Először azt hittem, hogy az áramkiesés csak bennünket érint, ám a szolgáltató diszpécsere megnyugtatott, központi hibáról van szó. Amikor két napra rá megismétlődött az eset, még jobban megnyugodtam, mert kiderült, nem csupán néhány utcányi területre terjed ki a „fáziskiesés”, hanem egy egész budapesti kerületben tapasztalják. Aztán véletlenül beszéltem egy vidéki barátommal, aki arról tájékoztatott, hogy náluk ez már megszokott és rendszeres, vett is egy szünetmentes tápegységet, mert számítógépen végzett munkája így – legalábbis rövid távon – nem kerül veszélybe. Ezen gondolkodva kérdem, eljött-e a rezsimcsökkentés ideje?
A VÉLETLEN MINDIG SZÜKSÉGSZERŰ. Az Orbán és „jobbkeze”, Matolcsy György által vezényelt magyar gazdaság 2013-ban rossz előjelekkel fordult rá a 2014-ben esedékes választások kampányhajrájára. Az előző, 2012-es évben a gazdaság váratlanul visszaesett. Amíg az európai gazdaságok - köztük a számunkra fontos német – a 2008-as pénzügyi-gazdasági világválságot leküzdve szárnyalni kezdtek, addig Magyarországon a növekedés mínuszos (-2,7 százalék) lett, ami nem sok jót ígért a választási osztogatás szempontjából. Ráadásul, hogy továbbra is hozzáférjenek az európai adófizetők pénzéhez, folytatni kellett a fegyelmezett gazdaságpolitika (az államháztartási hiány és államadósság növekedésének visszaszorítása) látszatát.
Ezt a látszatot – a hiánycsökkentést - a 2011-ben „beszántott” magánnyugdíj pénztárak vagyona, illetve az ideirányított (folyó) befizetések megszerzése tartotta fenn. Bármennyire is a hiány és az adósság csökkentésére használták fel 2011-12-ben ezt a hatalmas, a GDP közel 10 százalékát elérő összeget, a 2013-as kiadások meglódulásához ez már nem volt elég, így valóságos takarékoskodásra is szükség volt.
Így találták fel a „csőben a lyukat”, hogy a néppel más (a szolgáltatócégek) pénzéből tesznek jót. A 2008-as pénzügyi válság miatt az energiahordozók (gáz) iránt visszaesett kereslet a gáz piaci árát a 2010-11 közötti időszakban addig soha nem látott alacsony szintre szorította, amit Orbán a maga javára használt fel. A gáz árát piaciból hatóságira változtatta, ami által a lakosság az ő nevét foglalta hálás imáiba, és ezzel megoldotta a költségvetési osztogatás hiányának gondját.
Ám mint igazi (anti-) komcsi ivadék, „nem állt meg félúton”, nem csupán a gáz, hanem az áram-, a víz-, a csatornaszolgáltatókat is hatósági áralkalmazásra fogta, kényszeresen csökkentve a díjakat, jóllehet a víz- és a csatornahasználat iránti kereslet nem esett vissza. A piaci folyamatokba történt durva hatósági beavatkozást, a díjcsökkentést „rezsicsökkentésnek” nevezte el, ezzel a szolgáltatókat arra szorította, hogy „gazdálkodják ki” a fedezetet, azaz takarítsák meg a karbantartás, a felújítás költségeit, ezzel a piaci folyamatoknak akkor is ellentmondva, amikor már emelkedtek a piaci árak.
Az elmulasztott karbantartás, felújítás következménye most az áramszünet, a csőtörés, amiért nem a maffiavezér édesanyját emlegetik, hanem a gaz tőkésékét, amivel két legyet is ütött egy csapásra. Az antikapitalista demagógia elharapózásával kialakul a „lábhoz parancsolt” szolgáló tőkések és a „profitot hajszoló” Soros-bérencek csoportja. A „véletlen” áramszünet, a csőtörés pedig így válik szükségszerűvé, ami a választásokra majd megteszi a magáét.
A JOBBOLDALI POPULISTÁK FEGYVERE A SZERVEZETT KÁOSZ. A rezsicsökkentés a példa arra, hogy Magyarországon az állami beavatkozásra okot és jogot adó alkotmányos felhatalmazás nélkül is a gazdaság, az államélet, a polgárok mindennapjai területén a kormány - senki által nem korlátozott és kontrollált - önkénye érvényesül. 2012 decembere óta a gazdaság kiemelten fontos területein nem a vásárlók kereslete és az eladók kínálata határozza meg az árak alakulását, hanem a kormány önös politikai céljaihoz igazított ármeghatározás.
Az ilyen mértékű beavatkozást – lényegében ármegállapítással álcázott „jegyrendszert” – háborús időkben veszi tudomásul a lakosság és a vállalati szféra. A piaci folyamatokba történt beavatkozás nyomán persze azonnal kialakult a káosz akörül, miért akkora a kedvezményes áron elérhető energiamennyiség; mekkora a többgenerációs együttélő családok számára megállapított jegy- (azaz energia-) mennyiség; változik-e a hatósági energia ára, ha a piacon éppen áresés vagy további áremelkedési hullám kezdődik.
A maffiaállam megkezdte a fasizmus egyik megszokott feltételének, a szervezett káosznak az előállítását. Vegyük figyelembe, hogy ehhez a Covid óta újabb intézményes keret, a veszélyhelyzeti szabályozás társult. Lassan ötödik éve, 2020 márciusa óta folyamatos, hogy a kormány bárhogyan felléphet, „elfogadott” lett a polgári demokráciákban, a kapitalista piacgazdaságokban megszokott jogállami szabályozás felfüggesztése, legújabban a katonaság belföldi alkalmazásának elrendelését is beleértve.
A rezsicsökkentés volt az első lépcsője a kormány által szervezett káosz rendszerének, éppen emiatt a teljesen önkényes, elhibázott, áramkimaradásokhoz, csőtörésekhez, kiszámíthatatlan ellátáshoz vezető rezsicsökkentés felszámolásával, a piac átlátható és ellenőrzött folyamatainak helyreállításával kell hozzálátni a REZSIMCSÖKKENTÉS-nek.
ÁTLÁTHATÓSÁGOT, KISZÁMÍTHATÓSÁGOT AZ ÖNKÉNY HELYETT. Mióta hiánycikké vált a bizalom, szaporodik a hiány. Először is mérséklődik a gazdasági aktivitás, hiányzik a jólét alapját előállító robusztus, fenntartható gazdasági növekedés.
A második jól érzékelhető hiány az államháztartás hiánya. Ha szaporodik a folyó költségvetési hiány, és a hiányzó pénzt a felvett hitelekből kell pótolni, akkor a folyó hiány hólabdájából lavinaként, megállíthatatlanul hízik az államadósság. Az államháztartás növekvő hiánya az értékálló pénz hiányához, a forint külföldi valutákhoz viszonyított vásárlóképességének hiányához, a leértékelődéshez vezet.
Az állam, a kormány által előidézett hiányok okán elvész a bizalom abban is, hogy a kormány a választók jólétét szolgálná, éppen emiatt a választók hajlamosak megtakarításaiknak Magyarországon kívüli eszközöket találni, és ezek a megtakarítások hiányozni fognak a magyarországi befektetésekből. Deák Ferenc egyszerű szavakkal, de annál pontosabban írta le ezt a folyamatot a saját XIX. századi tapasztalatai alapján: „A nemzet bizodalma a fejedelemnek s kormánynak legbiztosabb támasza, s hol az egyszer elenyészett, azt sem visszahozni, sem pótolni többé nem lehet- (...) Kereskedést, szorgalmat a törvény nem teremthet, a törvény csak ezeknek akadályait hárítja el, a többit idő és a nemzet ereje és gondossága fejti ki.”
Deák világosan felismerte, hogy a legnagyobb baj akkor következik be, ha hiányzik a polgárok igyekezete, szorgalma, ha a növekvő káosz miatt megszűnik a kereskedés, ezért minden fontos megszólalásában hangot adott annak, hogy: „A szorgalomnak két hatalmas rúgója van: szabadság és tulajdon. Két hatalmas ösztön ád a polgárnak erőt s lelkesedést a hon védelmében s e két ösztön: szabadság és tulajdon.”
Ma Magyarországon a mindent ellenőrző önkény miatt megszűnt a tulajdonbiztonság, minden nem a maffiához tartozó vállalkozó félhet attól, hogy „megspárolják”, ezért nincsenek beruházások.
A tulajdonbiztonság hiányát a kiszámíthatóság és az átláthatóság hiányát tápláló jogbizonytalanság okozza. Ki lehet biztos abban, hogy a kormány nem havonta módosítja az egész éves cselekvés irányát, tervét meghatározó költségvetést; von meg odaígért támogatást, vagy vet ki eddig ismeretlen nevű és súlyosságú adókat?
Ebben a tulajdon- és jogbizonytalanságban még az a látszólagos szabadság is elenyészik, amit a mormogás és a viccelődés jelent. Már olyanra sincs példa, mint az egyszeri székely viccben, ahol a gyerek az áramszünet sötétjében azzal válaszol apja kérdésére: Dejszen bólintottam! Mire az apja szomorúan és hátborzongató cinizmussal teszi hozzá: Legalább háború volna!
Pedig van. Ezt ellenünk, adófizetők és választópolgárok ellen vívják a maffiává szervezett önkényurak.
A szerző közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.