Járt Magyarországon (!), Lengyelországban és a Szovjetunióban is. Kereste Tadziót. Olyan fiút kellett találnia, akiről elhihető, hogy Gustav von Aschenbach (Dirk Bogarde) belehal a szépségébe. A következő állomása Stockholm volt. Björn Andrésen a nagymamájával érkezett a meghallgatásra. Visconti tudta, hogy ő az. Lefilmezték, lefotózták. Leforgatták a filmet.
A tizenöt éves Björn olyan szép volt, mintha festő festette volna. Megkönnyítette Dirk Bogarde dolgát. A művet Londonban mutatták be a királynő jelenlétében. Két hónap múlva következett a cannes-i filmfesztivál. A film óriási siker volt. A sajtótájékoztatón Visconti ezt mondta Björnről: „The most beautiful boy in the world.” (A leggyönyörűbb fiú a világon.) Három évvel ezelőtt ezzel a címmel svéd dokumentumfilm készült Björnről. Részben archív felvételek, részben most forgatott dokudráma jelenetek felhasználásával.
Mivel az interneten angol felirat van rajta, meg tudtam nézni. Björn annak idején nem teljesen értette, mi történik vele. Miért akarja mindenki őt lefényképezni? Fokozatosan kialakult benne az az érzés, hogy Visconti kihasználta őt, szexszimbólumot csinált belőle. Pedig Visconti nem kihasználta, csak használta őt. Ezek voltak az instrukciói: „Menjél, fordulj vissza, mosolyogj!” És a nagy rendező elkövetett egy óriási hibát: Párizsban elvitte Björnt egy melegbárba. Nem lehet érteni, mi szükség volt erre. Persze a homokos férfiak legeltették Björnön a szemüket. Zavarában berúgott. Szegény a mai napig nem tudja, hogyan került haza. Később Japánban töltött sok időt. A tinilányok sikítozva várták a repülőtéren. Popdalokat énekelt angolul, japánul és reklámfilmekben szerepelt. Aztán zenész lett; eredetileg is ez volt a célja. Ma már hosszú, ősz haja, bajusza, szakálla van. Úgy néz ki, mint egy remete. De a karja ugyanolyan vékony, a teste ugyanolyan törékeny, mint tizenöt éves korában. Stockholmban él. Két gyereke született: a lánya megszólal a filmben, a fia sajnos néhány hónapos korában meghalt. A rettenetes tragédia miatt Björn az alkoholba menekült. 2018-ban Magyarországon járt: a Fehér éjszakák című horrorfilmben játszott epizódszerepet. A Halál Velencében előtt egy évvel egy svéd rövid-játékfilmben játszott. És már abban is cigizett. És sajnos most is. Átkozott cigaretta! Visconti is azért halt meg 69 éves korában, mert folyamatosan dohányzott.
Ha most találkoznék Björnnel, ezt mondanám neki: „Nagyon sok embernek nagyon nagy örömet szereztél. Nélküled ez a film nem készülhetett volna el. Kellett hozzá Dirk Bogarde, kellett hozzá Gustav Mahler zenéje, kellett hozzá Pasqualino De Santis vezető operatőr, kellett hozzá Visconti és kellettél te. Ha bárki más játszotta volna ezt a szerepet, a film kártyavárként omlott volna össze. Björn, nélküled nincs ez a film. Nincs! Van megbocsájtás a szívedben? Meg tudsz bocsájtani Viscontinak? Londonban és Cannes-ban megnézted a filmet? Büszke voltál? Megnézted Visconti előző és következő filmjét? Az Elátkozottakat és a Ludwigot? Mert akkor jobban megértenéd Viscontit. Gondoltál rá, hogy tisztelet jár Viscontinak, amiért a filmben sem alsónadrágban, sem meztelenül nem mutatott téged? Pedig a tengerparti jelenetekben megtehette volna. De bölcs volt és nem tette meg.” Vajon mit válaszolna Björn?
Björn Andrésen január 26-án lesz hetvenéves. Isten éltesse!
