Vádat emelt a bőnyi iskolai késelő diák ellen az ügyészség – derül ki a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség hétfőn kiadott tájékoztatásából.
A közlemény ugyan nem nevezi meg pontosan az esetet, de annak leírásából egyértelműen kiderülnek a részletek. E szerint a bűncselekmény elkövetésekor mindössze tizenkét éves kislány 2023-tól kezdve egyre rosszabbul érezte magát; gondolatvilága a külsőségekben is megnyilvánult, gyakrabban hordott sötét, fekete ruhákat. Internetes profilképei és rajzai is egyre riasztóbbak lettek, ajándékként pedig a valódira erősen hasonlító pisztolyt kért magának. Az eseményeket megelőző héten készített egy listát, amelyen valamennyi osztálytársa szerepelt az osztályban elfoglalt ülésrend szerint.
„Az eszközök meglennének arra, hogy megelőzzük az olyan drámai eseteket, mint a bőnyi iskolai késelés, csak döntéshozói szándék nincs”Miután az édesanyja elköltözött otthonról, a lány arra jutott, hogy másnap az iskolában megöli az osztálytársait. Reggel az iskolatáskájába betette az általa készített „halállistát” és egy megélezett kést, majd elindult az iskolába. Ott elővette a körülbelül 20 centiméter pengehosszúságú kést, felállt, és az előtte ülő 12 éves osztálytársát hátba szúrta. Áldozata életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte a támadást.
A feltételezett elkövetőt előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség, és vele szemben javítóintézeti nevelés kiszabását indítványozta. Az ügyben várhatóan a Győri Törvényszék hoz érdemi döntést.
„Mi vesz rá valakit arra, hogy kést vigyen az iskolába és halállistát írjon?” - Nem érti Mirella édesanyja, de nem haragszik a szurkáló kislányra