Látták Goldonitól a „Két úr szolgájá”-t? Remek darab, az ember halálra neveti magát a pénz reményében egyszerre két urat szolgáló kisstílű szélhámos kétségbeesett ügyeskedésén. Amikor gyanússá válik, hogy némi suska is eltűnt a keze között, mindkét úr elveri, de a vége jó, ahogy az komédiákban illik. Truffaldino, a szolga legendás alakítója az ötvenes évek végén Suka Sándor volt (rá tíz évvel pedig Bodrogi Gyula). Tudják, az a Suka, a jeles karakterszínész, akit a közismert anekdota is híressé tett. Amikor hiába kért fizetésemelést Major Tamás igazgatótól, próbált valami távoli ígéretfélét kipréselni belőle: „Legalább mondjon valami bíztatót, Major elvtárs!” Mire a válasz: „Hajrá, Suka!”.
Egy másik anekdota szerint a Két úr szolgájában Suka erre olyan nyomatékosan tagolta a páholyban ülő Münnich Ferenc miniszterelnök felé a darabban szereplő mondatot: „Se lakás, se pénz!”, hogy az nyomban kiutaltatott neki egy tanácsi lakást… Szóval valami faramuci, savanyú, a rendszerre jellemző heppiend azért kikerekedett.
Aki kihagyta Goldonit, itt a soha vissza nem térő alkalma az új változat megtekintésére. Ezt Orbán vitte színre, szintén a rendszerére jellemző módon. A heppiend kevésbé garantált. Bár a „hajrá, Suká”-ra hajazó mondatokat („hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”) a miniszterelnök is bármikor képes mondani. Most is hallottam a rádióban, hogy mennyire nekilendülünk, csak azt a kételkedő cinizmust kellene félretennünk. Szóval hajrá, Sukák!
Időszerű volt Goldoni némi átdolgozása. Hogy mást ne mondjak, az eredetiben a két úr egyikéről kiderül, hogy nem is úr, hanem férfiruhába öltözött lány, (vigyázat! transzvesztita!), aki épp a másik úrba szerelmes. Nem ajánlom senkinek, hogy ilyen gendergyanús ügyekben viccelődjön a szolga jelenlegi két urával, Trumppal és Putyinnal. Két férfias dalia, legfeljebb az autokraták közötti kollegiális respekt mutatkozhat köztük.
Itt most valahogy kevesebb a taps. A megszokott pávatáncból veszélyes kötéltánc lett, az akrobata miniszterelnök egyre jobban izzad, arcán görcsbe feszül a megnyugtató mosoly, meg is botlik egyszer-egyszer. Kezében az egyensúlyozó rúd helyett az ország: azt billegteti erre-arra.
A vidám Goldonit túlharsogja Máté evangéliumából a Hegyibeszéd komor figyelmeztetése: „Senki sem szolgálhat két úrnak.”
A modern Truffaldino ügyeskedhet egy darabig, rohangálhat lihegve urai között, de Trump, Putyin és a kínaiak kívánságainak nehéz lesz egyszerre eleget tenni.
Talán ezért is oly fontos Orbánéknak az új arab gigaüzlet, mert az eddigi nagyberuházó, Kína felé már aggályos volna ekkora újabb elköteleződést tenni.
Pedig a Trump és Putyin (mellette Hszi) iránti egyidejű rokonszenvet a hasonló hatalomgyakorlási modellek, ideológiák is ösztönzik. Akkor is, ha -mint a Financial Times elemzi -, „nehéz populista klubot alapítani”, mert az európai és az amerikai populizmus részben eltérő eszményekre alapoz. Az amerikaiból hiányzik az Orbán-félék társadalmi paternalizmusa, atyáskodó, „gondoskodó” beavatkozása, az európaiból meg a gazdaság Musk-féle szabadjára engedése. Hamar kiderült az is, hogy Trump európai csatlósainak vissza kell fogniuk szuverenista szólamaikat, ha az USA új célpontjairól, pl. a jelenleg uniós államhoz tartozó Grönlandról van szó. Ez ügyben, ahogy a Népszava publicistája fogalmazott, „a fagyi visszanyalt” a szuverenistáknak. Míg Scholcz, Macron és az Unió tisztségviselője kiálltak a határok nem békés, megegyezéses úton történő, erőszakos változtatása ellen, Szíjjártó kussol és kertel.
Hasonló a helyzet a Trump által meghirdetett, Kínát és Európát sújtó védővámrendszer ügyében is.
De az igazi választási kényszer Trump és Putyin között a szankciók ügyében állt elő. Noha kormányunk eddig vért hányt a „szankció” szónak akár hallatára is (két vérhányás között azért megszavazta őket, vagy a folyosóra dezertált), most Szíjjártó maga jelentette be, hogy döntés előtt konzultálnia kell az amerikai külügyminiszterrel. Két szuverén egymás közt. Majd mondvacsinált, nem sok újat jelentő garanciák fejében megszavazta hosszabbításukat.
Orbán most pénteken legalább olyan szórakoztató volt, mint Goldoni. Szerinte az amerikai szankció jó szankció, az európai meg rossz. Kicsit kínos, hogy az amerikai külügyminiszter utóbb gratulált az uniós szankciók hosszabbításához, de nem baj, legfeljebb majd Deutschcsal fordíttatják le a szavait angolból magyarra. Igazodjon el rajtuk, aki tud. Különben is, a szankciókat nem támogattuk, csak „tudomásul vettük”, és félév múlva majd jól betarthatunk Európának. Ja. Fél év múlva jön a gazdasági repülőrajt is, tudjuk.
Putyin, mint az öreg krokodil, ül a Kremlben, és figyel. Ha kell, szorosabbra vonja a pórázt, vagy mézet ken a madzagra: a sameszével tanácskozást hivatott össze Ukrajna területi felosztásáról, Magyarországot, Szlovákiát, Lengyelországot kecsegtetve.
Csak az a kérdés, a két úr magyar szolgája küld-e valakit. Valamelyik történésznek, kutatónak álcázott alszolgáját.
Szegény új Truffaldinók. Azért nekik se könnyű. Közülük a szerb és a szlovák helyzete már inog. Nálunk a nézőtér csendben figyel: beszakad-e a színpad.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.