A 24.hu úgy tudja, hogy a most elfogott M. László ugyanaz a férfi, aki 1995-ben lefejezett egy 12 éves kisfiút Pesterzsébeten. Ezt a Pest Vármegyei Főügyészség is megerősítette.
Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője a portálnak azt mondta, hogy az ügyészség szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, és bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt indítványozta a szexuális erőszakkal, és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított férfi letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.
Az ügyész elmondta még,
hogy kisfiú meggyilkolásáért korábban elítélt férfi tagadta a terhére rótt cselekményeket a mostani ügyben.
A 24.hu felidézte a 30 évvel ezelőtt történt gyilkosságot. Egy kisfiú fej nélküli holtteste került elő egy bőröndből a Gubacsi hídnál. A brutális gyilkosságot egy 17 éves fiatal követte el, aki az anyjával lakott. M. László nagyjából tíz évvel a bűncselekmény elkövetése után szabadulhatott a börtönből feltételesen. A börtönből a szüleihez költözött Dabasra. Nem sokkal később azonban ott is megtámadott egy kisfiút.
Egy erdős területen leszólította gyereket, hogy segítsen neki megkeresni a kiskutyáját. Egy bozótos területen aztán késsel fenyegetni kezdte, végül fojtogatta. A kisfiú lélekjelenlétének köszönhetően el tudott szaladni. A férfit akkor emberölési kísérlet miatt ítélték el, ebből 2022 nyarán szabadult.
A rendőrség a mostani ügyről azt írja, a tápiószentmártoni férfi 2022 nyarán egy hirdetésen keresztül ismerkedett meg egy többgyermekes édesanyával, aki takarítást vállalt.
A gyanú szerint M. László munkalehetőséget ajánlott a nőnek, miközben összebarátkozott a családdal. Az újdonsült ismerős – miután az anya bizalmába férkőzött és annak 9 és 11 éves lányaival egyre szorosabb kapcsolatba került – ajándékokkal, édességekkel halmozta el a gyermekeket és szórakozni vitte őket. Többször előfordult, hogy a kislányokat az édesanya a férfi felügyeletére bízta, aki visszaélve helyzetével szexuális cselekményekre kényszerítette őket, a saját nemi vágyának felkeltése vagy fenntartása céljából. Ezen túlmenően olyan tartalmú videókat mutatott nekik, ami erkölcsi, szellemi fejlődésüket súlyosan veszélyeztette.
A Pest vármegyei rendőrök a Terrorelhárítási Központ közreműködésével a lakásán fogták el a férfit február 5-én este, majd őrizetbe vétele mellett hallgatták ki szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt.