Bevezető helyett
Tizenöt évvel ezelőtt értelmes elfoglaltságot keresve – 40 évnyi bankszakmai pályafutással a hátam mögött – úgy döntöttem, megpróbálkozom szakfordítással, pontosabban: angol nyelven kiadott társadalomtudományi, ezen belül főként közgazdasági könyvek magyarra történő fordításával (és persze megjelentetésével). Nem számítva az igyekezetet az értelmes elfoglaltság felkutatására, a motivációm hármas volt: nagyon szeretek olvasni, szeretem az angol nyelvet és nem utolsó sorban azt is gondoltam, hogy ezeknek a könyveknek a többsége „magától” nem fog eljutni a hazai közönséghez, így a munkámnak lehet valamennyi szélesebb értelemben vett haszna is. E könyvek többsége ugyanis valóban első osztályú, sőt a feletti; Nobel-díjas és másképpen ünnepelt szerzők műveiről van szó, amelyeket a szerzők nem elsősorban a szakma, inkább a szélesebb olvasóközönség számára szántak.
Az elmúlt hónapokban rövid ismertetőket írtam mindegyik kötetről, amelyeket feltettem a Facebook-oldalamra. Ezek közreadásával a Népszava jóvoltából most egy szélesebb olvasóközönséget is elérhetek.
***
Liaquat Ahamed: A pénzvilág urai – Központi bankárok, akik csődbe vitték a világot. Corvina Kiadó, 2012
A szerző arab származású, de Angliában nevelkedett, majd az Egyesült Államokban szép karriert futott be bankárként. Ettől függetlenül sok mindennel foglalkozott, például filozófiával, de alapított filmprodukciós céget és persze megírta ezt a könyvet, amely a megjelenése évében elnyerte a Financial Times és a Goldman Sachs befektetési bank által alapított Business Book of the Year-, majd rá egy évvel a Financial History Book of the Year díjat, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
A könyv a két világháború közötti időszakba visz el bennünket, amely a kapitalizmus, mint társadalmi formáció válságának a jegyében telt el. A csúcspont az 1929-33-as Nagy Gazdasági Világválság volt, amely az Egyesült Államokból indult el a tőzsde összeomlásával, de hamarosan átterjedt a bankrendszerre, majd az egész gazdaságot maga alá temette és gyorsan romba döntötte az európai országokat is, majd az egész világot. Nagyon alaposan ismert és kutatott időszakról van szó és az okokat illetően nagyjából egészében tudományos konszenzus alakult ki. Mi tette mégis Ahamed könyvét ennyire sikeressé, amit szerintem egyébként tökéletesen kiérdemelt?
Először is a szerző a XX. század első három évtizedének zűrzavaros politikai, gazdasági és pénzügyi történetét az akkori világ négy legjelentősebb – az amerikai, az angol, a német és a francia – központi bankjának első számú vezetője életén és tevékenységén keresztül mutatja be. Bár igazán ma már senki nem emlékszik rájuk, de a maguk korában a gazdaság és a pénzügyek terén nem volt náluk befolyásosabb ember. Kiváló képességeik dacára ragaszkodtak a kor uralkodó doktrínájához, az aranystandardhoz, ami a világgazdaság egésze és az országaik számára is kényszerzubbonnyá vált. Innen az alcím: a központi bankárok, akik csődbe vitték a világot.
A siker másik oka a szerző által elénk varázsolt színes kavalkád lehet, amelyben találkozhatunk a kor meghatározó politikai és gazdasági szereplőivel, akik között ott vannak a nagy történelmi személyiségek, Roosevelt elnök és Winston Churchill, de ott vannak olyan panoptikumfigurák is, mint a texasi szenátor, aki egy amerikai delegáció tagjaként részegen utcalámpákra lövöldözik párizsi szállodája ablakából. És szinte minden oldalon megjelenik hősöm, John Maynard Keynes is, aki a kor gyakorlatilag összes gazdasági-pénzügyi vitájában a helyes álláspontot képviselte – legtöbbször egyedül.
A harmadik és talán a legfontosabb ok a könyv megjelenésének az időpontja lehet. Ha mondjuk 2005-ben jelenik meg, nyilván sok szakmai elismerésben részesül, de aligha lesz bestseller. Ám 2009-ben jelent meg, egy évvel a nagy pénzügyi válság kirobbanása után és a párhuzam kézenfekvő volt. Az 1929-33-as Nagy Gazdasági Világválság nagyon gyorsan társadalmi válsággá alakult, amely alapvető kérdéseket vetett fel a kapitalizmus működőképessége szempontjából akkor, amikor a fasizmus és a kommunizmus hihető alternatívát kínált. A liberális kapitalizmus azonban sikeresen megújította magát döntően a keynesi jóléti állam létrehozásával, ami a II. világháború utáni évtizedekben gyors gazdasági fejlődést és folyamatosan emelkedő életszínvonalat hozott, legalábbis a nyugati társadalmak számára.
Ma ismét a liberális kapitalizmus válságának a korát éljük, amikor a Nyugatnak nem csak a kínai államkapitalista kihívással kell szembenéznie, de olyan egzisztenciális fenyegetésekkel is, mint a globális felmelegedés, a migráció és a terrorizmus, de legfőképpen a saját hibái. Reménykedni azonban szabad. Fél évszázad múlva talán egy másik szerző könyve mutatja be a mostani zűrzavaros korunkat és az akkori olvasó megkönnyebbülve konstatálhatja, hogy a liberális kapitalizmusnak ismét sikerült Münchausen báró módjára saját hajánál fogva kirántania magát ebből a mostani mocsárból, és újabb emelkedő pályára állítania ezúttal nem csak a Nyugatot, de az egész emberiséget.
