baleset;Nemzeti Színház;Vidnyánszky Attila;Szász Júlia;

- Szász Júlia: Vidnyánszky Attila máig nem kért bocsánatot

Szerinte sokan nem mertek kiállni érte és az előadás közben vele együtt balesetet szenvedő Horváth Lajos Ottóért, mivel féltek, hogy azzal Vidnyánszky Attilát támadják.

Máig nem kért bocsánatot a Nemzeti Színház vezérigazgatója Szász Júliától – erről maga a színésznő beszélt a Telexnek adott interjúban.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk, 2023. november 10-én a Nemzeti Színházban, a Rómeó és Júlia előadása közben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó mintegy három métert zuhant a díszletről. Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, később elhagyták a Nemzeti Színház társulatát, és szabadúszóként folytatták pályafutásukat. Hosszú tárgyalássorozat után 2024 októberében peren kívüli megállapodást kötöttek a Nemzeti Színházzal a balesetből eredő sérelemdíjról. Felépülésük után a Centrál Színházban térnek vissza David Auburn Egy bizonyítás körvonalai című drámájában, ahol apa-lánya szerepben láthatók.

Szász Júlia most felidézte, hogy a baleset után rettenetesen nehéz volt belépni a Nemzeti Színház épületébe, tavaly nyáron azonban elment az évadzáróra, mert úgy érezte, el kell búcsúznia azoktól a kollégáitól, akiktől korábban nem tudott. Ez már valamivel könnyebben ment, ekkor már el tudott vonatkoztatni a történtektől. Azzal nyugtattam magam, hogy ez csak egy épület – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy az évadzáró társulati ülés után a folyosón valóban találkozott Vidnyánszky Attilával, akire ráköszönt, ő pedig visszaköszönt, de „meg sem állt, és rám sem nézett”, ahogyan ezt ő maga is elmondta. Szász Júlia nyomatékosította, hogy a baleset óta nem beszéltek egymással, korábban is csak egyszer találkoztak, még egy tárgyaláson, ügyvédek, a színház jogi képviselője és a gazdasági igazgató jelenlétében.

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a balesetük politikai síkra terelődött, és emiatt sokan – köztük komplett társulatok – féltek kiállni mellettük, mert azt gondolták, ezzel Vidnyánszky Attilát támadják. Hozzátette, hogy ha nem történt volna meg a baleset, akkor is eljött volna a Nemzeti Színházból, és reményét fejezte ki, hogy idővel kikopik nevéből a balesetre vonatkozó félmondat.

Értem, hogy az eset még mindig túl közel van. Néha korábban is felismertek az utcán, most viszont azt is hallom, hogy „tudod, a színésznő, aki leesett”. Szeretném már magam mögött hagyni ezt minden értelemben, végezni a munkámat, és a jelenre fókuszálni – zárta gondolatait Szász Júlia.

Remélik, hogy az ötödik születésnapjukat már a saját helyükön ünnepelhetik.