Megtévesztette utasait a Wizz Air, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a cégnek visszatérítést kell fizetnie – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.
Az egy éve kezdődött versenyfelügyeleti eljárás szerint a légitársaság többletköltséget okozott az utasoknak azzal, hogy lényeges információt hallgatott el előlük a 2022. december és 2023. május közötti időszakban. A retúrjeggyel rendelkezők a visszaútnál az ingyenes online utasfelvételt mobiltelefonos böngészőből nem tudták elvégezni, ezért 40 euró reptéri utasfelvételi díjat kellett fizetniük – ismertette a versenyhatóság.
A Wizz Air elismerte a műszaki hibát, és vállalta, hogy kredit formájában több ezer fogyasztónak írja jóvá az utasfelvételi díj 120 százalékát, amelynek 100 százaléka egy éven belül pénzben is lehívható. A kompenzáció már az eljárást megelőzően elkezdődött, a több ezer utasnak járó visszatérítés összege meghaladja a 80 millió forintot. Az együttműködési intézkedések költségeivel együtt ez több, mint ami a jogsértés következményeként kiszabható büntetés lenne - jegyezte meg a GVH.
Bírságolni a versenyhivatal akkor fog, ha a kompenzáció nem teljesül, ennek a végrehajtását utóvizsgálattal ellenőrzik. Előírták továbbá, hogy a légitársaság e-mailben és a mobilalkalmazásán keresztül is értesítse az érintetteket, és általános tájékoztatást tegyen közzé – tájékoztatott a GVH.
Az ügy kapcsán a nemzeti versenyhatóság felhívta a légitársaságok figyelmét arra, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat minden esetben átláthatóan tegyék közzé, valamint könnyen érthetően és értelmezhetően fogalmazzák meg ezeket a fogyasztók számára.