Az olasz jobboldali kormány szerdán bejelentette, hogy jogorvoslatért az alkotmánybírósághoz fordul, miután Toszkána tartomány jogszabályt fogadott el az asszisztált öngyilkosság engedélyezéséről.
Nem eutanáziáról van szó, az ugyanis Olaszországban továbbra is bűncselekménynek számít. Az orvos által segített öngyilkosság azt jelenti, hogy az orvos csak előkészíti a szükséges gyógyszert, majd a beteg hajtja végre az utolsó lépést. Az aktív eutanáziánál az orvos vagy más egészségügyi személy tevőlegesen részt vesz a beteg halálba segítésében.
Az Olasz Testvérek (FdI) kormánypárt képviselője, Lorenzo Malagola visszalépésnek nevezte a közép-olaszországi tartományi testület döntését az orvos által segített öngyilkosság engedélyezéséről. A jobboldali politikus azt hangoztatta, hogy miközben egyesek szabad választásnak kiáltják ki az asszisztált öngyilkosságot, „a valóságban az emberi méltóságot torzítják el, mivel a halált tartják az egyedüli válasznak a fájdalomra és szenvedésre”. Úgy vélte, hogy az asszisztált öngyilkosság hamis kerülőutat kínál a sérülékeny és kiszolgáltatott betegeknek. Hozzátette, hogy a római kormány a „selejtezés kultúrája” helyett a krónikus betegségben szenvedő, előrehaladott stádiumú betegek palliatív gondozásában hisz, valamint az érintett családok segítésében.
Andrea Migliavacca, a toszkánai Arezzo püspöke döbbenetét fejezte ki a tartomány döntése miatt, hangoztatva, hogy az életet minden körülmények között védelmezni kell. „Ellenezzük a törvényt, amely megszabja, kinek van joga az élethez és kinek nem” - hangsúlyozta közleményében a toszkán katolikus orvosok szövetsége is.
A baloldali Demokrata Párt (PD) vezette Toszkána tartományi testülete kedden 27 igen, 13 nem szavazattal és egy tartózkodással fogadta el az orvos által segített öngyilkosság legalizálásának hatályba léptetését. Mostantól a régió egészségügyi rendszeréhez tartozó betegek kérelmezhetik az orvos által segített öngyilkosságot: a tartománynak húsz napja lesz a kérelem megvizsgálására, további tíz nap alatt határozhat az életmegszakítás módozatáról, további egy hét alatt pedig ingyenesen a beteg rendelkezésére kell bocsátani az öngyilkossághoz szükséges gyógyszert. A tartomány évi tízezer eurót különített el az asszisztált öngyilkosságok előre látható költségeire.
Az alkotmánybíróság 2019-ben hozott ítéletet az asszisztált öngyilkosságról, törvényi szabályozást sürgetve. Azt követően a 2006-ban szklerózisban elhunyt Luca Coscioniról elnevezett egyesület aláírásgyűjtést indított, és tizenöt olasz tartományban kezdeményezett törvényt az asszisztált öngyilkosság engedélyezéséről. Toszkána az első, ahol erről a tartományi testület szavazást tartott, de további régiók jelezték, hogy készek hasonló jogszabály bevezetésére. A kormány az alkotmánybíróság véleményét szeretné hallani, a PD országos törvényt javasol a kérdés szabályozására.
A SkyTG24 televízió által szerdán ismertetett közvéleménykutatás szerint az olaszok hetvenhét százaléka támogatja az asszisztált öngyilkosság engedélyezését, az eutanáziát pedig hetvenhárom százalék.