Egyértelmű trend rajzolódik ki 2025 elején: a radikalizálódás erősödése és az erőszak, szélsőségesség veszélyének növekedése. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szélsőségességhez vezető út meglehetősen hosszú. Eltérő erősséggel keverednek benne a polarizálódás, diszkrimináció, kirekesztés, démonizálás, gyűlölködés és dehumanizálás elemei. A folyamat veszélyességét növeli, hogy lassú és észrevétlen. Minél tovább tart és minél szélsőségesebb a kimenetele, annál mélyebb sebeket ejt, annál nehezebb a gyógyítás.
2010 óta a hazai társadalmi folyamatokban a megosztottság és a radikalizálódás növekszik. A migránsok, az LMBTQ+, a roma és zsidó közösség, valamint az úgynevezett „ballib”, “wokista”, „brüsszelita” és „hazaáruló” ellenzék elleni gyűlölködő, mind gyakrabban dehumanizáló retorika a mindennapok része lett. Az elszegényedés, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek utóbbi években bekövetkezett felerősödése fokozta a feszültséget és az ellenséges érzelmeket. A kormány és a szélsőjobb között észlelhető az ideológiai közeledés, ami bátorítólag hathat szélsőséges cselekvésekre is.
Társadalmi robbanáshoz közeledünk. Az ország állapota egy csatamezőre emlékeztet, ahol a harcosok már felsorakoztak, a polgárok pedig várják az összecsapást. Különösen aggályos, hogy az ország első számú vezetője nyíltan a “Kard ki, kard!” szellemiségű álláspontra helyezkedett.
A kórkép ugyan ismert, de arra nincs recept, hogy mit lehetne, mit kellene tenni a vészjósló folyamatok megállítása érdekében. Ami bizonyos, hogy a passzivitás nem opció, és akad néhány terület, ahol a cselekvés már rövid távon is hatékonyan csökkentheti az ellenségeskedést.
Első helyen szerepel a kirekesztő, gyűlölködő retorika azonnali beszüntetése. A kormányzat kiemelten felelős azért, hogy az általa dominált közmédiában és más kommunikációs csatornákon leálljon a gyűlölködés. A politikusok talán már nincsenek is tisztában azzal, hogy becsmérlő, a más véleményt vallókat leszóló, dölyfös, a “saját igazukban” vakon hívő megszólalásaik mekkora hatással bírnak a közállapotokra. De emlékeztetnék: harminc évvel ezelőtt a közel egymillió ember halálához vezető etnikai tisztogatás Ruandában az egyetlen tájékoztatási lehetőséget biztosító rádióállomáson keresztül indult meg, ahol felszólították a lakosságot a csótánynak nevezett kisebbség kiirtására.
További közérzetnyugtató hatással bírna, ha a kormányzat előírná, hogy a belbiztonsági és rendfenntartó szervek ellenőrizhető módon, pártatlanul biztosítsák az erőszakmentességet és a szólásszabadságot. Javíthatná a közhangulatot az is, ha a kormány felhagyna a közvagyon, közpénz herdálásával és osztogatásával, az ország eladósításával, és ezáltal a gazdaság talpra állása minél kedvezőbb körülmények közepette mehetne végbe. Végül lépéseket tenne annak érdekében, hogy emberiességi és nem pusztán hatalom központú intézkedések szülessenek az elszegényedett rétegek életfeltételeinek javítása, a szociális háló megerősítése céljából.
A kormányzat eddigi, konfrontációra épülő magatartása alapján csekély a változtatás esélye. Ám ha minden így marad, a nemzet békességéért felelősséget érző valamennyi állampolgárnak, pártállástól és ideológiai hovatartozástól függetlenül kellene követelnie, hogy a kormány egy “erőszak megelőző” program keretében haladéktalanul cselekedjen.
Az ellenzéki oldalon pedig el kell kezdeni egy új, befogadásra, egyenlőségre és összetartásra épülő és mindenkinek otthont nyújtó ún. “közös társadalom” felépítését és programjának kidolgozását. Ehhez egy Nemzeti Párbeszéd Platform kialakítására van szükség, ahol a “közös társadalom” koncepciójának és eszköztárának megfelelően a széleskörű, alulról és szakmai alapon szerveződő nemzeti párbeszéd biztosítja az eltérő vélemények és javaslatok címkézéstől mentes kifejtését, empatikus meghallgatását és az objektivitás talaján születő javaslatok kimunkálását.
Az alkotó jellegű gondolkodás és cselekvés kulcsfontosságú, mert jótékonyan hathat a közhangulatra és egyben példaként szolgálhat arra, hogyan tervezi a kormányzásra készülő vezetés a nemzet előtt álló kihívások kezelését, a közös bölcsesség érvényesítését és a nemzeti konszenzus megteremtését.
Mindezeket a gondolatokat, tűnjenek bármilyen illuzórikusnak vagy általánosnak, jelzésnek szántam. Mindössze annak alátámasztására szolgálnak, hogy ma még látok lehetőséget a zuhanó trend megállítására. Biztatnék ezért minden magyar állampolgárt, hogy ne a “másik” legyőzését, hanem a békés együttélést tervezze, és ossza meg gyűlöletet csillapító ötleteit, tegyen a nemzeti békesség megőrzéséért!
Nemzetünk válaszúthoz érkezett: hagyjuk, hogy mélyüljön a megosztottság, és az ország tovább sodródjon az erőszak és szélsőség felé, vagy lépéseket teszünk a békesség megőrzése, a társadalmi egység újrateremtése érdekében. A békés átmenet sikerült az 1990-es rendszerváltáskor. Miért ne sikerülhetne most is?
A szerző nyugalmazott diplomata.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
