Egy londoni rendezvényen, az Alliance for Responsible Citizenship nevű szervezet konferenciáján tart előadást Novák Katalin, a 2024-es elnöki kegyelmi botrányban megbukott volt magyar köztársasági elnök - írta meg az Mfor.
Novák Katalin annak a civil szervezetnek, a gyermektelenség elleni küzdő X-Y Worldwide-nak a nevében lép színre, amelynek ő a társalapítója és vezérigazgatója. Bár az elmúlt hónapokban a szervezet kevés életjelet adott magáról, most Stephen J. Shaw, az X-Y Worldwide társalapítója és Novák Katalin közvetlen kollégája hírül adta, hogy Novák Katalin előadóként vesz részt az ARC rendezvényén. Ez az előadás a születésszámok drámai csökkenéséről, annak okairól, következményeiről és a lehetséges megoldásokról fog szólni. „Három gyermek édesanyja, és Magyarország korábbi köztársasági elnöke, az első nő ezen a poszton. Családokért felelős miniszter volt, és évekig volt a magyar Országgyűlés tagja. Az X-Y Worldwide társalapítója, amelynek célja a negatív demográfiai trendek megfordítása” - mutatja be az ARC Novák Katalint.
Ami a 2023-ban létrehozott ARC-ot illeti, annak az alapítói közt szerepel a kanadai pszichológus és konzervatív kommentátor, Jordan Peterson, John Anderson volt ausztrál miniszterelnök-helyettes, illetve különböző, a brit tory párthoz köthető személyek. A február 17–19. között tartandó konferenciára mintegy négyezer embert várnak szerte a világból.
„Egy gyermekek nélküli világ haldokló világ” – Dél-Koreában lépett fel először vezérigazgatóként a kegyelmi ügybe belebukott Novák Katalin