Nagy várakozással tekintett Varsó és Berlin is a tavaly december 13-i lengyel kormányváltásra. Az akkor létrejött hármas koalíció, élén Donald Tusk miniszterelnökkel, azt ígérte, hogy normalizálja a leromlott lengyel-német viszonyt. A németek is örültek, hogy a lengyel társadalom leváltotta a jobboldali-nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) pártot. Ez a párt ugyanis programjának gerincévé tette a németellenességet, illetve az euroszkepticizmust. Jaroslaw Kaczynski azt hirdette: Németország uralni akarja keleti szomszédját, most nem katonailag, hanem az EU intézményein és a nyugati romlott kulturális befolyással kívánja ezt elérni. A viszony akkor érte el mélypontját, amikor a PiS-kormány 2023-ban előállt második világháborús jóvátételi követelésével. A parlamenti bizottság által összeállított számlán a lengyel kormány 6,2 billió zlotys igénnyel állt elő. Egy lengyel zloty kb. 96 forint. (Ez a summa megfelel a lengyel állam tíz éves költségvetési bevételének. A szerk.) A németek visszautasították még a gondolatátis, hogy erről tárgyaljanak. Egyébként az elmúlt évtizedek lengyel kormányai többször lemondta ilyen igényükről, legutóbb 1990-ben. A lengyel jobboldal németellenes retorikája odavezetett, hogy nyolc éven át folyamatosan sorvadtak a közös intézmények, kapcsolatok, a korábbi rendszeres kormányközti egyeztetések, vagy olyan csúcsszintű találkozók, mint a francia-német-lengyel Weimar Háromszög.
Ez kifejezetten belpolitikai célokat szolgált. A PiS propagandájának állandó eleme volt, hogy Donald Tusk német érdekek kiszolgálója. Ez megmagyarázza, miért nem Berlin volt beiktatása után az új kormányfő első úticélja. Ettől függetlenül véget ért a varsói állami médiában a németellenes propaganda, elkezdődött tavaly egyfajta visszafogott mosolydiplomácia.
A mai elemzésekből arra lehet következtetni, hogy a középbal Scholz-kormány és Tusk csapata között azért nem alakult ki az óhajtott együttműködés, mivel egyik fél sem volt eléggé nyitott a másik szempontjaira. A lengyelek – Scholznak csalódást okozva – nem törölték a háborús jóvátétel témáját. Azt szerették volna elérni, hogy Németország nyújtson anyagi támogatást a megszállás és kényszermunka még fogyatkozó számú lengyel áldozatainak. Negyvenezerre becsülték őket tavaly. Elvárták, hogy állítsanak emlékművet Berlinben a nácizmus lengyel áldozatainak, s Tusk szerette volna, ha a németek erősebben támogatják anyagilag Lengyelország védelmi erőfeszítéseit. Ezekről a kérdésekről mind tárgyaltak – írta a napokban a Gazeta Wyborcza (GW) -, ám valós eredmény nem született. A németek egy összegben 200 millió euró kifizetésével akarták letudni a túlélők támogatását, amit Varsó nem fogadott el. Az emlékmű, illetve az emlékművet helyettesítő, Lengyel-Német Ház berlini létrehozása sem jutott el az alapkő letételig. A GW szerint a német kormánykoalíción belüli nézetkülönbségek akadályozták, hogy Scholz kiálljon a lengyel védelmi erőfeszítések segítése mellett. Például lesöpörte Tusk azon javaslatát, hogy az EU ilyen céllal bocsásson ki kötvényeket. A lengyelek ebből kívánták a keleti határokat erődíteni. A tárgyalásokon felmerült, hogy a német hadiflotta átadná két 212A típusú tengeralattjáróját Lengyelországnak. Ez már igen mutatós, sokszáz millió eurós támogatás lett volna, ám ebből is kihátráltak. A német kancellár feltehetően a kelet-németországi tartományi választások előtt az ottani erősen békepárti és némileg oroszbarát szavazókra sandított. (Akik így is inkább a szélsőséges AFD-re és Sarah Wagenknecht balosan oroszbarát pártjára voksoltak.)
A különböző értékelésekből, bennfentesek visszafogott nyilatkozatiból kivehető: már a kezdetektől hiányzott megértés, a „kémia” a két politikus között. Berlinben úgy vélekedtek, hogy a lengyelek „nem a saját súlycsoportjukban akarnak bokszolni”, a lengyelek szerint viszont a német kisszerűség és bürokratikus megfontolások miatt nincs látszata a viszony normalizálásának. Scholz többízben is úgy állította vissza az ellenőrzést a schengeni határokon, hogy nem konzultált lengyel partnerével, s számon kérte rajta a migránsok németországi megsokasodását. A múlt év végén mind két fél tett barátságtalan gesztusokat szomszédjának. Tuskot nem hívták meg Berlinbe Joe Biden „európai búcsúztatójára”, a lengyel miniszterelnök viszont kihagyta a német partnert a Macronnal tartott Ukrajna-témájú varsói, decemberi megbeszéléséről.
A GW összefoglalója szerint Tusk már egy ideje nem is törekszik arra, hogy eredményeket érjen el a német-lengyel viszonyban és már a következő – feltehetően CDU vezetésű – német kormánnyal való együttműködésre készül. Merz jobb partnernek ígérkezik szerinte, s erről meggyőződött decemberben, amikor a kereszténydemokrata jelölt Varsóban járt. A CDU kancellárjelöltje akkor állt elő azzal a hangulatjavító javaslatával, hogy megvalósítanák a Párizs-Berlin-Varsó nagysebességű vasúti pályát. Merznek Tuskhoz közel álló programja van az európai újra fegyverkezést és Oroszország megfékezését tekintve is.
Gazdasági szupertervet hirdetnek
A Berlin és Varsó közötti szupervonat terve beilleszkedik abba a tervbe, amelyet a hét elején ismertetett Tusk kormányfő a varsói értékpapírtőzsdén. A lengyel gazdaság gyors fejlesztését ígérte, az elkövetkező években 650 milliárd zlotyt ruháznának be. Ebből 180 milliárd jut a vasútfejlesztésekre, két atomerőművet építenek, s már megkezdődött a Balti-tengeri szélerőmű-parkok formájában Európa legnagyobb megújuló energiafejlesztése. Hatalmas korszerűsítést terveznek a villamosvezeték-hálózaton. Felépítik az új központi repülőteret. Tusk bejelentette: Varsóba várja a Google és Microsoft vezéreit, de tárgyal az Amazon és Microsoft vezetőivel is lengyelországi beruházásokról. Több adócsökkentést, deregulációt ígért a lengyel vállalkozóknak. A lengyel kormányfő ezekkel a látványos bejelentésekkel és fejlesztési vízióval is beszáll a májusi elnökválasztási kampányba, amelynek eredménye még korántsem tekinthető lejátszottnak.
