rablás;Ausztria;jósnő;

- Rozika jósnő segítségével egy magyar pár megpróbált kirabolni egy trafikot Ausztriában

Nem jött be a látomás, inkább a börtön vendégszeretetét élvezhetik egy darabig.

Jósnő tippje alapján próbált meg kirabolni egy trafikot Ausztriában egy magyar rablópáros. A látomás azonban nem jött be és hűvösre kerültek - írta meg a Blikk.

A pár Ausztriában, a Fertő tótól nem messze lévő Gols település trafikján próbált rajtaütni tavaly október 25-én. Maszkot viselve mentek be a dohányboltba, ahol egy késsel megfenyegették az alkalmazottat és készpénzt követeltek tőle. A támadás azonban kudarcba fulladt, zsákmány nélkül pucoltak haza Magyarországra.

Az osztrák rendőrség azonban annak rendje és módja szerint kiadta ellenük a körözést, a páros pedig közben visszatért Ausztriába, úgyhogy november 6-án Parndorfban le is kapcsolták őket. Autójukban a nyomozók megtalálták a trafikban használt kést és a maszkot is. A pár beismerő vallomást tett, ekkor mondták el egyebek közt azt is, hogy egy jósnő adta nekik a tippet a rabláshoz, mondván, látomása szerint az sikeres lesz.

A bíróságon fenntartották állításukat, mely szerint a Rozika néven említett jósnőtől kapták a bomba ötletet ahhoz, hogy rablást kövessenek el. Beszámoltak arról is, hogy Rozikánál többször jártak, és több jóslata be is vált, így például az is, amelyikben megjövendölte az egyik vádlott, Bálint agyvérzését (a férfinak valóban beszédbeli nehézségei voltak, ennek ellenére összefüggő vallomást tett a bíróságon). Ezek miatt hallgattak a jósnő szavaira Ujvárosi Veronika, a bécsi Ujvárosi Ügyvédi Iroda vezetője szerint. „Ügyfelem, Bálint elfogadta, hogy a bíróság múlt heti döntése alapján 3 és fél évet kell a rácsok mögött töltenie” - mondta, hozzátéve, a férfi barátnőjének, Nikolettának két évet kell ülnie, ha elfogadja a bíróság döntését. A nő gondolkodási időt kért.

A női vádlott elmondta azt is, hogy Rozika jósnő médiumnak tartotta őt, amikor pedig nála jártak, megnyíltak a csakrái. Egy ilyen alkalommal, hipnózis hatása alatt dönthetett arról, hogy beleegyezik a trafikrablásra - állította. A bíró némileg egyszerűbbre vette a dolgot és megállapította, hogy bárki bármit hihet, de amikor valaki bűncselekmény elkövetésére ad tippet, akkor át kellene gondolni a dolgokat.

Hogy a jósnőt elfogták-e, vagy megpróbálják-e lekapcsolni a bűncselekményre való felbujtás miatt, az a cikkből nem derült ki.

A híd egy patak felett ívelt át, a busz részben víz alá került a Guatemalavárosban történt balesetben.