Ha Monteverditől Morriconéig végigtekintünk az olasz zenetörténet elmúlt évszázadain, akkor csodálatos panoráma tárul elénk. Madrigálok és oratóriumok, operák és versenyművek, Vivaldi-, Verdi- és Puccini-opusok, filmslágerek és nápolyi dalok sorakoznak itt, amelyek között mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Talán ezzel magyarázható, hogy az itáliai népzene, illetve a belőle kibontakozó crossover és world music műfajok kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Ezt a világot hozta most sokkal közelebb Rachele Andrioli budapesti koncertje, amelyen az olasz csizma sarkának is nevezett dél-kelet-itáliai Puglia, ezen belül is a Salentói-félsziget dalait értelmezte újra. Egyedül lépett pódiumra, de a digitális hangkeltő eszköznek, a loopernek köszönhetően mégis rendszerint több szólamban énekelt, közben tamburán és dobokon kísérte magát, olykor egy-egy furulyaszólóval színesítve a hangzást. Nála nem csupán technikai bravúr (és semmiképp sem költségcsökkentő szükségmegoldás), hogy nincsenek zenésztársai. Színpadi magánya a singer/songwriter szerepkör sajátossága, amiből különös, egyszemélyes kamarazene jön létre. Ezzel együtt jó lenne majd megismerni az általa vezetett „asszonykórust” (Coro a Coro) is, amelynek repertoárjából most egy kis workshop keretében adott ízelítőt.
Andrioli dalai nem támasztják alá azokat a sztereotípiákat, amelyek Dél-Itália vonatkozásában bennünk élhetnek. A napfény és a tenger nemcsak a felhőtlen szórakozást, nyaralást jelenti, hanem a mezőgazdaságban, halászatban dolgozók megélhetését (több dal kifejezetten erről szól). A citrom- és narancsligetek nem egzotikusak, hanem teljesen hétköznapiak, rengeteg munka van velük. A szerelem sem olyan, mint egy William Wyler-filmben, hanem leginkább beteljesületlen, fájdalmas. A salentói fiatalok épp olyan szűknek érzik saját lehetőségeiket, s ugyanannyira elvágyódnak onnan, mint más európai mikrorégiókban élő kortársaik. Az illegális bevándorlás témakörét sem kerüli meg – empátiával, szomorúsággal beszél ezekről a sorsokról.
A szövegekben szépen kibontakozik a standard olasz nyelvtől olykor jelentősen eltérő pugliai dialektus. A dalokban markánsan jelen van a görög és az albán hagyomány is, ami a kulturális és nyelvi kölcsönhatásokat ismerve nem meglepő. Mindezekből az elemekből egyedi hangulatú produkció született, amelyből – malankolikus alaptónusa ellenére – a remény, az életöröm sem hiányzik.
Infó
Rachele Andrioli szólókoncertje. 2025. február 8., Magyar Zene Háza
