A fiatal Anakin Skywalker ígéretes Jedinek indult, aztán a mozirajongók szívét megigéző fiatalból Darth Vader lett. A fiatal Orbán is ígéretes Jedi volt, aki Anakinhez hasonlóan lovagként előbb harcostársait emésztette el, később pedig Sith nagyúrként uralkodott. Az ő fénykardja erősebb volt mindenkinél, ám egyszer csak egy másik fénykard is felbukkant. A kihívó Jedi lovagot az egyszerűség kedvéért hívjuk Magyar Péternek. Most sokan törik a fejüket, mire használja majd a fénykardot, vagyis az elérendő kétharmadot, ha Darth Vadert legyőzi? Ez bizony nagyon fontos kérdés.
A sarkalatos törvényeket a demokrácia intézményeinek védelmére készítették. Ma már látszik, hogy a rendszerváltás hevületében az alapító atyák tévesen ítélték meg a kétharmados korlát jelentőségét. Valójában nem is az alkotmány mechanikai szerkezetét ítélték meg rosszul - hogy mitől romolhat el -, hanem az ország élén egymást váltó elit demokratikus elkötelezettségét, kitartását, vagyis az elit minőségét becsülték túl.
Valószínűleg arra is gondolhattak, hogy ha mégis lenne valakinek kétharmada, ami valószínűtlen, akkor megérdemli, hogy ezt-azt korrigáljon a nagy művön. Ez is súlyos tévedés: nem a kétharmad indokolja az alkotmány módosítását, az csak alkalmat ad rá (amit egyébként procedurálisan korlátozni, lassítani kellett volna), hanem a helyzet, az idő előrehaladása, a közös és megérett tapasztalat.
Mindehhez járult a felfogás, amely túlértékelte a kormányzás hatékonyságának fontosságát. A politikai elit magatartását a NER-korszakból visszatekintve ugyancsak tévesen ítélték meg a rendszerváltók, de vajon most reálisan látjuk-e? Akkortájt hiányzott a tapasztalt politikai osztály (kormányon és ellenzékben), nem volt elég erős tulajdonosi réteg, az önkormányzatok államfüggő rendszerben működtek, és még egy közvetlenül megválasztott köztársasági elnököcskénk sem volt, aki valamennyi (hol konzervatív, hol liberális) ellensúlyt produkálhatott volna. A Pozsgay Imre feletti győzelem eufóriája elvette ugyanis az akkori feltörekvő politikusok józan (gyanakvó) eszét.
Innen tudjuk a folytatást:
2010-től az ellensúlyoktól könnyedén megszabadulva a kormányzás szabadsága az egekbe szállt, a demokratikus intézményrendszer viszont falnak ütközött és összetört. Lett egy kivételesen erős hatalmú vezetőnk, akit immáron nem korlátoz semmi, csak a józan esze, amelyre egyre nagyobb szüksége lenne.
Ha a győztes ellenzék újból az alkotmányozás közelébe kerül, két általános célt kellene követnie. Dönthetnek úgy, hogy az alkotmányozás végülis az élet rendje, csak elég sok szavazó álljon mögötte - ebben az esetben a kétharmad is lehet a korlát. Ám hogy mégse ismétlődjék meg a közelmúlt, az alkotmányozás hosszú, megállókkal és visszacsatolásokkal teletűzdelt folyamat legyen, amelynek eredményét ne lehessen azonnal felhasználni. Más szóval: az uralkodáshoz fűződő napi politikai törekvések „alkotmányosítását” a lehető legnagyobb mértékben nehezítsük meg.
A második cél a fékek és ellensúlyok rendszerének újbóli felépítése, az alkotmányos ágazatok intézményes autonómiája. A jövő társadalma nem épülhet fel a mai lineáris hierarchia mentén, ahol a csúcson a kormány, pontosabban a kormányfő trónol, és belátása szerint dönt, miközben rendeleti kormányzást folytat anélkül, hogy abba bárki, akár saját parlamenti többsége beleszólhatna.
Ennél a pontnál - a hatalmi ágak hatékony szétválasztásán túl - különös figyelmet kell fordítani az önkormányzatokra. Nem először igyekszem megfogalmazni, hogy az önkormányzati fejlődés nem alapozható meg bármilyen jószándékú, ám csakis lefelé érvényes központi szabályozással. A szokásos aufklérista reformok mellett változatos helyi összefogásokra még inkább szükség van, ami pénzügyi önállóság nélkül elképzelhetetlen.
Kétségtelen, hogy a mostani abszolút (bár jog-cafrangos) királyság helyett sokan egyfajta alkotmányos monarchiával is szívesen beérnék, amelyben az uralkodóval szemben vannak ugyan tényleges ellensúlyok, de azért a „fent” nagyon is a magasban van, és alighanem túl erős kormányzati erővel bír. Egy remélhetően növekvő világnézeti közösség tagjaként, a magam részéről egy valódi köztársaságra szavazok. Hátha most sikerül.
A szerző közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
