„Sportvonatot indít az IBUSZ vasárnap, február 5-én a Balatonkenesén rendezendő sportnapra. A műsorban jéglabdamérkőzés, fakutyázás és műkorcsolyázó-verseny szerepel, melyen a legkiválóbb versenyzők és táncospárok indulnak” – írta a Népszava egy 1950. februári számában. A Balaton ekkoriban legalább olyan népszerű volt a téli, mint a nyári turisták körében. Sokaknak pedig megélhetést adott, a lékhalászok, jég- és nádvágók számára fontos időszak volt ez, előbbit a hűtőszekrények előtti jégvermekbe, utóbbit tetőfedésre használták. A dokumentált rekordot az 1939-1940-es tél tartja, melyen 98 napon át lehetett közlekedni a helyenként 60 centi vastag jéggel fedett Balatonon.
Egy csakis télen járható útvonal is átvezetett a tavon, Alsóörstől egyenesen Siófokig, mint egy 1774-ből származó térkép tanúsítja. A téli időszakban sokan választották az egyenes utat a nagy kerülő helyett az északi és a déli partszakasz között. Köztük kereskedők, akik északról bort, építkezéshez követ, nádat szállítottak, délről pedig hordót, faanyagot, jószágokat. Megérte a szállítással kivárni a telet, mert ilyenkor nem kellett fizetni a révésznek az átkelésért. Ekkoriban még szekérrel, később autóval is ráhajtottak a jégre a bátrabbak, alábbi képünkön egy Trabantnak sikerült, ám a legutóbbi, 2012-es autós átkelés rosszul végződött: két nagyértékű terepjáró is elsüllyedt a tóban, a második akkor, amikor az első bajba jutott segítségére sietett. Azóta tudomásunk szerint senki nem próbálkozott az autós Balaton-áthajtással.
Manapság már csodaszámba megy, ha befagy az egész tó, nem ha még rá is lehet lépni. Legutóbb 2017-ben volt erre példa, amikor is a nyári csúcsszezonhoz hasonló mértékű emberáradat lepte el a tavat. A tó kiváló jégminőségével még a DN Jégvitorlás Osztályszövetség Európa-bajnokságát is idecsábította, 16 nemzet több mint 120 versenyzője vett részt a látványos sporteseményen.
A szélcsendes, zimankós időjárás kedvező a jégtakaró kialakulásában, hiszen nagy szelek esetén a jégtáblák feltorlódnak, így a befagyott felület sem lesz egyenletesen sima. Tavaly, 2024-ben a rendőrségnek több riasztást is ki kellett adnia, hogy a viharos szél miatt összetorlódott jégtáblákban és -torlaszokban gyönyörködő látogatók ne merészkedjenek rá a jégre, mert igen nagy veszélynek teszik ki magukat. Problémát okozhatnak továbbá a jégen megjelenő repedések, a rianások, amik azért is veszélyesek, mert a vízfelületet itt csak néhány centi vastag jég borítja.
Egy csaknem tragédiába torkollott esetet írt meg a Népszava 1935. február 12.-i számában, Veszedelmes fakutyázás a Balatonon címmel. „Vasárnap délben könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt a Balaton jegén. Dani János balatonfenyvesi kőművesiparos felesége és leánya „fakutyáztak", amiközben szánjuk az úgynevezett rianásba került és mindketten elmerültek. Daniné és leánya kétségbeesett segélykiáltozásait meghallotta két közelben korcsolyázó fiatalember, akik életük kockáztatásával a két nőt kimentették a jégtáblák közül."
A lány és édesanyja szerencsés megmenekülésüket annak köszönhették, hogy egy sokak által látogatott helyen szenvedtek balesetet, a végzetes tragédiák általában a magányosan sportolókkal történtek meg. De ahogy nyáron, úgy télen is komoly kockázatot jelentenek a rejtélyes hirtelenséggel támadó, váratlan erősségű balatoni viharok, melyek olykor a jeget is feltépik.
Maga a fakutyázás Ausztriából jött be Magyarországra 1860 körül, az egyik ifjú Festetics gróf közvetítésével, Keszthelyen tűnt fel először, ahol a nemesi hóbort népszerűségének hatására komolyabb infrastruktúra épült az öböl köré, melegedőkkel, árusokkal.
Eszköze egy fa- (később vas) talpakra helyezett (kerti) szék, amit két, szöges végű bottal hajtottak. Elterjedését olcsó előállításának és mobilitásának köszönhette, kényelmi szempontját pedig emeli, hogy az is tudta űzni, aki nem tudott korcsolyázni. De a karizmokat, vállakat, törzset egyaránt erősítő szerkezetet akár tolhatta is hátulról egy korcsolyázó. Ez a talpakon sikló szék aztán gyorsan hódított, a régmúlt időkben például versenyeket is rendeztek a befagyott Balaton jegén. Emellett az illedelmes udvarlásra is remek alkalmat nyújtott a fiataloknak, mert itt még a kezek se érhettek össze, mint páros korcsolyázás közben.
A fakutya elnevezés eredete azonban homályos. Herman Ottó természettudós szerint a falécek siklása és a botok kopogása a jégen kutyaugatás hangjára emlékeztet. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon használatos volt a fakutya kifejezés már a sporteszköz bejövetele előtt is: egy fából készült csizmalehúzó eszközre használták, melynek vájata egy vigyorgó kutya szájára hasonlított (innen jöhet a „vigyorog, mint a fakutya” mondásunk).
A jégvitorlázás szintén elterjedt tevékenység volt, s az még napjainkban is, csak nem feltétlen idehaza. Az eszköz Németalföldről terjedt el, a kis jégkorszaknak nevezett hidegebb klimatikus periódus idején áruszállításra használták a kereskedők, Magyarországra 1888-ban került be. A hazai jégvitorlázás fellegvára Balatonfüred lett, ahol társaságok is alakultak, rendszeresen versenyeket tartottak. Lényege, hogy a vitorláshajó aljára három korcsolyapengeszerű lábat szerelnek, amik közül a középső irányítható. Az így létrejött szerkezet rendkívül gyorsan képes haladni a jégen, aminek veszélye is van: szeles időjárás esetén akár 100 km/órás sebességet is elérhet.
S ott volt még a jégbalett, a jéglabda – a jéghoki és a gyeplabda „szerelemgyereke” –, és a jégteke, ami leginkább a mai curlingre hasonlít. Míg száz évvel ezelőtt még nem voltak a maiakhoz hasonló, enyhe telek, a téli sportokat kedvelők napjainkban sajnos szinte csak külföldön tudnak hódolni hobbijuknak. Az elmúlt időszak éghajlatváltozása nyomán a Balaton vize is egyre ritkábban fagy be, már ha egyáltalán eléri a 12-15 centiméteres, biztonságos jégvastagságot. Korcsolyázni legfeljebb a Balaton-parton lehet, az idén összesen nyolc szabadtéri jégpályán, Almáditól Szigligetig. Ám ha így halad a globális felmelegedés, a későbbi generációk errefelé már hóval is ritkán fognak találkozni.
...mint a fakutya!
A fakutya szó az említett sporteszközön és csizmalehúzó eszközön kívül még számtalan más jelentéssel bírt. A megnevezhetetlen, fából készült használati tárgyakra a faizé, fabasz, kifejezéseken kívül a fakutyát is használták, amit cölöpként, illetve szekérmegkötésre is igénybe vettek. A népi hagyományban ténylegesen állatokra is használják, így hívták tréfásan azokat az ebeket is, amik nem tudtak ugatni.
