelmünket, nem lesz szünet utána, azonnal indul Schönberg. Zeneileg sem volt feltétlenüll ennyire összeillő a két mű és ideológiai különbség is kimutatható közöttük.
Mozart szintén fiatalkori, Bécsbe költözése táján, 1781-ben írt műve a B-dúr szerenád, amely 13 hangszert kíván elég különleges összeállításban, oboák, fagottok, kalrinétok, basszet klarinétok és négy kürt valamint egy nagybőgő alkotja az előadásához szükséges 13 tagú együttest. Hosszú, ötvenperces, ezzel együtt a legnagyszerűbb mozarti zenei világot bemutató alkotás, gyönyörű dallamokkal, és ha pontosan, tisztán szólnak a fúvóshangszerek orgonaszerű hangzás sejlik fel az összhangzásban. A szórakoztatónak szánt könnyedség és az elgondolkodtató mélység egyedülálló találkozása hallható benne. Nehéz mű, és a különleges hangszerösszeállítás és hosszúság is ellene dolgozik - talán ezért sem gyakran szerepel műsoron -, de ha kiváló előadásban szólal meg, mint most is, ritka élmény.
Infó: Mozart B-dúr szerenád. Massenet A Szűz utolsó álma. Schönberg Megdicsőült éj (vonószenekari változat). Nemzeti Filharmonikus Zenekar, karmester Vashegyi György. Zeneakadémia, Nagyterem, 2025. január 20.
