Gondolom, meglepetésnek számít a karrierjében a Délibáb (Mirage) című Hajdu Szabolcs-film. Sejtette, hogy valaha visszatér Magyarországra?
Nem! Különösen, hogy ez most szinte véletlen volt, mert sokáig úgy volt, hogy Lengyelországban forgatják majd A brutalistát. De nagy öröm volt számomra, hogy végül Magyarországon vettük fel a filmet, mert szerettem Hajdu Szabolccsal dolgozni és hát be kell, hogy valljam: sok helyen ettem már a világban hallevest, de a magyar halászlé verhetetlen.
Végre valaki, aki nem a gulyással jön!
A gulyás is remek! Megkóstoltam, a fűszeressége annak is lenyűgöző, de én inkabb halas vagyok, mintsem marhahúsos. De ha Budapesten vagyok, mindig elmegyek a kedvenc zsidó éttermembe.
A brutalista minden szempontból ambiciózus film, a három és fél óra hosszú játékidőről nem is beszélve. Mi volt az első reakciója, amikor meglátta a forgatókönyv méretét?
Elárulok egy szakmai titkot. Nem szeretem a nyomtatott forgatókönyveket, amikor készülök a szerepre kézzel leírom az egészet, nekem ez a folyamat fontos része. És ezt bizony egy teljes hétig másoltam. Már itt éreztem, hogy rendkívül nagyratörő vállalásról van szó. A rendező Brady Corbet két korábbi filmje, az Egy vezér gyermekkora és a Vox Lux is az volt már. Brady nagyon kedvesen, közvetlenül keresett meg azzal, hogy van egy szerep, amit nekem szán, senki másnak. Nem főszerep, de látja a filmográfiámban, hogy szeretek kisebb szerepeket is elvállalni, ha azok izgalmas karakterek. Brady-vel pedig igen kellemes együtt dolgozni, mert színész volt, pontosan érti ezt a mesterséget. Adrian Brody és Felicity Jones is pazar partnerek voltak, de az egész stáb odaadása is példátlan volt. Nem állt rendelkezésre sok százmillió, mint egy hollywoodi film esetében, de a teremtés szenvedélye mindent lehetővé tett.
A film nagyon sok témát érint, igen komplex mind kivitelezésében, mind mondandójában. Sokat beszélt a rendezővel a felkészülés és a forgatás során? Értelmezték előre, hogy mit szeretnének viszontlátni a vásznon?
Erre nem volt szükség, mert tökéletesen megírt forgatókönyvről volt szó. A történet egy magyar zsidó építészé, aki a háború után érkezett az új világba, és nem próbált újraegyesülni a családjával, hanem inkább megkísérelte megtalálni önmagát, és új életet kezdeni egy új országban. Ez egy bevándorlótörténet. Egy bevándorló pedig az emberi lélek DNS-ének legpontosabb kivetülése. Én Elefántcsontparton születtem, de a szüleim Beninből származnak, a nagyszüleim pedig Nigériában születtek – folyamatos migráció a családi sorsunk. Bár Afrikában születtem, de bevándorló fia voltam, más volt az életem, mint aki ott született. El kell fogadnod magad. majd megküzdeni azért, hogy elfogadjanak, meg kell tanulnod fejlődni, hogy folyamatosan változtathass magadon. Tóth László sorsa A brutalistában igencsak rezonál az életemmel. Nekem is küzdenem kellett azért, hogy színész legyek. Például az Egyesült Államokban, ha új vagy, akkor a hadsereg a legkönnyebb érvényesülés.
Hát…
Persze, én sem ebben láttam a jövőt, de a legtöbben kényszerpályán maradnak. Szóval, Tóth László, a zsidó építész küzd azért, hogy megvalósítsa önmagát.
Ha megenged egy rajongói kérdést: ön szerepelt a Casino Royale című James Bond-filmben, de Jack Bauerrel is szembenézett a 24 című sorozatban. Melyek „JB” monogramú férfira emlékezik szívesebben?
Ez nagyon vicces kérdés. Ha választanom kell, akkor Jack Bauer. Nem szoktam amúgy sorozatokat elvállalni, mert afféle mozis krapek vagyok. Nem értem azokat az embereket, akik naphosszat egy tévét bámulnak. Ha filmre vágyom, akkor irány a mozi. Ezt a formátumot szeretem, nincs nagy kedvem ahhoz, hogy egy karakterrel túl sok időt töltsek el. Ez olyan, mint egy irodai meló, minden nap oda kell bemenned – ha ilyen unalmas életet szeretnék, akkor elmentem volna egy multihoz rabszolgának. Ráadásul egy sorozatot úgy forgatnak, mint egy őrült, gyilkos tempóban és rengeteg szöveget kell biflázni. Mindig azt mondtam az ügynökömnek, hogy ha szóba kerül egy sorozat, akkor tegye egyértelművé, hogy maximum egy részt vállalok vendégszereplőként. Aztán jött ugye a 24. Az ügynököm könyörgött, hogy olvassam el a forgatókönyvet. Három rész volt. Mondtam, jó, de három rész nekem túl sok. De aztán annyira piszok jó volt a forgatókönyv, hogy gondolkodóba estem. Megnéztem a korábbi évadokat – ami nálam forradalmi tett volt, mert ugye, nem néztem soha tévét. Elvállaltam a szerepet, megértettem, miért is szenzációs Jack Bauer. A forgatás elég kényelmetlen volt, mert én New Yorkban lakom, a felvételek pedig Los Angeleseben zajlottak, így ingáztam. Amikor véget értek a harmadik rész felvételei, a producerek óvatosan odajöttek, hogy lenne még egy negyedik rész. Majd aztán egy ötödik. Ekkor már kifejezetten kértem, hogy öljék meg a karakteremet, mert ez túl sok. Aztán csak ott maradtam nyolc részen keresztül és egy előzmény film erejéig. De végül is nem bántam meg, a 24-en dolgozni nagyon különleges volt és Kiefer Sutherland lenyűgöző színész. Ez nem egy egyszerű sorozat és beleillik a változatos életművembe.
Dolgozott Lars von Trierrel, Jim Jarmushnak pedig az egyik állandó színésze. Milyen ezekkel a zsenikkel együtt „lógni”?
Mindketten vicces fickók. Jim Jarmusch esetében a munka majdnem nyolcvan százaléka próbán történik. Az előkészítés, az olvasás, majd az újraolvasás nagyon fontos a számára. Lars sokkal ortodoxabb alkotó, amikor vele forgattam, az volt az első alkalom, hogy olyan rendezővel dolgoztam, aki a kamera mögött állt. Felveszi a jelenetet, és közben vadul jegyzetel. Meglepett a folyamat, mert a rendezők általában a kamera és a színészek között dirigálnak. Erre Lars csak jegyzetel! Az első néhány felvételen kicsit zavart voltam, de aztán adaptálódtam. Színész vagyok, tehát alkalmazkodásban profi a különböző munkamódszerekhez. És igen szórakoztató öntörvényű rendezőkkel dolgozni. Ha találsz okos és intelligens rendezőket, nem számít, hogyan dolgoznak, mert ha megérted őket, akkor az nagy öröm. Cserébe nyitottak a kihívásokra, a javaslatokra. Jimmel egy nap Spanyolországban, Almeriában forgattuk Az irányítás határait és két órán keresztül nem értettünk egyet egy párbeszéd egy kis darabján. Ő mondta a magáét, én az enyémet. Szóval, a művészet nem a barátságról szól, ennek ellenére nagyszerű folyamat. Néhány hónappal a forgatás után, amikor Jim a vágta a filmet, felhívott, és azt mondta: „Figyelj, igazad volt aznap. Nem tudtam volna a jelenetet összevágni a te verziód nékül, köszönöm.” Ez nem az én egóm miatt esett jól, hanem mert tett a filmért. Legyen szó akár nagy produkcióról, akár kicsiről, az én feladatom az összhang megteremtése, az egész film az első – én ezt gondolom színművészetnek. Mai bölcsességem: rossz filmben nincs jó színészi játék.
Infó: A brutalista. Forgalmazó: UIP-Duna Film
Névjegy
Isaach De Bankolé elefántcsontparti színész, aki elsősorban Franciaországban és az Egyesült Államokban dolgozik. 1987-ben elnyerte a legígéretesebb színésznek járó César-díjat a Fekete perpatvar című filmben nyújtott alakításáért, nemzetközi hírnévre pedig Claire Denis 1988-as Csokoládé című filmjében nyújtott főszerepével tett szert. A közönség leginkább Jim Jarmusch rendező filmjeiben játszott szerepeiről ismeri.
