Hihetnénk, hogy ilyen történetek ma már csak a családi legendáriumból vagy korabeli regények lapjairól köszönnek vissza, csakhogy a modern kor nőalakja ugyanilyen problémákba ütközik, amikor becsukja a könyvet olvasás után – hisz van ideje rá –, bedobja a kávét, és még mos egyet, mielőtt elmegy a munkába.
Szerzőnk, Kőrösi Blanka pszichológus-újságíró.
Már emancipáltak lettünk és van szavazati jogunk, tudunk tanulni, dolgozni, céget vezetni, mindent, ami egy család gazdasági fenntartásához szükségszerű. Nem csak tudunk, de kötelességünk is a mai labilis gazdasági helyzetben, hiszen ehhez nem elég csupán egy fizetés, főleg ahol több gyerek van. Nem csak a pénz motivál minket arra, hogy dolgozzunk, hiszen a klasszikus szerepkörök közé befurakodott az önmegvalósítás, a célok elérése is. Ilyesformán mi nők is igen szép sikereket érhetünk a karrier vagy az üzleti élet területén, és arra kell ráeszmélnie a nőtársadalomnak, hogy nem csupán egy piskóta megalkotása vagy egy tökéletesre suvikszolt padló okozhat igazi örömet és sikerélményt. Így egyensúlyozva igyekszünk minden szerepünkben tökéletesen tündökölni vagy csupán szinten tartani, de mindenképpen zsonglőrködünk a feladatokkal.
Szigorúan ellenőrzött jövedelemcseppek
Egy hagyományos szerepfelfogású férfi mellett ez igen nehéz, hiszen több lehetőségünk van kitűnni, így elviekben már sem anyagilag, státuszt tekintve, sem pedig érzelmileg nem függünk a férfitól. Sajnos vannak sokan, akik ettől gyengének érzik magukat, és nem tudnak megbirkózni a feladattal, hogy a nő is tud pénzt keresni, fát hordani (és a többi), gyengeségükben inkább támadnak és felül szeretnének kerekedni (persze ez nem csak a férfiakra jellemző). És amikor veszélyben érzik korábbi vélt vagy valós pozíciójukat, keresik a gyenge pontot. Ezt a legkönnyebb egy nőben megtalálni akkor, amikor gyermeket szül, megadja az utódot, családot hoz létre. Ez csodálatos dolog, azonban ezután nagyon kevés lehetőségünk van a nőknek megfelelően visszatérni a munkába, itthon ritkák a 4-6 órás részmunkaidős állások vagy projekt-jellegű munkalehetőségek. A munkaadók tartanak a kisgyerekesektől, félnek, hogy majd sokat hiányoznak, ha beteg a kicsi, vagy nem vállalnak túlórát, de az európai mintára kialakított rövidebb munkavégzés máig nem gyűrűzött be a hazai köztudatba, és főleg vidéken a home office és a távmunka szinte elképzelhetetlen és elérhetetlen. Így marad az, hogy a gyermek három éves koráig otthon marad az anyuka, mert kevés a bölcsőde és nem is fogadókészek, ha nincs munkáltatói igazolás.
De hogy lesz munkáltató, ha az anya nem tud elmenni még egy állásinterjúra sem? Ez az első spirál, amiben benne ragadunk.
Így tehát az édesanyát, hovatovább az egész családot elsődlegesen a saját hazája, az állam bántalmazza gazdaságilag. Hiszen mit is jelent a gazdasági bántalmazás (erről legutóbb a Visszhang 2025. január 5-i számában írtunk): ellehetetleníteni a munkavégzést, akár parancsra vagy tiltásra. Olyan körülményeket létrehozni, amelyekből nem lehet egykönnyen kiszakadni. Minimális és szigorúan ellenőrzött jövedelemcseppek ugyan elérnek a szülőkhöz, de ez olyan kevés, hogy érdemben nem tesz hozzá a bevételhez. A mai családtámogatási rendszer egy nő számára felér a teljes ellehetetlenedéssel.
A gazdaságilag bántalmazott helyzetből nehéz kilépni. Természetesen sok nő megtette már, és még több „próbálkozik” (a miniszterelnök szavával élve), de egyedül, segítség nélkül szinte lehetetlen. Közben ott a kormánypárti kántálás, hogy milyen könnyű a családoknak, hiszen családi adókedvezmény is van, és mennyi, de mennyi támogatás! Ám ezt a kedvezményt csak munkavégzés mellett lehet igénybe venni, viszont a nők nem tudnak dolgozni, mert nem veszik vissza őket. Folyamatos ördögi kör. Sajnos a munkaadókat kevéssé támogatják vagy ösztönzik, hogy kedvük legyen visszaintegrálni a kényszerből otthon maradt édesanyákat.
A családi adókedvezményt persze az édesapák is bőszen igénybe tudják venni, hangoztatja a kormánypropaganda, és ez valóban tényleges pénzbeli juttatás a családoknak. Ám az, hogy az édesanya az alap családtámogatási ellátásokat megkapja (csed, gyed, gyes, családi pótlék), azon kívül semmilyen közvetett vagy közvetlen módon nem támogatott, így rettenetesen ki van szolgáltatva a társadalomnak és sajnos rossz esetben sokszor a férjének is. Hiszen effektíve nem hoz a konyhára, így megnő az alárendeltségi-érzet, amit csak erősít a jelenlegi kissé soviniszta, nőket kevésbé tisztelő politikai-társadalmi helyzet, a kiszolgáltatottság nőttön nő.
A bántalmazó hatalma
Csodás dolog három évig otthon maradni a csemetével, de ahogy telik az idő, a munkába való visszatérés egyre nehezebb és ez a megnövekedett idő minimális bevétellel teljesen szegregálja a kisgyermekes édesanyákat, és nehéz családi erőviszonyokat teremthet. Az előbb említett pénzbeli családtámogatások sem emelkedtek az elmúlt 15 évben, így mindenképpen valami megoldást kellene találni a magyar nők helyzetére, hogy ne legyenek anyagilag ellehetetlenítve és gazdaságilag kiszolgáltatva, sőt már-már bántalmazva sem a kormány, sem pedig a saját férjük által.
A helyzet katasztrofális. Erre született meg 2014. január 1-től a köznyelvben csak gyed extraként emlegetett salátatörvény, ami többek között lehetővé tette, hogy a nők hamarabb vissza tudjanak menni a munkába úgy, hogy nem veszítik el a családtámogatást: ekkor azt hittük, hogy végre valami elkezdődött. Továbbá pluszként azt is lehetővé tette ez az új szabályozás, hogy az édesanyák mellett az édesapák is fel tudják venni ezt a támogatási formát munka mellett, ami jelentősen megnövelte a családi kasszát.
Csodálatos ötlet, több marad a magyar családok zsebében! – szól a fáma. Ám sajnos, ki hitte volna, ez az intézkedés tíz év elteltével kezd a visszájára fordulni.
A pénzből ugyan valóban több marad a családok zsebében, de valójában nem a nőkében, így a fent említett gazdasági kiszolgáltatottság erős bántalmazásba csap át.
Minden bevétel a férfinél van, és sajnos sok olyan történetet hallani, hogy a családfő visszaél ezzel. Nem veszi meg csak a minimális alapdolgokat, vagy épp csak a gyereknek a pelenkát, és egy esetleges szétmenés vagy válás után véletlenül nála marad az adókedvezmény vagy az egész családtámogatás, és még a gyerektartást sem fizeti vagy éppen ebből rendezi, noha ez alapból a gyermeké, illetve az eltartó szülőé kellene legyen. Így a nőknél semmi pénz nem marad.
A gyed extra bevezetése után négy évvel, 2018-ra megduplázódott a támogatást felvevő apák száma, az összes támogatást felvevők nyolc százaléka volt férfi. Ez napjainkra már jóval megnövekedett, ami szép szám, hiszen statisztikailag azt mutatja, hogy a férfiak és édesapák egyre erőteljesebben vesznek részt a család életében – papíron. Ám ennek lehet egy árnyoldala is. Sajnos erről nincsenek statisztikák, mert napjainkban a szóbeli és gazdasági bántalmazást alig tetten érhető.
Ugyanakkor a kapcsolaton belüli erőszak az elmúlt öt évben megduplázódott a KSH adatai szerint. Ez már a gyakran tettlegességig fajult és bejelentett eseteket jelenti, tehát csak a felszín lehet, avagy a jéghegy csúcsa. Hiszen a tettlegességet pszichológiailag minden esetben megelőzi a verbális és egyéb bántalmazás, megalázás és ellehetetlenítés akár érzelmileg, vagy jelen esetünkben gazdaságilag. Hiszen a bántalmazó élvezi az erejét és a hatalmát a másik felett.
Felszívódott, és vitte a megtakarítást
Nagyon beszédes, hogy amikor pár népszerű hazai női csoportban feltettem a kérdést, hogy kinek milyen tapasztalata van arról, hogy a gyed extrát a férje veszi föl, egy-két pozitív példától eltekintve záporoztak a negatív történetek, elképesztő hozzászólások. Többen beszámoltak arról, hogy nem adják ki a bankkártyát a kezükből a férfiak, a támogatást direkt bankkártyára kérik, amit maguknál tartanak, és csak együtt mehetnek a boltba. Tehát egy felnőtt nőnek az sem megengedett egy párkapcsolatban, hogy saját maga döntse el, hogy melyik vécépapírt vásárolja meg, vagy mit és miből készítsen ebédre. Közben az férfiak alapkiadásai közé tartoztak a dohányáruk, az energiaital, az otthonon kívüli étkezés, amit nem engedtek a párjuknak. De a leggyakrabban elhangzó mondatok is ijesztő képet festenek: „amíg az én kenyeremet eszed”, „én tartalak el, ne szólj bele”, „semmirekellő vagy, úgyis itthon ülsz, nem kell költened”. Akadt olyan hozzászóló, aki arról panaszkodott, hogy el sem tud válni, mert annyira le van korlátozva, hogy elképzelni sem tudja, hogy egy ügyvédet miből tud fizetni. Olyan esetről is van tudomásom, ahol az apuka felszívódott, és vitte magával a megtakarítást, meg a havi kiutalt gyedet, így a nő magára maradt egyedül a gyerekkel, pénz és bevétel nélkül. Sokszor ezek a nők inkább benne maradnak egy ennyire kiszolgáltatott helyzetben, mert legalább a fedél és az étel megvan, minthogy lépjenek az ismeretlenbe. Nem feltétlenül azért, mert szenvedni akarnak, hanem azért, mert vagy nem ismerik fel, hogy ez mennyire alárendelt szerep, mert a kedves párjuk elhiteti velük, hogy ez így normális, hogy amíg otthon vannak úgy és azt kell tenni és arra kell költeni amit a férfi akar.
Vagy már annyira ellehetetlenítette őket az állam és a partner anyagilag, hogy képtelenek kilépni ebből a helyzetből, mert félő, hogy az utcára kerülnek.
A hajléktalan nők 36 százaléka jutott erre a sorsra családon belüli bántalmazás miatt. És itt, sajnos, a segítség a családtól is nehézkes, hiszen milyen gyakran halljuk, hogy tűrjél lányom, ez a nő dolga, hogy mosson, főzzön, takarítson és elviseljen bármit a vélt biztonságért amit a fedél, az otthon, és néhány falat adhat.
Hál’ istennek már sok szervezet kiáll a bántalmazás és gazdasági visszaélések ellen, hol női mosdókban, plakátokon, hol az interneten terjedő segélyszámokon lehet segítséget kérni tőlük. Persze, ezek a szervezetek sem fogják tudni megoldani azt a már-már szándékosnak tűnő gazdasági tönkretételt, amit családbarát politika címszó alatt borít a magyar nőkre a kormány.
És hogy mi a megoldás? Talpon maradni, figyelni, és azt a keveset sem kiengedni a kezünk közül, de legelőször is felismerni, ha áldozatok vagyunk...
