- Izmozás a vásznakon, Mányoki Ádám kiállítása a Dragon Ball Z című kultikus, japán animációs sorozatot idézi meg

A pop-art irányzat megjelenése óta a képzőművészetben bevett szokás, hogy az alkotók a műveiken híres rajzfilm- vagy képregényfigurákat jelenítenek meg. Andy Warhol szitanyomatain Miki egér és Superman tűnik fel, Jeff Koons montázsain Popeye és Hulk, míg napjainkban Brian Donnelly (művésznevén: KAWS) a Simpson családot és Snoopy-t értelmezi át. Most, Budapesten a Nagyházi Contemporary galériában a Dragon Ball Z című, világhírű, 1989 és 1996 között futó japán animációs sorozat szereplőit láthatjuk Mányoki Ádám SSJ2 című kiállításán. A hazánkban is vetített, majd betiltott szériában a főhős, Son Goku, a tetőtől talpig izmos főhős és társai harcolnak más bolygókról vagy világokból érkező ellenfelekkel, akik veszélyeztetik a Földet. A sorozat a tavaly elhunyt Torijama Akira képregénye alapján készült, és a korábbi Dragon Ball című széria folytatása, melyekben fontos szerepet kap a kitartás, mivel a szereplők folyamatosan edzenek, hogy testi erőben még magasabb szintre jussanak.

– Amióta tavaly megszületett a kislányom, észrevettem magamon, hogy kezdek visszavágyódni a gyerekkoromba, és egyre infantilisebb vagyok. Rendeltem is az internetről dragon ballos pólót, amit azelőtt nem csináltam. Egy pszichológus ismerősömtől aztán megkérdeztem, mi lehet ennek az oka, mire azt mondta, hogy nagyon is jellemző a korunkra, hogy a mai harminc felettiek kezdenek visszatérni a gyerekkori kedvenc témáikhoz – mondta Mányoki Ádám. Szerinte ez egy eszképista, azaz menekülő hozzáállás, hisz a mai, rohanó világunkban nem tudjuk tartani a lépést sem a digitális kultúrával, sem az innovációkkal, így visszavágyódunk a múltba, amikor még minden nyugodt volt. Másrészt sokan azért nosztalgiáznak, mivel az interneten minden szembejön az emberrel, így akaratlanul is felidézik a régi, kellemes emlékeket. Ezért is jutott Mányoki eszébe, hogy mi lenne akkor, ha a Dragon Ball Z-hez művészként is hozzányúlna, és a szereplőit – kivált a gonoszakat – vászonra vinné vagy papírra készítene róluk anatómiai rajzokat.

– Emlékszem, gyerekként én is rohantam haza délutánonként, hogy nézzem a Dragon Ball Z-et a tévében, meg otthon nálam is stócokban álltak a karakterekről készített rajzok, akárcsak a többi, velem egykorú kis srácnál. Aztán gondoltam, mekkora ötlet lenne huszonöt év elteltével immár nem félfamentes rajzlapra firkálgatni, hanem műalkotásokat készíteni, profi módon, nyers vászonra indigóval és szénnel, aztán olajjal ráfesteni, majd a képekkel megtölteni egy galéria falait – meséli a művész.

Az alkotói munka nem volt könnyű, hisz kihívást jelentett, hogy ne rajongói műveket (úgynevezett fan art képeket) hozzon létre, hanem műalkotásokat, ezért is használt jó minőségű anyagokat, és festette meg az egyes figurákat nagy méretben, melynek köszönhetően azok átlényegültek, a művek alanyai lettek. – Amikor a műteremben elkészültem a munkával, szokatlan volt az összkép, de a galéria fehér terében még inkább. Ettől viszont a képanyag igazán kortárs lett, a megnyitón is sok ismeretlen látogató jött oda hozzám, hogy mennyire jó, hogy ez a téma ilyen közegbe került – mondja. A figurák másfelől a műveken szimbólumokká váltak, hisz izmos testükkel az erőt és az elszántságot fejezik ki, míg több képen a gonosz karakterek éppen egy gyomrost kapnak, ami átvitt és konkrét értelemben is a gonosz elleni a harcot mutatja meg.

A Dragon Ball másrészt a kitartásról is szól, mivel a szereplők a sok edzésnek köszönhetően még erősebbek lesznek, ami magabiztossá teszi őket. – Bevallom, fiatalon a sorozat miatt kezdtem el küzdősporttal foglalkozni, és azóta is thai boxolok meg edzősködöm, és észrevettem, hogy akárcsak a Dragon Ballban, a sportban is minél jobb harcos valaki, annál visszafogottabbá válik. A képzőművészetben szintén ezt figyeltem meg. Amikor felvételiztünk az egyetemre, akkor sem a maníros, kalapban és sálban érkező fiatalok voltak a legjobbak, hanem az, aki csendben és keresztbe tett lábbal rajzolgatott a teremben.