Nem lennék meglepve, ha a Nyelvtudományi Kutatóközpont vezetőit, de akár az egész stábot valamilyen hirtelen elhatározás folytán utcára tennék. Történt ugyanis, hogy visszautasították egyik polgártársunk kérelmét, ő tudniillik azt szerette volna, ha születendő – vagy megszületett – gyermeke az Orbánviktor keresztnevet kapja. A tudomány művelői viszont elutasították a kérelmét, mondván, lehetséges külön-külön adni a keresztneveket, azaz Orbán Viktor dupla keresztnévvel létezni, egybeírva azonban nem.
Meglehet: a kérelmező csak poénkodni akart, ugyanakkor azt azért még sem hinném, hogy bárki a saját gyermekével akarna kiszúrni. Mert ki tudja, hogy az, ami ma ötletnek számít, az miként fog működni később; a történelem produkált már furcsa fordulatokat: egy időben nagyon népszerű volt az Adolf keresztnév, még zsidó körökben is, később azonban igencsak megfontolta bárki, ha így akarta volna elnevezni utódát. Amivel persze messze nem azt állítom, hogy az Orbánviktor összevethető lenne bármely népszerűtlen történelmi személyiséggel, azt azonban igen, hogy tíz-húsz év múlva megváltozhat a ma élő Orbán Viktor megítélése. Ezzel együtt, elfogadom, hogy nehéz helyzetbe hozták a tudomány embereit; nekik összesen 551 névkérelemről kellett dönteniük 2024-ben, és legalább olyan fejtörést okozhatott nekik most az Orbánviktor, mint két éve a Szentistván, aminek szintén elutasítás lett a sorsa. Meglehet: hamarost Menczer Tamás villámló tekintete sújt le a Nyelvtudományi Kutatóközpontra; rendkívüli történelmi idők rendkívüli döntéseket igényelnek, márpedig a nyelvtudósok nem értették meg az idők szavát, feltehetően Magyar Péter befolyása alatt állnak.
De ne vicceljük el a dolgot – valóban: vicc volna? – őrült emberek és őrült ötletek mindig, minden korban vannak, de hát ki az aki ki meri jelenteni, hogy ez őrült ötlet volna. Mert például ki mondja a miniszterelnök szemébe, hogy ha visszaadja azt a pénzt, kamatostul, annak, akivel erre a szerződött, az a kormány jóindulata, jótéteménye? Ki mondja meg neki, hogy itt lenne az ideje nem hülyének nézni az embereket? És ki mondja meg neki, hogy talán nem kellene külön államtitkárt tartania arra, hogy egy kijelölt embert üldözzön? És ki mondja meg, hogy nem kellene munkát mímelnie akkor, ha indiai pihenésre vágyik?
Orbán Viktorról - így két tagban - már rég lepörögnek ezek a kritikák , külön bolygón közlekedik, amelynek jószerivel semmi köze nincs a mai magyar valósághoz. Ő biztosan elhiszi, hogy a szeretet és a nagyság jele, hogy akadnak olyanok, akik egybeforrasztják nevét, és azt szeretnék, ha az utód, ezáltal, az ő útját követné. Azon a bolygón, amiről fentebb beszéltem, másfajta élet zajlik, ott már Szent István mellett Szent Péter az uralkodó, és mindazok, akik méltatlanok hozzá, vigye el az ördög, vagy hogy pontosan idézzük a miniszterelnököt: „A külföldieket vigye el az ördög, a magyarokat pedig dugja a pokol legmélyebb bugyrába!”
Már persze azokat a magyarokat, akik bármi kivetni valót találnak abban, ha valaki ragaszkodik az Orbánviktor keresztnévhez.