gyilkosság;iszlám;Svédország;Stockholm;Korán;

- Agyonlőtték Svédországban azt a férfit, aki egy tüntetésen elégette a Koránt

A gyilkossággal összefüggésben öt embert letartóztattak. Az eset órákkal azelőtt történt, hogy a stockholmi kerületi bíróság ítéletet hozott volna az iszlám szent könyvének elégetése miatt indult ügyében. 

Agyonlőtték Svédországban azt az iraki aktivistát, aki 2023-ban több tüntetésen is elégette a koránt, ami felháborodást és tiltakozáshullámot váltott ki a muszlim világban – írja a BBC a helyi média értesülései alapján. 

A zavargások azután törtek ki, hogy a 38 éves Salwan Momika egy másik aktivistával, Salwan Najemmel felgyújtotta az iszlám szent könyvének egy példányát egy stockholmi mecset előtt. A svéd fővárosban található Södertälje egyik lakásában azonban szerda éjjel lelőtték Momikát, a rendőrség pedig öt embert már le is tartóztatott.

A gyilkosság mindössze órákkal azelőtt történt, hogy a stockholmi kerületi bíróság ítéletet hozott volna az ügyében, a Korán-égetések után ugyanis gyűlölet-bűncselekmények miatt vádat emeltek ellene. A bíróság sajtóközleményében bejelentette, hogy elhalasztják az ítéletet, miután „megerősítést nyert, hogy az egyik vádlott meghalt”.

Momika iszlámellenes tüntetések sorozatát szervezte meg, ami felháborodást váltott ki számos muszlim többségű országban, diplomáciai feszültséget okozva. A stockholmi kormány elítélte a Korán-égetéseket, ugyanakkor nem tiltotta meg, mondván, hogy az összhangban van az ország szólásszabadságról szóló törvényeivel.

A résztvevők a november elsejei, 15 áldozatot követelő tragédiára emlékeznek. Szombatra, február elsejére szervezik a három újvidéki híd blokádját.