Orbán Viktort szerette volna kérdezni a Telex stábja egy fóti nyilvános eseményen, amelynek a vége azonban az lett, hogy rendőrök vitték el a lap stábját, amiért az újságírók nem voltak hajlandóak elhagyni a parkolót, ahol a kormányfőt várták.
Mint megírtuk, Orbán Viktor egy 42 milliárdos stúdiót, minden idők legnagyobb közpénzből épült filmes beruházását adta át Fóton. Mivel Orbán Viktort az évi egyszeri nemzetközi sajtótájékoztatóján a Telex nem kérdezhette, a portál ezt az alkalmat szerette volna megragadni arra, hogy a miniszterelnököt az egészségügy állapotáról faggassa, de csakhamar a NER kedvenc biztonsági cége, a Valton Security embereibe botlottak bele. A valtonos biztonsági őr azonban agresszív stílusba elküldte, majd miután a riporter nem ment arrébb, taszigálni kezdte.
Megjelent a TEK egyik embere is, aki szintén elküldte az újságírókat, mégpedig azzal, hogy védett útvonalon állnak, és be kell menniük az épületbe a sajtókordon mögé. Csakhogy ezzel végképp esélytelenné vált volna, hogy a kormányfőnek kérdéseket tegyenek fel, ezért nem akartak bemenni. Később így Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke is odament, aki először azt mondta, hogy vagy bemennek, vagy távozzanak, a második alkalommal pedig közölte, hogy megvonták az akkreditációjukat az eseményre. Ezek után rendőrt hívtak a stábra, akik előállították a riportert és az operatőrt is, majd bevitték őket a Dunakeszi Rendőrkapitányságra. Itt a riporter elmondása szerint három órát voltak bent, és szabálysértési eljárást indítottak velük szemben.