Geert Wilders;Hollandia;

Wilders a kemény javaslat mielőbbi elfogadását követeli a koalíciós partnerektől

- Felrobbanhat a jobboldali holland koalíció

Holland koalíciós krízis.

Geert Wilders a „történelem legkeményebb menekültpolitikáját” ígérte támogatóinak. A megvalósítással azonban gondok vannak. A jobboldali populista politikus, a Fideszhez hasonlóan a Patrióták Európáért frakciójához tartozó Szabadságpárt (PVV) vezetője most azzal fenyegetőzik, hogy véget vet a négypárti kormánynak, amennyiben a koalíciós partnerek nem fogadják el a szigorúbb menekültügyi törvénytervezetét „gyorsan és változatlan formában”. Erre azonban egyre kisebb az esély, s a többi politikai erő nem mutat nagy hajlandóságot erre. Az úgynevezett holland államtanács ugyanis nemet mondott a javaslatokra. A németalföldi államban minden kormányzati törvényjavaslatot az államtanács elé kell terjeszteni, még mielőtt a parlamentbe kerül. A grémium ítéletei jogilag nem kötelező érvényűek. Mégis a kormány legfőbb tanácsadó testületéről van szó, és közvetlenül a királynak tartozik beszámolási kötelezettséggel.

A grémium közleménye szerint a törvény valószínűleg nem vezetne a menedékkérelmek számának csökkenéséhez, de komoly terhet róna a bevándorlási hatóságokra és a bíróságokra. 

A bizottság jelentős jogi aggályokra is rámutatott. S a közlemény azt is megjegyezte, hogy a tervezetet hanyagul fogalmazták meg. Az államtanács összegzésképpen azt javasolja, hogy a tervezetet jelenlegi formájában ne terjesszék a parlament elé.

Wilders ezután vérbeli jobboldali populistához híven nem a megfogalmazott bírálatokra reagált, hanem a grémiumot támadta. A bizottság tagjait „nem választott bürokratáknak” minősítette, és ragaszkodott ahhoz, hogy a tervezeten „ne történjen további változtatás”. Marjolein Faber, Wilders Szabadságpártjának (PVV) migrációs minisztere szintén előre jelezte, hogy nem tulajdonít jelentőséget az államtanács minősítésének. Csakhogy a koalíciós partner NSC párt vezetője, Pieter Omtzigt csak akkor akarja jóváhagyni a törvényt, ha nem merülnek fel jogi kifogások ellene. És bár Dick Schoof pártonkívüli miniszterelnök még nem nyilatkozott, pénteken már kijelentette, hogy a tanácsadó testület értékeléseit mindig komolyan kell venni.

A négypárti koalíció hónapok óta vitatkozik arról, hogy mi lenne a helyes módja annak, hogy csökkentsék a menedékkérelmek számát. Ősszel Wilders a parlament megkerülésével drasztikusan szigorítani a migrációs politikát. A terv akkor megbukott. Wilders PVV-je egyértelműen megnyerte a 2023. novemberi parlamenti választásokat, de iszlám- és Európa-ellenes álláspontja miatt nehéz volt koalíciót kötni. Egy esetleges előrehozott választáson is a PVV győzne, ezért is politizálhat erőből Wilders. Ugyanakkor a Peil ügynökség szerint a párt népszerűsége tavaly év vége óta mintegy négy százalékkal csökkent.

Az ifjú Musk elvitte a műsort multimilliárdos édesapja és az amerikai elnök elől.