Drámai mentőakció sikeréért szorított Amerika száz évvel ezelőtt, 1925 elején. Alaszkában gyilkos kór fertőzött: a torokgyík. Az aranyláz idején alapított Nome városát elzárta a zord sarkvidéki tél, a gyógyszert nem lehetett odavinni sem hajón, sem repülőgépen. A kezdődő járvány a többezres lakosság túlélését fenyegette. A hatóságok úgy döntöttek, más megoldás híján kutyaszánon próbálják eljuttatni a készítményt a kétségbeesett embereknek.
A „szérumfutásnak” elkeresztelt vakmerő vállalkozásra önként jelentkezett a szánhajtó-ebtenyésztő Leonhard Seppala (1877–1967). A norvégiai kvén (finn eredetű) bevándorló, sok szánverseny győztese vakon bízott szibériai huskyjaiban; a világhírű Roald Amundsen sarkkutató expedícióira kezdte el tanítani őket. Kedvenc vezérkutyájánál – úgy mondta – jobbat nem is álmodhatott volna. Ő lett a négylábú hős: Togo (1913–29).
Pedig kicsinek elesett volt. Seppala felesége, Constance gondozta. Néhol azt írják, Tógó Heihacsiró admirálisról nevezték el, a japán hadvezérről, aki tönkreverte az orosz flottát 1905-ben, de meggyőzőbbnek tűnik, hogy eredetileg Cugunak hívhatták, ami az északi számik nyelvén: kölyök. A tenyésztő úgy érezte, az asszony elkényeztette a sok dédelgetéssel, ráadásul felnőve is csak 22 kilót nyomott – sohasem lesz belőle szánhúzó. Elajándékozta.
Ám amikor Togo kitört az új helyéről, és sok mérföldnyi távolságról hazaszökött, a tapasztalt szakember belátta tévedését. Nyolc hónapos korában mégiscsak bevette a többi közé. Togo a tréning közben nekiment nagyobb, erősebb társainak, hogy átvegye a falka irányítását. Villámgyorsan fogta fel a feladatokat: vezérnek született. Kivételes értelmét, kitartását és hűségét egy dolgos életen át bizonyította.
Öreg munkakutyának számított már tizenegy évesen, amikor az életmentő szállítmánnyal útnak indultak az utolsó megközelíthető vasútállomástól Nome felé. Hajtók és kutyáik egymást váltva hat nap alatt 1085 kilométert tettek meg a Yukon folyó, majd a Bering-tenger mentén. Helyenként mínusz 40 °C-ban, goromba hófúvásban, rianó jégen kínlódtak előre. Február elsején értek célba, még éppen időben a happy endhez: a város megmenekült a diftériától.
Seppalát csak az bosszantotta, hogy a hírlapi tudósítások a másik vezérkutyát ünnepelték, a staféta élén befutó Baltót. Igazságot akart szolgáltatni. Gazdát és kutyáját tömegek éltették körútjukon országszerte. A New York-i Fifth Avenue-n és a Central Parkban parádéztak, Amundsentől vettek át kitüntetést. Az ebceleb tintás manccsal „dedikálta” a vevőknek a róluk szóló könyvet, mellesleg cigarettát reklámozott. Ismerős lehet a sztori a Togo című látványos kalandfilmből is, amelynek főszereplői Willem Dafoe és Diesel, a kutya.
Leonhard Seppala később, 55 évesen ezüstérmet nyert a Lake Placid-i téli olimpia bemutató kutyaszánversenyén (1932). Togo tenyészkanként szorgoskodott, őse lett megszámlálhatatlanul sok azóta élt és ma élő huskynak. Vérvonalából való a hollywoodi mozisztár Diesel is: egyenes ági leszármazottja a 14. nemzedékben.