Megindult a harc a választásokon legaktívabb társadalmi csoport kegyeiért, politikai szimpátiájának megszerzéséért, véleményének alakításáért. Több szociológiai kutatás és választás-történeti tapasztalat is igazolja, hogy az idősek politikai preferenciája, szavazási részvételi hajlandósága nagy mértékben befolyásolja a soron következő országgyűlési választás eredményét.
Nem véletlen, hogy a hatvan év felettiek csak kapkodják a fejüket a töméntelen propaganda termék, szakértői álláspont, sajátosan kiválasztott adat és a múltból szelektíven megidézett esemény között. Nehéz helyzetben vannak az idősek, mert szinte minden megnyilvánulásban megtalálható az „igazság apró morzsája”, de koruknál fogva már azt is megtanulták, hogy a megnyilatkozók nem minden esetben „bontják ki az igazság minden mozzanatát”.
A következőkben a nyugdíjasok életkörülményeit közvetlenül befolyásoló pénzügyi kereteket tesszük nagyító alá. Kiindulásként szögezzük le, hogy a kormány a központi költségvetés egészéért és nem „csupán” egy-egy fejezetéért felel. Ebből az is következik, hogy politikai megfontolások alapján a fejezetek között szabadon átcsoportosíthat, illetve azokat módosíthatja. (Évente 80-90 alkalommal él is a lehetőséggel.)
A fejezetek között (LXXI. fejezeti előirányzat) szerepel ugyan egy „Nyugdíjbiztosítási Alap” nevű technikai költséghely, de annak semmilyen autonómiája nincs, „csupán” tájékozódásra szolgál. Téves megközelítés, ha egyesek a „nyugdíjkassza” korlátjára való hivatkozással hűtik le a méltányossági megfontolásokból táplálkozó igényeket. A nyugdíjkiadásokat rögzítő előirányzat túllépését több törvény felhatalmazása is lehetővé teszi: ilyen a „felűlről nyitott előirányzat” (Áht. 32.§) vagy a „további kiegészítő intézkedés” (Tny. 62.§) felhatalmazó rendelkezés.
A 2025-évre érvényes központi költségvetési törvény a nyugellátásokra hat és fél ezer milliárd forint kiadást irányozott elő. Részleteiben: korhatár felettiek öregségi nyugdíjárra 4979 milliárd forintot, melyhez hozzájön a nők korhatár alatti nyugdíjkiadására 490,5 milliárd forint, továbbá a hozzátartozói nyugellátásokra 587,4 milliárd forint, valamint a tizenharmadik havi nyugdíjra 487 milliárd forint.) A közfinanszírozott nyugellátási „teher” a fent említett tételek összességében valóban jelentős összeg, mely a költségvetési törvény kiadási oldalán jelenik meg. A kiadási főösszegnek (42862 milliárd) a 15 százaléka.
A kiadásokat viszonylag pontosan lehet tervezni, majd havi bontásokkal az érintetteknek folyósítani, illetve nyomon követni. Ennek az összegét a túlbuzgó fiskális nyilatkozók szinte naponta közzéteszik, sokszor hatásvadász céllal, és nagyon aggódnak a központi költségvetés kiadási oldaláért. Ismerősen csenghetnek a fülünkben az általuk sulykolt egyszerűsítések: a költségvetés „nem bírja”, „nagyon megterheli”, „nehéz helyzetbe hozza” stb.. A korrekt egyenleg áttekintéséhez azonban nemcsak a kiadás összességét kell figyelembe venni, hanem a bevételt is összesíteni kell.
Kissé nehéz a „nyugdíjágon” jelentkező bevételeket egyértelmű összegként megadni, mert a közterhek egy része közvetlenül a fejezethez érkezik, másik részük közvetve a többi bevételi tételbe beépülve teljesül. A nyugdíjkiadások fedezetéül jellemzően a munkadók és a munkavállalók által teljesített nyugdíjcélú közterhek (járulékok és adók) befizetése szolgál. Ha alaposan utána számolunk a főszabály szerinti beérkezési várakozásnak, akkor meglepő eredményre juthatunk. Amennyiben az az adott évre vonatkoztatva, az összes alkalmazott után a munkadók befizetik szociális hozzájárulási adót (13 százalék), majd ennek a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető (86,96 százalék) részét vesszük figyelembe, valamint az összes munkavállaló után befizetik a társadalombiztosítási járulékot (18,5 százalék), majd ennek a Ny. Alapot megillető (54 százalék) részéből befolyt összeget is hozzáadjuk, akkor egy tabu megdöntésének közelébe juthatunk. (Fontos megjegyzés az, hogy a munkaadók kérésére a jelenlegi 13 százalékos szocho közterhet az elmúlt évtizedben 27 százalékról csökkentette le a törvény.)
Megállapíthatjuk, hogy az „aktívak” után - az adott évben - a kötelezettek elvileg magasabb összeget fizetnek be a költségvetésbe, mint amennyit a korbetöltött nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra (21 különböző jogcímre) kifizetnek. (Most eltekintünk attól, hogy a munkáltatókon kívül más kötelezettnek is kell szochót fizetnie.) A vélelmezett és a tényleges befizetések közötti különbség abból adódhat, hogy a befizetési kötelezettség alól számtalan mentesség, kivétel és kedvezmény érvényesíthető.
Ha nem egy évre számoljuk a közteher kötelezettségek teljesítését, hanem egy korcsoport teljes átlagos aktív időszakára (38 év), összevetve az átlagosan nyugdíjban töltött időszak (17 év) alatt kifizetett közfinanszírozott átlagnyugdíjak összegével, akkor újabb megállapítást tehetünk: az életünk során átlagosan több nyugdíjcélú közterhet teljesítenek a kötelezettek, mint amennyit a nyugdíjban eltöltött időszak alatt közfinanszírozott nyugdíjasként megkapunk.
A központi költségvetés egyéb fejezeteinél is jelentkeznek a nyugdíjasok költései miatt bevételek. A szakértői becslések megegyeznek abban, hogy a költségvetésből folyósított közfinanszírozott nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások legalább ötven százaléka rövid időn belül visszakerül a költségvetésbe a bevételi oldalon. Hiszen az idősek által vásárolt termékekre és igénybe vett szolgáltatásokra is rárakódnak a közterhek.
A szakértők írásaiból tudjuk, hogy jelenleg 61 fajta adónem alkalmazásával szedi be az állam a közterheket (adók, járulékok, illetékek, költségek, díjak, vámok, pótlékok stb.). Ezen közterhek egy részét az idősek is fizetik. Mivel a közvetett bevételek nem a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetési fejezetnél szerepelnek, így féloldalúvá vált a nyugdíjkiadást tartalmazó költséghely mérlege. Amennyiben a közfinanszírozott nyugdíj közvetlen és közvetett kiadásait és bevételeit is figyelembe vesszük, akkor juthatunk el a korrekt egyenleghez. Ha a bevételhez ezen túl hozzászámítjuk a termékeket és a szolgáltatásokat biztosító vállalkozásokat és az alkalmazottakat terhelő közterhek közvetett összegét is, akkor még biztosabban állíthatjuk, hogy a közfinanszírozott nyugdíjasok nem jelentenek túlzott terhet a központi költségvetésnek.
A fent leírtakból egyenesen következik, hogy a nyugdíjkiadásokra vonatkozó előirányzat alapvetően politikai értékrendet tükröz, végső soron politikai szándék alapján határozzák meg. Jól példázza ezt, hogy 2012-ben a GDP 11,6 százalékát, míg 2022-ban már csak a GDP 8,0 százalékát fordították nyugdíjra és egyéb nyugdíjszerű ellátásra. Továbbá a nettó átlagkereseteknek 2008-ban 69,1 százalékát, míg 2020-ben csupán a 51,3 százalékát folyósították nyugdíjakra.
A nyugdíjasok hátrányára alkalmazott számtanhoz hozzátartozik az is, hogy a kormány sajátosan értelmezi az éves inflációhoz kötött emeléseket. Ha a nyugdíj folyósításnál kell alkalmazni, akkor a vágyvezérelt fogyasztóiár-emelkedést, azaz a 3,2 százalékot veszik alapul. Amikor a szolgáltatások árait kell meghatározni vagy engedélyezni akkor a 8–15 százalék közötti inflációval számolnak. Többünknek az a véleménye, hogy az évelei alacsony nyugdíjemelést az is motiválhatta, hogy az szeptemberben már látható, ténylegesen magasabb fogyasztóiár-indexnek megfelelően novemberben majd visszamenőleg egy összegben kifizetendő jelentősebb összeg közelebb esik a választásokhoz.
Most nem térünk ki arra, hogy Európában egyedülálló módon Magyarországon a nyugdíjakat nettóban folyósítják. Ezzel sokakat kizárnak abból, hogy az szja-hoz kötött adójóváírások kedvezményével éljenek, vagy az szja 1 + 1 százalékával rendelkezzenek. Nem térünk ki arra sem, hogy Magyarországon érvényesül a „lopakodó” nyugdíjkorhatár-emelés is. A korbetöltött öregségi nyugdíjasok kb. 40 százaléka a nyugdíj mellett továbbra is kereső tevékenységet folytat. Ki a megélhetését biztosítandó kényszerből, ki a munkája, hivatása szeretete vagy a közösség iránti igénye miatt.
A szerző nyugdíjelemző.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.